Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - A címlapon: Új irodaház a Martinelli téren - Lőrinczy György felvétele

vonulata is — jobbról dombokkal, hegyekkel, balról épületekkel, egy világváros házsorával szegélyezve — szinte spontán alakult a metropolis leggrandiózusabb főútvonalává. Hosszúra nyúlna, feladatomnak sem érzem, hogy az ezen komponensek alkotta változatos harmóniát eszmeileg, elvontan értékeljem. Megkísérlem inkább elmondani: hogyan sikerült már nem egyszer mindezek szépségét az idegennel megláttatnom? Gyakran vezettem külföldieket Budapesten. Építészt, urbanista szakembert és protokolláris vendéget egyaránt. Kettesben, hármasban vagy csoportosan. De akár egyikkel, akár másikkal jártam a várost, igyekeztem mindenkor úgy bemutatni, hogy a részleteket — egy-egy épületet, hidat, vagy útvonalat — sohase egymástól elkülönítve, hanem mindig mint valamely nagyobb együttes alkotó elemét szemléljék, és abban szükségszerűen a monumentális egésznek valamely szerves komponensét lássák meg. Vagyis azt a tényt, hogy Budapest éppen azért oly sajátosan más — talán több is —, mint a világ sok más városa, mert különféle nézőpontokból feltáruló, sokszorosan összetett városképei nem önmagukban, hanem elsősorban egymással kapcsolódva lenyűgözőek. Hol és hogyan kezdtem a városnak ily módon való megláttatását ? A hely és téma szinte önként kínálkozott. Mert valóban kevés városnak adatott meg, hogy annak csaknem a központjában oly természet-adta kilátóhely álljon rendelkezésre, mint a mi Gellérthegyünk. Vagyis oly emberi léptékű természetes magaslat, amelyről letekintve, Budapest körpanorámája úgy tárul fel előttünk, hogy e kép fókuszában állva csaknem kézzel érinthető közelségben él és lüktet a metropolis centruma; ugyanakkor körülötte mint óriási mappán rajzolódik ki a messze síkon elterülő város. Házak rengetege a bal parton, tornyok dombok, hegyek és erdők a jobb parton. Ez a látvány akkor is élménnyé válna, ha ekkor egy szót sem szólnék róla. Hiszen benne oly egyszerű, annyira meggyőző táj és város egysége, oly magától értetődő úthálózatának rendszere, oly logikus egész városszerkezete és összvárosképe, fejlődésének, növekedésének szerves folyamata, hogy a múlt, a jelen és a jövő néhány jelentősebb momentumának megemlítése, vagy a háború pusztításainak és az újjáépítés feladatainak rövidre fogott ismertetése a vizuális kép csaknem mellékes kiegészítője lehet. A mondanivaló lényege azonban itt és ezúttal nem is ez. Inkább annak az útvonalnak a felvázolására nyílik lehetőség, amelyet ezt követően végigjárunk, és amelynek témái ezen az élő térképen valóban a koncepcionális összefüggések keretébe illeszkedve jelennek meg és állnak össze megbonthatatlan egésszé. így azután, a hegyről leereszkedve, most már a városban járva és azt közelről szemlélve is eggyé fonódik az új városrészként kiépülő Lágymányos, a Petőfi-híd hídfőjének parkja és a Műegyetem komplexuma. Majd előtte a parton tovább haladva, a képbe csaknem belerobban a Gellérthegy meredek sziklafala, lábánál a merész vonalú Erzsébet-híddal, annak éppen korszerűségében szép, forgalommal telített hídfőjével, a Tabán lankás parkjával és mögötte a vári palota tömegével. A város, a hegy, a híd és a park élménysorozata mintha végülis már szinte igényelné a cezúrát, a lélegzetvételt. És valóban, az alagúttal mintegy lezárulnak az eddig látottak. De csupán azért, hogy sötét mélyének túlsó nyílásán előbb csak homályosan sejtetve, azután egyre tisztábban és mind monumentálisabban kirajzolódjanak a Lánchíd pilonjának, diadalívének vonalai. Ez az önmagában is csodálatosan szép, térben és időben jóformán szemünk előtt hatalmassá növekvő, kiteljesedő kép egyben elindítója is lesz az együttesek újabb egymásba fonódó sorának. Mert azzal együtt, egyszerre csaknem az egész pesti Duna-part látványa elénk tárul. Majd a József Attila utca hagyományos, nemrég árkádosított és talán éppen ezért nagyvárosi intimitása után, e sorozatot Budapestnek talán legnagyobb szabású — egyetlen valóban tervszerűen megkomponált — egységes városképi attrakciója, a közel két és fél kilométer hosszú Népköztársaság útja egészíti ki. Nem véletlen, hogy az egykori Sugár útnak a maga nemében egyedülálló volta éppen ebben az összefüggésben válik nyilvánvalóvá. Hiszen azon mint reprezentatív bérpalotákkal szegélyezett, zártsorú beépítésű útvonalon indulunk el. Még a zsúfolt, túltelített Belvárosban vagyunk. De a Városligetben kitárulkozó végpontot az útvonal maga hamarosan sejteti. Ennek megfelelően annak ünnepélyes beépítése fokozatosan feloldó-A Népköztársaság útja Kilátás a Gellérthegyről a Műegyetemre és a Lágymányosi lakótelepre