Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Nemes György: A Rózsadomb

Nemes György A Rózsadomb Egykorapénz kiváltságosainak lakóhelyeként tartották nyilván városszerte. Mikor ilyen kiváltságosak már nem voltak, még sokáig szinte törvényszerűnek tetszett, hogy egy Horthyidőben játszódó film vezérigazgató- vagy bankár-szereplője mindig rózsadombi villában dőzsöl és fényűz. Aztán elnevezték „káderdomb"-nak, mert néhány vezető tisztségviselő — nem mind! — itt lakott. Aki nem beszél ilyen vonatkozásban az egykori Svábhegyről, Hűvösvölgyről, Zugligetről, Pasarétről, az Orbánhegyről és Gellérthegyről s az Andrássy úti villanegyedről, nem beszélhet arról sem, hogy a Rózsadomb ma már kisemberek, munkások, tisztviselők, mindenféle dolgozó lakóhelye is. Különben is: nem inkább fogalom mint földrajzi hely ez a Rózsadomb? Nem inkább hegy-e vagy éppenséggel csak halom mint domb? A Margitsziget déli csücskével egymagasságban, Budán, olyan helyeket mint Szemlőhegy, Ferenchegy, Rókushegy, Józsefhegy meg Vérhalom meg Törökvész és Rézmál neveznek egy szóval Rózsadombnak egyszerűsítőn és általánosítón, sommázva és kicsit megvetőn. Szeretnélek megvédeni, Rózsadombitöbb mint két évtizede lakóhelyem vagy és sok jót, de sok rosszat is adsz nekünk. Nem történelmet írok, nem múltadat kutatom, nem regélek a próféták bajnokáról, a rózsák atyjáról, Gül Babáról, kitől neved ered s kinek sírja ott kupolásodik a kanyargós Vérhalom utca legelején, s kinek hamvait nem őrzi már imám, mióta az utolsó, Abdul Latif negyedszázada elhalálozott. Mesék helyett a máról beszélnék, rólad vallanék, különös, ellentmondásos, szép városrész. Réteges-agyagos talajodról, mely kedves halmaidat fedi s melyen — csoda! — tarka és illatos vegetáció tud virulni. Rólad regélnék, ahogy egyik oldalon a Császár és Lukács fürdők gőzpárái fölötta magasba emelkedsz, másik oldalon duhajok és huligánok már emlékként is alig élő találkahelye, a Szomjas vendéglő és a bombától porig omlott volt Regent-ház üres telkén fölépült két új ház között a Bimbó úttal nyitsz utat szíved felé. Északon félkarral átölel a vadregényes Szépvölgyi út, lábadat a Mártírok útjazajában áztatod, s arrébb, nyugatra, a Pasarét irányában lejtesz táncos derékkal. És közben: bérházak a Domb lábánál, és bérvillák feljebb (ez utóbbiak városképi okból nem lehetnek két vagy három szintnél magasabbak), és magános villák, melyek, ha a régi időben épültek, jobbára hivalgó utánzatai az angol victoriánus kor építészetének, az újabban épültek modernek, szépek, praktikusak. És kertek, mindenütt kertek, ám ezek, sajnos, egyre szűkebb területre szorulnak. Mert jönnek a földgyaluk, éjjelnappal száguldanak a földhordó billenő teherautók, s egyszerre csak kezdenek sorra beépülni az évtizedeken át elhagyott üres telkek. Öröklakásházak, pályakezdőknek megfizethetetlen lakásokkal és társasházak emelkednek itt is, ott is, mindenütt. Szerencsére még mindig a zöld az uralkodó szín, noha egyre kevesebb a fűvel, gyommal, gazzal, vadbokorral, néhol futó loncszegéllyel benőtt telek. Nincs már sok virágtermesztő kertészet sem — egy a Gábor Áron utca tetején, egy a Pentelei Molnár utcában, egy a Vérhalom téren —, már csak elvétve árad innen szét a DDT szaga. Én inkább abba kukkantok be büszkén, amelyben — mikor eljön az ideje — égőn virítanak a bordó és rózsaszínű Chabot-szekfűk, melyeknek magját én hoztam volt László bácsinak Genfből, mikor másfél évtizede arra jártam. Mondom, a zöld még mindig az uralkodó szín, mert az utcákon két oldalt rendre sorakoznak a fák, s ezek néhol oly buják nyaranta, hogy egymáshoz hajolnak át, és istentudja, mit csinálnak fent a magasban éjszakánkint. És buják a kertek