Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat IV.: Boldog kerület? (A II. kerületről)

dás egyéb áldásaiból is becsülettel részesül a város rendjébe asszimilálódó „II/A" kerületrész. Ezt a családi békét persze bebefelhőzik a gondok, amelyektől — a hasonlat és példa kedvéért — Óbuda sem lenne mentes, ha történetesen hozzácsatolták volna Pilisvörösvárt és Borosjenőt. A kerületi tanács a rendelkezéseknek megfelelően összeállította a lakásigénylők lajstromát, a komputerek kidobták a pontszámokat, de a „beszivárgókkal" nem számolhattak: Hidegkút, Ady-liget, Remetekertváros szinte észrevétlenül 16 ezer lakosú kerületrésszé gyarapodott. A vidékről felvándorlók közül igen sokan albérlőséget, ágybérlőséget, víkendház-bérlőséget vállalva tekintgetnek most a jobb jövendő, pontosabban a lakásosztály felé. Márpedig hiába a vízivárosi, rossz pontszámmal türelmetlenkedő, családi otthont — io éve igénylő lakos, ha egyszer az Ady-ligeti víkendházban egy-másfél esztendeje helyetfoglaló családoknak — még roszszabb a pontszámuk. A tanács most megelőzésre készül: az új jövevényeknek azután saját felelősségükre kell vállalniuk a rossz körülményeket; nem lesz több joguk a régi várakozókénál. Összbudai gondok A II. kerület jellegzetes összbudai gondokkal, bajokkal birkózik; lakosai nincsenek kibékülve a kulturális és egészségügyi intézmények gyér hálózatával. S noha ebben a kerületben lakik és alkot a főváros legtöbb képzőművésze, a kerületnek mégsincs egyetlen kiállítócsarnoka, bemutatóterme sem. A jellegzetesen értelmiségi városrész — éppúgy, mint a Duna egész jobb parti táján — hiányolja a színházépületet, s a sajátosan lakóterületi kerület százezer emberének igencsak kevés a két mozi, a Május i. és a Bem. Nehéz lenne ellenőrizni azoknak a szociológiai magánkutatásoknak és véleményeknek az igazságát, amelyek szerint e létesítmények hiánya miatt a II. kerület népére bizonyos fokú magábazárkózás, az átlagosnál gyakoribb „otthonülés" tapasztalható, ami különösen esténként és munkaszüneti napokon észlelhető. Annyi bizonyos, hogy — eltekintve a Mártírok útja pezsgésétől, fényeitől — másképp zajlik az élet esténként a középbudai övezetekben, dombokon, mint a belterületi „lankákon". A televízió és a vendégfogadás dominál a 8 családi otthonokban; még a nyárestéken, a pompás levegőjű utcákon is főleg szívük választottját kísérgető fiúk, és kutyájukat sétálgató gazdák láthatók. A fényes kirakatok, a vonzó-nyüzsgő forgalom, a közeli mozik — hiánycikkek a II. kerület nagy kiterjedésű részein. Ózondús levegőt a nyitott ablakon át is lehet szívni, az esti látványosságok sok tízezer — csillogó budapesti panorámára nyíló — ablak révén nyugtató, gyönyörködtető élmény. Télen pedig végképp nem okoz a családok többségének dilemmát a kérdés: hóban, fagyban, zimankóban útra kerekedni valamely pesti színházhoz, várakozni az 5-ÖS autóbuszra, az eléggé ritka 91-es járatra és a nagyon ritka 11-esre, idegeskedni, hogy a hegyi járatok utolsó kocsijait az előadás után le ne késsék — vagy pedig a fotelból nézni a televízió műsorát. Más a helyzet, ha a II. kerületi lakosoknak nem a művelődés, szórakozás miatt kell elszánniuk magukat döntésre, hanem — gyógyítás végett. A Kapás utcában, a Mártírok útja macskaköves mellékutcájában, működik az egyetlen öreg kerületi szakrendelő, amely egy kisvárosban talán alkalmas lenne funkciója betöltésére, e városrészben azonban valósággal elvész. Idestova tíz-tizenöt esztendeje húzódik, halasztódik egy új rendelőintézet építése, de a jelek szerint még néhány évig a budapesti átlagnál nagyobb zsúfoltság, sorbanállás, félnapos várakozások őrlik a betegek — és az orvosok — idegeit. Az idén tavasszal érkezett híradás mindenesetre örvendetes, remélhetőleg nem bizonyul elsietettnek: megkezdhetik a tervezését egy közös — az I.