Budapest, 1972. (10. évfolyam)

4. szám április - Pro urbe — Pro arte 1972 Reischl Antal, Domanovszky Endre, Lukács Magdolna, Vida Ferenc

Egy másik észrevétel: mindenütt a ráció, az ésszerűség. Ajtóáthelyezések­kel nagyobb falfelületek kialakítása. A konyhában az etázsfűtés koksz-ka­zánja mellett beszerelve a gázkazán — de ott áll az eredeti is: biztonság okából. A régi, nehezen tisztítható csillárok mellett mindenfelé sima, papírból készült lámpaernyők: a gye­rekek kezemunkája. (A művészi és játékos fafaragások a falon: a vőé. A vő: statikus mérnök.) A nagyobbik terasz két oldalról beüvegezve; egyéb­ként itt áll a hatalmas pingpong asz­tal. A kertben pedig egy rúdon kosár­labda-háló. Egy nagy fáról két kampó csüng kötélen: mihelyt kimelegedik, odakerül az unokák hintája. A be­járatnál,a sílécek mellett, óriási falapá­tok: a hóeltakarítás nemes sportjához. Végezetül a legfontosabb: ebben a házban — hosszas keresgélés és sok munka árán! — sikerült megteremte­ni a család szoros, állandó kapcsolatát a természettel. Reischl Antal egyik főművének tekinti a sajátkezűleg épí­tett, hősugárzóval fűthető üvegházat, ahol növényeit, virágait hajtatja. Feb­ruár 12-én van felesége nevenapja — éppen e szombati napon vette át a főváros aranyérmét —, erre a napra minden évben kivirágzik az üvegház­ban egy cserép jácint. . . A teraszok mellett vasváz-szerkezeten nemesített szőlőt futtat. A kertben sétálva le-le­hajol, s a sarjadzó fű között olyan örömmel fedezi fel a már kibúvó sárga meg lila virágokat, mintha kincsre lelne — s mekkora kincs valóban az embernek az effajta öröm! (Míg a fotóművész őt fotografálja, végig­nézem a kert valamennyi pompázó virágát — színes diafelvételeken. Ró­zsabokortól szarkalábig, az egyszerű büdöskétől a muskátliig mindenféle vi­rágot meghonosított a ház körül.) Az öt sudár nyírfát is ő ültette; a szom­szédok kidobott cserepes karácsony­fájából már takaros fenyő nevelkedik a kert egyik sarkában; a gyümölcsfá­kat ő metszi, permetezi. Ahogy a fák rügyeit vizsgálgatja, a villámsújtotta nagy fenyő gyógyuló törzsét mutatja s tetején az élet biztos jelét: a frissen nőtt tűleveles gallyakat — akkor lá­tom, milyen hatalmas és erős őmaga is. . . mennyire hasonlatos ez az ember ezekhez a mélyen gyökerező nagy fák­hoz. . . Úgy lenne előírásos, hogy Reischl Antal kitüntetéséről szólva ne a magánemberről, ne az ő személyiségé­ről beszéljünk. Ám környezete, amit maga körül megteremtett, tükrözi szakmai-emberi elgondolásait, otthona kísérletező műhely — és távlat. Amit Budapestnek adott, remény­telen felsorolni. Teremtő munkájáról nemcsak újjászülető városrészek, az általa tervezett épületek és épület­együttesek sokasága vall, hanem a ta­nítványoké is, a sokezer kitűnő, fia­tal szakemberé. Akik nála sajátították el a mesterséget és tőle tanultak egy korszerű, példás magatartásformát. Az egyetem, a népfront, a főváros ta­nácsa, az építészek szövetsége, a sajtó: megannyi fórum,ahol tanít,tájékoztat, vitázik, sietteti a fejlődést. Bárcsak több ideje jutna a mi folyóiratunk számára is! — ezzel a prózai óhajjal búcsúzom tőle. Kövendi Judit Pro arte Domanovszky Endre Részlet a ,,Műemlékek" című mozaikból. Szelényi Károly felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents