Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - Bozóky Éva: Reflektorfényben: a felsőoktatás

Bozóky Éva Reflektorfényben: a felsőoktatás Kutatóközpont a Rigó utcában Hogyan vélekednek tanáraikról és az oktatásról az egyetemi hallgatók? Miként boldogulnak a fiatal diplomások? Érezteti-e hatását a származás a végzett hallgató elhelyezkedésében ? Többet keresnek-e és miért az egykori közepes tanulók a kitűnőknél ? Mennyi új ismeretet tartalmazhat egy egyetemi előadás? Hogy érzik magukat hazánkban a külföldi vendéghallgatók? Hogyan fejleszti általános műveltségét az egyetemista ? Olvas-e szakirodalmat középiskolás korában az egyetemre készülő diák? Milyen mértékben fejlődött a különböző európai országok felsőoktatása az utóbbi évtizedben? Csupa izgalmas kérdés. A választ hordozó könyvecskék mindegyike a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ kiadványa. Mivel is foglalkozik ez az ötödik évébe lépett, szerényen háttérbe húzódó, de annál aktívabb intézmény ? Kiadványai bizonyítják, hogy kutatással. De akkor miért nem kutatóintézet ? Mert közvetlen irányítója nem a Magyar Tudományos Akadémia, hanem a Művelődésügyi Minisztérium; mert a kutatáson kívül az egyetemeken folyó felsőoktatás-szociológiai és pszichológiai kutatások szervezésével is foglalkozik — és mert a magyar pedagógia kutatási intézményei (OPI, Népművelési Intézet, Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ) még nem találták meg összekapcsoló szervezeti keretüket, hanem egymástól függetlenül működnek. Évről-évre több diák A felsőoktatásban részt vevők társadalmi (szociológiai nézőpont) és oktatáslélektani kérdései (pszichológiai aspektus) többek közt azért érdemesek a beható tanulmányozásra, mert a gyorsan változó, modern világban szinte percről percre nő a diákok száma, mind nagyobb embercsoport tartozik e speciális réteghez és küszködik ennek összes gondjával. A tudásanyag bővülése egyre hosszabb ideig tartó képzést tenne szükségessé — Platón jut eszünkbe, aki utópisztikus államának élén 40 éven át oktatott embereket kívánt látni! no, de nem utópiában, hanem a valóságban élünk — : az ifjú, aki 24—26 éves koráig tanul, súlyos terhet jelent szüleinek, a társadalomnak és sok lemondást vállal önmaga is. Érdemes-e másoktól függő „gyermekként" leélnie élete negyedrészét? A tudományok megszállott hívének feltétlenül. Ám „megszállott"-e minden felsőoktatásba kerülő diák?! Tetemes része jó, ha bírja energiával, képességgel. (Egyes svéd kutatók már azon aggódnak, hogy hovatovább nagyobb lesz a társadalom értelmiség szükség-11