Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat IV.: Boldog kerület? (A II. kerületről)

mozgását. Amíg az új, modern városrész kibontakozik, el kell viselniük a Kacsa utca, a Horvát utca, a Kapás utca úttestjének bontásával járó „ostromállapo­tot", a közművesítés és az új út­vonal kialakításának előzményeit. Annyi mindenesetre már látható, hogy a Csalogány utca révén — a Fő utcától a Medve utcáig — széles, minden igényt kielégítő útszakasz készül. Maga a Csalo­gány utca a Víziváros tengelye lesz: a várható nagy forgalomra számítva osztottpályás útvonal­nak tervezték meg. Sajnos, az utcát teljes hosszban, a Széna térig, ma még nem lehetséges ki­építeni, mert az útban álló épü­letek lebontásának költségei meg­haladják a főváros és a kerület erejét. Egyelőre egyirányúsítás­sal oldják meg majd a forgalmat a szóban forgó szakaszon. Az utca másik végén, a Bem rakpart­nál és a Fő utca kereszteződésé­nél fényjelzéses forgalomirányí­tókat, az úttest közepén pedig zöld elválasztósávot építenek. Mindehhez csak annyit kell hoz­záfűzni: az ütem meggyorsítása nemcsak II. kerületi, hanem bu­dai, budapesti érdek lenne. Egyetlen nagyüzem Utoljára szólunk a kerület olyan specialitásáról, amely való­ban egyedülálló a fővárosban: a II. kerületben összesen egy nagyüzem, a Ganz Villamossági Művek található. Annak, hogy négyezer dolgozója ellenére sem kölcsönöz valamiféle ipari övezeti jelleget a kerületnek, előnyei, hátrányai egyaránt megmutatkoz­nak. A levegős zöldterületek la­kosai nem is kérnek többet a za­jos, füstös iparból; meg kell je­gyezni, hogy a gyár példamutató megértést tanúsított a kerületi lakosok iránt, amikor a tanács­tagok által tolmácsolt panaszok nyomán áttért az olajtüzelésre, s vidékre telepítette zajos üzemeit. Patronálás szempontjából viszont ez az egy üzem vajmi keveset tud nyújtani a lakóterületnek, s ha csupán a hiányzó bölcsődékre, óvodákra gondolunk, sajnálni kell a kerület „iparszegénységét". Még szerencse, hogy olyan intéz­mények, mint a Távközlési Ku­tató Intézet, az Aszfaltútépítő Vállalat központja, az Energia­gazdálkodási Intézet részt vállal­tak a kerületi tanács anyagi gond­jainak enyhítéséből. Boldog lehet-e végtére is a II. kerület? Megítélés dolga. Min­denesetre azt kívánjuk, e város­résznek, amit a fővárosnak: gaz­dagodjék tovább, s őrizze meg szépségét. 9 Az Áldás utcai iskola teteje A Margit-híd budai hídfője össze nem gyűlik a forint, addig egészen közönséges, ám célszerű gyári széria-tetővel hozza rendbe az iskolát. A szülők egyhangúlag helyeslik a döntést. A realitások­kal számoló kívülállók is. A budai nagykörút és környéke Az év végére a II. kerület is metrótulajdonos lesz. Az első pil­lantásra a Moszkva tér alá érke­ző szerelvények a városrésznek csak kis pontját érintik, ám hatá­suk meglehetősen széles körre terjed. Mindenekelőtt: a II. ke­rületiek közül igen sokan dolgoz­nak a Belvárosban, tehát jól ki­használhatják a metróközlekedés előnyeit A jelek szerint az 56-os autóbusz a Lánchíd pesti híd­főjétől a Moszkva térre teszi át székhelyét, s az 5-ös járatnak is itt lesz az egyik végálloirása. Az útvonal-rövidítés eredménye­ként felszabaduló járműveket a főváros — és a II. kerület — más pontjain tárt karokkal várják. A 11-es járat vonalát viszont a Batthyány térig hosszabbítják meg, s remélhetőleg sűrítik is. A felszíni metróállomás révén a megszépülő Moszkva tér is a II. kerületet gyarapítja. A szentendrei HÉV föld alá bújtatásától joggal várható, hogy a Margit-híd budai bejáratánál valamelyest csökken majd a ke­reskedelmi és szolgáltató egysé­gek gyakran tűrhetetlen zsúfolt­sága. Más kérdés, hogy a Bat­thyány térre HÉV-vel érkező utastömeg számára a tervezett ABC-áruházra, üzletekre igen nagy szükség lesz — ez viszont már az I. kerületiek gondja. Egyébként a Mártírok útja, a budai nagykörút forgalma, höm­pölygő autóáradata indokolttá tenné a közlekedési körülmények mielőbbi normalizálását. A Mar­git-hídon és budai hídfőjében az építkezések okozta megrázkódta­tás sebei begyógyulnak az év végére, de a Mártírok útja továb­bi, sürgős korszerűsítése elen­gedhetetlen. A keskenynek bizo­nyuló, kockaköves úttest, a jelző­lámpa rendszer tökéletesítése, a járókelők számára hosszadalmas és balesetveszélyes átkelési lehe­tőségek mind tarthatatlanabb helyzetet teremtenek. Az átépí­tés idejére a Horvát utca—Faze­kas utca—Csalogány utca pót­útvonal kínálkozik az egyetlen lehetséges megoldásnak; a ren­dezés már meg is kezdődött. Megindult a Víziváros teljes re­konstrukciója is, ez átmenetileg komplikáltabbá, nehezebbé teszi a lakosok mindennapos életét,

Next

/
Thumbnails
Contents