Budapest, 1972. (10. évfolyam)

4. szám április - Fekete Gábor: A budakeszi „Varázshegy”

akadályozták a munkát. 1949—1967 között az intézeti építkezésekre 50 millió forintot, a felszerelések korszerűsítésére 25 milliót fordítottak, közben a szanatórium költségvetése 22 millió forintról 77 millióra emelkedett. 1951-ben megkezdhette működését az intézet keretében a mikrobiológiai diagnosztikai laboratórium, egy évvel később 85 ágyas mellkas-sebészeti osztályt szerveztek, újabb három év elteltével pedig bronchológiai osztállyal és légzésfunkciós laboratóriummal gyarapodott a szanatórium. Megnyílt a fizikotherápiás rendelés is, 1966-ban pedig egy új, 180 ágyas sebészeti pavilon. Napjainkban az intézményben már 1033 beteget ápolhatnak. A kisegítő részlegek újjáépítése, átalakítása, bővítése ezekben a hónapokban is tart, új étterem, korszerűsített konyha járul hozzá hamarosan az eredményes gyógyító munkához, s a fővárosi egészségügyi intézmények közül elsőként Budakeszin alakítanak ki földgázfűtést. Az elmúlt két évtizedben — itthon is, külföldön is — tovább nőtt az intézet szakmai tekintélye. Évente százával jelennek meg bel- és külföldi lapokban cikkek, tanulmányok a szanatórium orvosainak tollából; az intézmény 42 dolgozója kapta meg az Egészségügy Kiváló Dolgozója címet, húszan a különböző kormánykitüntetések birtokosai. A negyvenhat főorvos közül egy a Kossuth-díj, kettő az Állami-díj, kilenc a „Kiváló Orvos", tizenhat az „Érdemes Orvos" kitüntetés tulajdonosa; hatan az Orvostudományok Doktora, tizennégyen a kandidátusi fokozat birtokosai. A tüdőgyógyász hivatás legnagyobb elismerését jelentő, eddig kiadott tizenkét „Korányi Frigyes Emlékérem" közül hetet intézeti orvosok nyertek el; az Orvostovábbképző Intézet két professzora és az Orvostudományi Egyetem egy docense is az intézet főorvosi karából kerül ki. A tuberkulózis, az egykor riasztó népbetegség ma már mindinkább veszít félelmességéből, s ez a tudomány eredményei mellett elsősorban a társadalmi változásoknak és a tüdőgyógyászati hálózat tevékenységének köszönhető. A teljes lakosság évenként kötelező ernyőfénykép-szűrése lehetővé teszi az újonnan megbetegedettek időbeni felismerését, a kór gyors lokalizálását és gyógyítását. Kiemelve környezetükből a fertőző betegeket, a kór kezdeti — panaszmentes — szakaszában részesítik kezelésben az új betegeket, s ilyenformán viszonylag rövid idő alatt véglegesen meggyógyítják őket. Az eredmények a gyermekkori tbc felszámolásában különösen jelentősek; világviszonylatban is kiemelkedő például, hogy tavaly egyetlen tizennégy éven aluli gyermek sem halt meg tbc-ben, s ebből a korosztályból mindössze százhúszan betegedtek meg. 1960—1966 között az új megbetegedések száma a felére csökkent, a rá következő négy esztendőben pedig tovább feleződött. Népbetegségről már rég nincs szó, mégis figyelmeztető jel, hogy az új tuberkulózisos betegek számának csökkenő tendenciája valamelyest lassúbbodott. Az elmúlt évben százezer szűrésre 96 friss megbetegedés jutott, összesen mintegy tízezer beteget fedeztek fel. A gümőkór tehát még mindig a legelterjedtebb fertőző betegség, amelynek szociális és egészségügyi következményei súlyosak. Épp ezért szükség van a tbc elleni küzdelem változatlan intenzitására. Érdemes megemlíteni, hogy — feltehetően a korábbi antibiotikumok