Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - A címlapon: Új irodaház a Martinelli téren - Lőrinczy György felvétele

Iudapest X. ÉVFOLYAM 8. SZAM 1972 AUGUSZTUS A FŐVÁROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: l„ Országház u. 20. Telefon: 351-918 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin körút 5. I. em. Telefon: 223-896 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető, bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési dlj: negyedévre 30,— Ft félévre .. . 60,— Ft egy évre . . 120,— Ft ® 72.1423 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató Index: 25151 A TARTALOMBÓL: Fekete Gábor: Fővárosi őrjárat IV. Boldog kerület? (A II. kerületről) 6 Az idei Földes Ferenc-dij ások.. io Gábor István: Egy régi épület új élete. A Nemzeti Zenede 12 Jemnitz János: Vámbéry Rusztem 20 Medveczki Agnes: Budapest közlekedése — múzeumban 22 FÓRUM A kereskedelem munkaerő gondjairól .. 26 A fővárosi mezőgazdaság 28 Sulyok Katalin: Az országban egyetlen: munkaterápiás foglalkoztató .... 30 Dr. Grexa Gyula: Tabán 32 Város az időben XXXIX. Zolnay László: Pest-Buda iskolaügye az újkorban 37 Markos Béla: Pest-Buda nyomdái a XVIII. században 40 A címlapon: Új irodaház a Martinelli téren Lőrinczy György felvétele A hátsó boritón: A női félalakok mestere, XVI. sz. második negyede: Olvasó Szt. Magdolna (Id. Schiller Alfréd repr.) . Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő: GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; LADÁNYI MIHÁLYNÉ, a Fővárosi Tanács V. B. főosztályvezetője; PEJÁK EMIL, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Heim Ernő Külföldiekkel—Budapesten Valóban a világ vagy legalábbis Európa egyik legszebb városa volna Budapest? Mi magunk általában annak látjuk. Vajon ezzel a meggyőződéssel viszi-e magával a város emlékét az idegen is ? Bizonyára sokan. Azok mindenesetre, akiknek úgy mutatjuk be, hogy benne azt lássák meg, ami más, mint a többi szépnek ismert város. És elsősorban azok tekintik szépnek, akik előtt Budapest sajátos képe, ennek a városnak valóban csodálatos egésze nem a sightseeing car-ok világszerte kialakult sablonjainak keretében állt részeiből össze. Ezért bosszant, ha a Népköztársaság útjáról szólva azt hallom, hogy az a mi Champs Élysées-nk, ha a Nagykörutat mint a bécsi Ring pesti változatát emlegetik, ha valaki a Nemzeti Múzeum láttán a British Museumra utal, ha az Országházát a Westminsterhez hasonlítják és ha Ybl remekéről megállapítják, hogy az majdnem olyan érték, mint a párizsi opera. Hamis, értelmetlen ez a szemlélet. És még ha volna is benne némi igazság, az még akkor is — sőt éppen akkor — talmi, kicsinyes és giccses lenne. Igaza van Granasztói Pálnak, midőn azt mondja, hogy aki egy városban csak a nagy attrakciókat keresi, jobban teszi, ha Rómába, Párizsba, Athénbe látogat. De valahogy túlságosan leegyszerűsítettnek, a monumentalitásban és harmóniában éppen a lényeget fel nem ismerő megállapításnak érzem azt a már szinte közhellyé vált szólamot is, hogy Budapest azért szép, mert egyedülállóan nagyszerű a fekvése. Hogyan fogadhatnánk el ezt ugyanis valóságnak, ha meggondoljuk, hogy — mint azt Pogány Frigyes oly találóan megjegyezte — magának a Dunának is nem egy, ennél sokszorosan szebb és nagyobb szabású táji-természeti adottsága van. Nem elég-e akár a/ osztrák Wachaura, akár a mi Duna-kanyarunkra, vagy az aldunai Vaskapura emlékeztetnünk ? Mindezek után: mi hát az a különleges adottság, aminek tényét tulajdonképpen mi magunk is csak tudat alatt érezzük és amit világosan megfogalmazni valójában nem is tudunk? Az egymást kiteljesítő komponenseknek mely csodálatos harmóniája az, aminek mindig változó, sokféle élményét akarva nem akarva újra meg újra átéljük, valahányszor egy hidunkon áthaladunk, vagy akár a Gellérthegyről, akár a Halászbástyáról a városra letekintünk? A válaszadás könnyű is, meg nehéz is. Könnyű, mert a látvány nagyszerűségét valóban a táji adottság és az arra épült nagyváros együttese eredményezi. De éppen ezért nehéz is, mert e két komponens önmagában véve, külön-külön — mint mondtuk — aligha emelkedne akár a különleges természeti-táji értékek, akár a máshol is látott, sokat propagált városképek esztétikai szintje fölé. És nehéz mindenekelőtt azért, mivel a táj és a város ezen megbonthatatlan egységének a harmóniája oly magától értetődő, oly tökéletes formában alakult ki, hogy azt elemezni aligha szabad, sőt talán nem is lehet; az összhangnak ez a ténye valójában nem tudatosan megkomponált. Hiszen a Dunát és a budai hegyeket a természet alkotta, a hegyoldalak beépítését, a Citadella, a palota és a tornyok helyét, valamint kialakítását pedig a történelmi fejlődés hozta magával. Ugyanígy a hidak egymásutánjának csodálatosan nagyszerű ritmusát sem a megfontolt tervszerűség, hanem Pestnek a Dunára támaszkodó körutas-sugárutas városszerkezete határozta meg. Végül a folyó 365