-, a II. és a XII. kerület járóbeteg-ellátását szolgáló — intézménynek, amely a János kórház környékén épülne fel. Addig, hézagpótlásul, szakosított fiókrendelőket nyitnának, mint amilyen legutóbb a Pasaréten, a Lötz Károly utcában nyílt. Az 50 százalék — nem felerész A II. kerület intézményhálózata — ezúttal nemzedékek vonatkozásában vizsgálva — általában kedvezőbb képet és jövőt mutat. Kivételnek számítanak a legeslegfiatalabbak, mert a bölcsődei férőhelyek száma a budapesti átlagnál is kevesebb. Az új lakótelepeknek — s ezt valóban idézőjelben írjuk! — az „ölébe hullanak" a bölcsődék; a kerületben sűrűsödő társasházak járulékos beruházásainak célcsoportos állami támogatása viszont hiányzik, a tanács pénze pedig kevés. Biztatóbb az óvodások elhelyezési lehetősége. A Fővárosi Tanács vállalta az óvodaépítési költségek felének a biztosítását is, ha a kerületi tanács is „beszáll" a maga 50 százalékával. Csakhát amikor ezt a vállalást tette, egy óvodai férőhely még 33 ezer forintba került, most pedig már 50 ezerbe. Könnyűszerkezettel vegyes építési módnál — a Vörös Hadsereg útján most készülnek hozzá — 75 ezer forintba. Ilyen körülmények között a matematika vastörvényei nem „stimmelnek", mert a főváros által felajánlott 50 százalék a költségek legfeljebb 20—30 százalékának felelnek meg. Ezért a kerület pénzéből a tervezett két óvoda helyett csak egyre telik; a hiányt ebben az ötéves tervben a már meglevő óvodák bővítésével pótolják — és lakások vásárlásával; mert olcsóbb, ha a néhány millió forintért vásárolt családi otthonokba költöztetik át a meglevő óvodaépületek szolgálati lakásaiban élőket, s helyükre óvodarészlegeket rendeznek be, mintha új épületeket kellene emelni. Következzék a serdülő korosztály; érte igen sokat tesznek a főváros és a kerület vezetői. Például azzal, hogy a Marcibányi téren az év végére felépül Budapest első „Ifjúság Háza". Kétemeletes épület, könyvtárral, szakköri helyiségekkel, 400 személyes előadó- és klubteremmel — 17 millió forintért. A Kolozsvári utcában a közeli múltban vehették birtokukba a fiatalok a modern sportpályát, öltözőkkel. Ami az oktatási létesítményeket illeti, nem kevesebb, mint hat középiskola található a II. kerületben, a követelményeket ezek mennyiségben is, színvonalban is kielégítik. Az általános iskolák állapotát, környezetét, feltételeit tekintve sincs okuk különösebb panaszra a szülőknek, kivéve az Áldás utcai intézményt. Az öszszedőlni készülő öreg iskolát drága és gondos tervezés után az a balszerencse érte, hogy — műemléknek nyilvánították. Nem hiszem, hogy a főváros kultúrája, történelmi patinája, a fiatalok hazafias nevelése e műemlékké nyilvánítás nélkül súlyos veszélyben forgott volna. Mindenesetre, új helyreállítási tervet kellett készíteni, nem kis költséggel. Ebben szigorúan benne foglaltatott a többi között az is, hogy egyedileg kell legyártatni az iskola minden egyes tetőcserepét. A tanács azonban nem kívánja a hiányzó milliók miatt szüneteltetni a tanítást, s úgy határozott, hogy amíg a műemlék cserépre A Moszkva tér