Budapest, 1972. (10. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Irodalmi városképek: Szabó Dezső I.

Szabó Dezső az egyik könyvnapi sátorban, 1936 Vargha Balázs Irodalmi városképek Szabó Dezső pesti tablói I. Tehenek a Dunakorzón Az elsodort falu tajtékzó áradatában percnyi pihenő, paradox idill a csorda vonulása a Belvárosban: „A vigadó előtt, a Duna-parti korzón nagy, barna, egykedvű tehenek mentek a Borárostér felé. Hátul egy paraszt, egy igazi faluból jött, nem népszínműi paraszt és egy katona terelték őket. A tehenek meghajlottak, szemeikben szomorú volt a csodálkozás, drága tőgyük duzzadva ringott a hasuk alatt. Az egyik félrefordította fejét, rábámult Petőfire s hosszan, panaszosan belebődült a zúgó Pestbe. A paraszt egy érdes nagyot káromkodott." Mesterien kimért jelenet. Egy vonalnyival élesebb kontraszt már a némafilm-burleszkek gegjeit idézné fel. (Lehet, hogy bele is játszott ilyen emlék: Szabó Dezső lelkes bámulója volt az ős-mozinak.) De a csorda itt nem azért vonul át a színen, hogy nevettessen, hanem hogy a törhetetlen falusi őserőt jelképezze. S éppen itt inog meg a kép hitele. Elhiszem, hogy a háború kellős közepén teheneket hajtottak Újpestről a Boráros tér felé, a legrövidebb úton, a Duna-parton. De nem hiszem el a duzzadó tőgyeket. Mert útjuk csak egyfelé vihetett: a Boráros téren túl, a vágóhídra. Nem hasonlíthattak ezek a tehenek a legelőről este beballagó, fejésre áhító jószágokhoz. Nyomorult, kikoplalt, agyonfáradt állatok lehettek. Arany ezt jobban tudta: „Talpuk a kőúttól ég eleven sebben." Szabó Dezsőnek azonban itt, éppen itt, áldott, bőtejű tehenekre volt szüksége, hogy az önmagában is végletesen kifeszített jelenetre még erősebb kontraszt feleljen: a tejosztásra várók nyomorúsága: „... az ucca egyik oldalán, egy bolt előtt, messze behúzódva a szomszéd uccába, várakozó emberek hosszú sora állott. Didergő asszonyok, vállukon szomorú kendővel, kezükben sápadt üveggel. Virrasztóarcú lányok, térítői bús halványsággal arcukon, kis kék, fehér vagy piros csuporral kezükben. Meztelen térdű gyermekek, orrukon odafagyott jégcsappal, öreg emberek, kiknek tágra csodálkozó szemeiben már visszatükröződött az elébük került halál. Vártak, álltak szomorúan, mozdulatlanul, odafagyott szobrai az egyetemes nyomorúságnak. Reggel hét órától kezdve voltak ott, hogy egy pár csepp tejet kapjanak egy lázas ajak, egy ziháló tüdő, a halál egy meghívottja számára." Ez az ellentétpár — tehenek és tejre áhítozók — végül is mellékes motívum a regény vagy akár csak egyetlen fejezet drasztikusabb ellentéteihez képest. Akik a két jelenetet észlelik a korzón: a hadimilliomos és papkisasszony-szeretője. ők pedig a vigadóbeli feminista gyűlésről autókáznak el egy fantasztikus propaganda-ünnepélyre: roncsaiból összeeszkábált hadirokkant és gyönyörű parasztlány esküvőjére. De Szabó Dezső nem volna Szabó Dezső, ha a swifti tehetséggel megkomponált szatirikus építményt ő maga nem irkálná tele torzrajzokkal, elfogultsága, irigysége, igazságtalansága árulkodó bizonyítékaival. A Vigadóban valóban tartottak feminista gyűlést, nagyhatású béketüntetést a központi hatalmak győzelmi kilátásainak menthetetlen megrokkanása idején. De miért festi át Az elsodort falu ezt a fontos történelmi eseményt 21