Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - Szépvölgyi Zoltán: Az európai fővárosok együttműködésének lehetőségei

Szépvölgyi Zoltán Az európai fővárosok együttműködésének lehetőségei * t Történelmi áttekintés Budapestről Az esemény, amelynek alkalmából az európai fővárosok vezetői összegyűlnek a magyar fővárosban, hogy eszmecserét folytassanak a városfejlődés közös tapasztalatairól, problémáiról és feladatairól: Budapest centenáriuma. Annak a várostörténeti eseménynek a jubileuma, amelynek során most száz esztendeje a három, addig egymástól külön élő és fejlődő Duna-parti testvérváros, Buda, Pest és Óbuda egyesült, s egyesülésükből megszületett Budapest. A városegyesülés óta eltelt évszázad nemcsak a magyar főváros történetének volt rendkívül fontos korszaka. E kor egybeesik az utóbbi száz esztendő hatalmas arányú urbanisztikai fejlődésével Európában — sőt világméretekben. Talán nem minősül szerénytelenségnek, ha az európai fővárosok együttműködésének lehetőségéről szóló eszmefuttatásom történelmi hátteréül Budapest múltját próbálom felvázolni. Az évszázados jubileum arra utal, hogy Budapest kontinensünk egyik legifjabb fővárosa. Bizonyos értelemben valóban az, egyszersmind azonban a legősibb városok egyike. Csaknem két évezreddel ezelőtt a mai Budapest északnyugati részén a Római Birodalom Duna-menti nagyvárosa, Aquincum terült el, mely kilencvenezer lakójával, virágzó kereskedelmével, kézműiparával az akkori Európa egyik fontos centruma volt. A Római Birodalom széthullása után Aquincum pusztulásnak indult — de a 9. századi magyar honfoglalás után fokról fokra ismét városi élet bontakozott itt ki. A mai Pest helyén ezer esztendővel ezelőtt virágzó kereskedő-telep létezett. A 13. századi tatárjárás súlyos pusztításai után IV. Béla király fallal övezett várost alapított a budai Várhegyen. Gyorsütemű, hosszantartó fejlődés követte a városalapítást: Budát már 1255-ben szabad királyi várossá nyilvánították, s az elkövetkező évszázadok során európai fontosságú kultúrcentrummá fejlődött. A 15. század második felében Európa legkiválóbb szellemei gyűltek • Budapest Főváros Tanácsa elnökének az európai fővárosok vezetőinek 1972. szeptember 26—28. között Budapesten megrendezésre kerülő találkozójára készített előadása össze Budán Corvin Mátyás, a nagy reneszánsz uralkodó udvarában. Pest városa a kézműipar, a kereskedelem fontos gócpontja lett. A 16—17. századi török hódoltság után Buda, Pest és Óbuda fokozatosan újjáépült a megszállás s a pusztító háborúk romjaiból. Az egyesítés gondolata az 1848 —49-es magyarországi szabadságharc idején született meg. Az 1848 —49-es polgári forradalom és szabadságharc megfogalmazta a magyar felvilágosodás, a reformkor legégetőbb nemzeti és társadalmi követeléseit. Ezek sorában a szabadságharc független magyar kormánya — nagy szabadsághősünk, Kossuth Lajos jóváhagyásával — 1849. június 24-én rendeletet adott ki Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről. A születő új rend azonban — bár egész Európa bámulatát kiváltó hősiességgel utolsóként védelmezte a szabadság és haladás eszméit — elbukott a reakció „Szent Szövetségének" túlerejével szemben, így a nemes tervek megvalósítására már nem futotta. A városok egyesítése csak egy negyed század múltán valósulhatott meg. A magyar országgyűlés 1872. decemberében fogadta el a „Buda-Pest főváros törvényhatóság alakításáról és rendjéről szóló XXXVI. törvénycikket". Kiemelkedő határkő ez az esemény a főváros történetében. Az egyesülés nyitotta meg előtte a nagyvárosi fejlődés útját, segítette elő az ipar és a kereskedelem gyors növekedését, a közintézmények nagyarányú fejlődését. Budapest nagyvárossá fejlődésének folyamata együtt haladt az egész Európában végbemenő urbanizálódással. Ez a folyamat azonban Magyarországon nagymértékben a fővárosra összpontosult. Budapest rohamos fejlődésével szemben az ország többi részében az urbanizálódás folyamata lassú volt. A Monarchia kormányzatával szembenálló városvezetés a századfordulón jelentős eredményeket ért el Budapest fejlesztési és rendezési koncepciójának kidolgozásában és megvalósításában. A legfontosabb a termelő- és lakó-funkció elkülönítése volt. A gyorsan iparosodó elővárosok a főváros részévé, annak külső ipari övezetévé váltak. A gyors ütemben iparosodó, mindinkább felduzzadó népességű városban azonban e fejlődéssel párhuzamosan mindinkább fokozódtak a társadalmi ellentétek is, melyek a végsőkig kiéleződtek az első világháború során. Az első világháborút követő forradalmi mozgalom tetőpontján, 1919. március 21-én Budapesten kiáltották ki a Magyar Tanácsköztársaságot. Az első magyar munkásállamnak volt arra is ereje, hogy a szocialista alkotmány mellett számos közigazgatási reform tervét is kimunkálja. A város új közigazgatási szervezetét az 1919. évi VII. néptörvény rögzítette. Ennek értelmében a kerületi tanácsok tagjait titkos szavazással választották. A tanácsok saját tagjaik közül küldték delegátusaikat a főváros vezető testületébe. A Magyar Tanácsköztársaságot 133 napos fennállás után megdöntötték, s a két világháború közötti ellenforradalmi rendszer megtörte a főváros egyenletes fejlődését. A világszerte kellemesnek, finom hangulatúnak és elegánsnak ítélt fényes magyar fővárost a reakciós Horthy-korszak borította — nemcsak képletesen — sötétségbe. Barakkok épültek és paloták, sírkövek és irredenta szobrok. A főváros munkásmozgalma azonban mindvégig tényező maradt a város életében, amelyben teret kapott a haladó kultúra és publicisztika. Még a városvezetés is törekedett az európai színvonal megközelítésére, bár a kormányzat állandó nyomása alatt állt. Az ellenforradalmi kormányzat, a megyei igazgatás mintájára, a fővárosi törvényhatóság autonómiájának csorbítására törekedett, az országot pedig belerántotta a második világháborúba. A második világháború óriási pusztítást okozott fővárosunkban. A fasisztákat űző szovjet hadsereget a hitleri hadvezetés fővárosunk falainál akarta megállítani. Megölték azokat a szoviei parlamentereket is, akik a város megkímélésének javaslatát hozták. De a Szovjetunió katonái inkább vállalták a súlyos véráldozatot, hogy Budapest és lakossága minél kevesebbet szenvedjen. A fasiszta barbárság következtében történelmi emlékeink, a középületek zöme, a lakások negyed -része elpusztult. Karcsú hídjainkat felrobbantották, a város romhalmazzá vált, a közmüvek működése és a tömegközlekedés megbénult. A felszabadulás napja — 1945. február 13. — fordulópont a város történetében. A legutóbbi 27 évben minden szempontból új város született. A háború megpróbáltatásai után megkezdődött az újjáépítés hatalmas munkája, majd a szocialista ország fővárosának nagyszabású fejlesztése. E vá-5