hatékonyságának csökkenése miatt — az új és idült fertőzések számának emelkedését tapasztalták több olyan országban, ahol a korábban elért eredmények már-már a tbc elleni küzdelem „lefegyverzéséhez" vezettek. Nem is egy európai államban kénytelenek voltak a már bezárt szanatóriumokat ismét megnyitni, illetve újakat építeni. A gümőkór elleni harc hazai sikereiben a szűrővizsgálatok mellett igen nagy szerepe van a korszerű kezelésnek. A leghatásosabb új gyógyszerek is minden rászorulónak térítésmentesen állnak rendelkezésre, csakúgy, mint a korlátlan időtartamú gyógyintézeti ápolás. Ennek a jognak a gyakorlati lehetőségeit az országban a legutóbbi tíz évben felépült hét, egyenként 300 ágyas modern gyógyintézet biztosítja. A tbc visszaszorítására fordított összegek gyorsan megtérülnek: a gümőkór miatt kifizetett táppénz és rokkantsági nyugdíj 1967-ben körülbelül 44 millió forinttal volt kevesebb, mint 1960-ban, a termeléskiesés miatti kár pedig hozzávetőlegesen 300 millió forinttal csökkent. Fontos társadalmi feladattá vált a gümőkór gyógyíthatóságának tudatosítása, a gyógyultak munkába állítása. Közérdek — s az intézmény nem is keveset tesz ezért —, hogy az üzemek, intézmények, tanácsok biztosítsák a gyógyult betegek kis töredékét alkotó csökkent munkaképességűek részére az állapotuknak megfelelő élet- és munkakörülményeket. Azokban az évtizedekben, amikor a tbc tömegesen szedte áldozatait, teljes mértékben indokolt volt egy önálló, jól szervezett, az egész országot átfogó tbc-hálózat létrehozása. Az elért eredmények tették lehetővé, hogy ez a hálózat mindinkább az általános egészségügyi ellátásban hasznosítsa felszabaduló kapacitását; másrészt e hálózat korábbi tevékenysége értékes tapasztalatokkal gyarapította a legkülönbözőbb tüdőbetegségek ellen küzdő orvosokat. A lehetőségek és a követelmények miatt a tbc-gyógyászat fokozatosan átalakul tüdőgyógyászattá. E törekvés egyik formai kifejezése, hogy a Korányi professzorról elnevezett intézet 1969-ben felvette az „Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet" nevet. A nemzetközi orvostudományi élet, az orvosi társaságok, intézetek, folyóiratok a tbc mellett ugyancsak mindinkább az összes mellkasi betegségekkel foglalkoznak. Tavaly júniusban, a tüdőgyógyász hálózat integrációjának is ezt az elvét fogadta el a szocialista államok egészségügyi minisztereinek konferenciája, amely a tüdőgyógyászat időszerű kérdéseit tűzte napirendre. A jubiláló intézet gárdája ennek megfelelően a gümőkóron kívül hadat üzent a tüdő egyéb betegségeinek is: a már szinte népbetegségnek számító idült légzőszervi bajoknak, hörghurutnak (Magyarországon a negyvenöt éven felüli férfiak 20 százaléka szenved ebben a betegségben), a tüdőbetegségekkel kapcsolatos szívelváltozásoknak s a tüdőráknak. Napjainkban az intézet négyes funkciót tölt be. Először: színvonalas diagnosztikai és therápiás ellátást nyújt betegosztályain. Másodszor: elméleti és klinikai kutató munkát végez kórélettani, biokémiai, kórbonctani-szövettani, mikrobiológiai és más osztályain. Harmadszor: rendszeres továbbképzésben részesíti — mint az Orvostovábbképző Intézet tuberkulózis tanszéke—a tbc szakhálózat orvosait. Végül pedig: szervezi, irányítja, ellenőrzi az ország tbc- és tüdőbetegségek elleni küzdelmének gyógy- és gondozóintézeti hálózatát, elemzi