is, ha lehet locsolni, mert épp nincs vízkorlátozás, és főként ott, ahol a lakók fölismerték: idegnyugtatónak egy kiadós gyomlálás, metszés, öntözés fölér egy-két doboz Seduxennel, Trioxazinnal vagy Andaxinnal. Nos, a Rózsadomb a sok építkezés ellenére is még mindig Kertváros. Sőt: helyenkint, kijjebb, falu is, ahol hosszú láncra fűzött,elnehezült tőgyű kecskék hersegik a füvet. Akad itt-ott egy tehén is; elnyújtott buu-ja furcsán verődik vissza a villák rácsos erkélyéről. A Vérhalom térre egy beképzelt kakas felügyélete alatt éveken át egész tyúk-hárem járt ki korzózni. Egy villa rácsos kerítése mögül két éven át láttunk kikandikálni egy bánatos szemű őzet; az ifjú suta alighanem az erdőben hagyott bak-udvarlója után epekedett. Kora tavasztól késő őszig, kezdve a világos zöld kosztümtől a tarka impriméig, majd a rozsdabarna kabátig egész divatbemutatót rendez a Domb. Fehér zsebkendőjükkel, mintha keblük árkából rántották volna elő, elsőnek az almafák üdvözlik a tavaszt. Néha két-három nap alatt fehér virágba öltöznek a fák, ezek a megújuló ifjúságukhoz szívósan ragaszkodó almafák. A virágok közül elsőnek az aranyesőjelentkezik: sárgamuszlin-selyme ingerlőn libeg a tavaszi szélben. Mikor a sokféle fán és bokron pattanni készülnek a rügyek, mintha halványzöld fátylat borított volna a Természet az egész Dombra. Ki tudja aztán mérni, egész nyáron át, azt a teméntelen illatot, amely áthatón bepermetezi a levegőt és súlyossá, egyszersmind könnyűvé párolja? A bódító orgona illata még el se szállt, s már csurog kis findzsáiból az akácillat. És rózsa, rózsa minden kertben, halványsárga, rózsaszín meg vörös, s mellettük csak szerény távoli rokonok a viruló muskátlik.Torkos méhek döngenek szerteszét, s hamarosan roskadtan görnyednek terhük alatt a gyümölcsfák. Elképedve fedeztem fel, hogy egyszer, évekkel ezelőtt a konyhaablakon gondtalanul kidobott őszibarackmag az agyagos földben megfogant, csemetévé nőtt s néhány év múlva már gyümölcsöt hordozott ágain. S ahogy elmúlik a nyár heve, barna szeplők lepik el a tájat, megsötétedik vagy megsárgul a fák levele, a kúszó magyal pedig rőtszínű flanel-pongyolát ölt. Micsoda hely ez, ahol virágok, gyümölcsök, növények emlékét idézik az utcanevek is, s ahol ilyen utcákkal találkozunk: Áfonya, Árvácska, Berkenye, Bimbó, Borbolya, Boróka, Cserje, Füge, Kapor, Levél, Mák, Mandula, Orgona, Palánta, Tövis, Tulipán! Talán a neve miatt kapott errefelé — igaz, kicsit már Pál völgy irányában — utcát a Békesség-Óhajtás költője, Virág Benedek is. Aligha haragudna Ady Endre, hogy az ő nevét is csak egy meredek, de épp ezért a Parnasszus felé mutató kis rózsadombi utca viseli. Azt már nem tudni, hogy a Rózsadomb egyik legjellegzetesebb utcájának, a Zárda utcának egyébként egy tudós pap, az archeológus Rómer Flóris nevére történt átkeresztelése lakóknak és távoli taxisofőröknek kedvére volt-e. A gyerekeknek valóságos paradicsom ez a hely. Itt sokáig jó dolognak tűnt a kerékpározás (persze nem felfelé), mert kicsi volt a forgalom — legfeljebb egyik-másik követségi kocsi okozott nagyobb bámész-torlódást. De most már nem ajánlatos a gyerekeket meggondolatlanul elengedni eszeveszett biciklizésekre a megnőtt autóforgalom miatt. Télen a Csacsi réten, míg be nem építették, meg a szörnyű nevű Halálréten eszményi lehetőség volt a ródlizásra. A Vérhalom tér évtizedes elhagyatottság után még az ötvenes évek közepén megszépült s azóta is a legfontosabb játszótere a kicsiknek — hintával, homokkal. Esténkint szerelmespárok bújnak meg itt a padokon, de akad köztük olyan is, aki felül a gyerekhintára. Reggel gyakran tépett lánc fityeg a rúdról az illetékes korosztály mérhetetlen bána-18