Budapest, 1972. (10. évfolyam)

4. szám április - A címlapon: Lőrinczy György felvétele

üdapest X. ÉVFOLYAM 4. SZAM 1972 ÁPRILIS A FOVAROS FOLYÓIRATA Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Szerkesztő: KATONA ÉVA Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Szerkesztőségi fogadóórák: Hétfő 10—13 óráig VII., Lenin krt. 5. L em. Telefon: 223-896 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 sz.) Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60, — Ft egy évre ... 120, — Ft © 72.0003 Athenaeum Nyomda, Budapest íves mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató Index: 25 151 A TARTALOMBÓL: Pro urbe — Pro arte 1972 Reischl Antal, Domanovszky Endre, Lukács Magdolna, Vida Ferenc 4 Vas István: A hasonlíthatatlan város 8 Fekete Gábor: A budakeszi „Varázshegy" 11 Osgyáni Csaba: „Javszer" 14 Gábor István: Egy régi épület új élete Uránia mozi — Színház- és Filmművészeti Főiskola 17 Vargha Balázs: Irodalmi városképek Szabó Dezső 1 20 FÓRUM: Ingatlankezelés Budapesten —' tatarozás Európában 27 Merényi László: Dolgozó iskolások kulturális érdeklődése 30 Láng Péter: Az Alkoholellenes Munkásszövetség első korszaka 35 Város az időben XXXV. Zolnay László: Járványok, kórházak, orvosok 38 Czagány István: Egy budavári ház története képekben 48 A címlapon: Lőrinczy György felvétele A hátsó borítón: PN mester: Mária Szent Katalinnal és Szent Margittal (Id. Schiller Alfréd reprodukciója). A Szépművészeti Múzeum tulajdona Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese; LADÁNYI MIHÁLYNÉ, a Fővárosi Tanács V. B. főosztályvezetője; PEJÁK EMIL, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Bertalan János A földgáz növekvő szerepe hőenergia-ellátásunkban A huszadik század elejéig az emberiség energiaszükségletét csaknem kizárólag szilárd tüzelőanyagokból fedezték. Az ipari termelés rohamos növekedése, a népesség szaporodása, valamint a kommunális igények állandó emelkedése azonban mind több energiát igényelt. A fejlődés folyamán nemcsak az igényelt energia mennyisége, hanem az energiahordozók fajtái és felhasználásuk aránya is jelentősen megváltozott. A szénnek mint tüzelőanyagnak a részaránya, a számos minőségi tulajdonsággal rendelkező szénhidrogének (kőolaj és földgáz) térhódításával, fokozatosan csökken. A szénhidrogének aránya jelenleg a világ energiafelhasználásában 50 százalék körül mozog. Magyarországon az olajkutatások során már 1920—1944 között feltártak néhány jelentős hozamú földgázkutat. A felszínre hozott földgázt azonban — a helyben, ipari célra használt kis mennyiségtől eltekintve — nem hasznosították. Akkori földgáztermelésünk mintegy 75 százaléka felhasználatlanul a levegőbe ment. A tüzelőanyagfajták felhasználásában bekövetkezett változásnak elsősorban gazdaságossági okai vannak. így például a földgáz a szénhez képest számos előnnyel rendelkezik; kitermelésének fajlagos költségei sokkal alacsonyabbak, mint a széntermelésé, és sokkal jobb hatásfokkal hasznosítható, mint a szén, különösen a háztartásokban. Ezért hazánkban mint energiahiányban szenvedő országban, különösen fontos szerepe van a földgáz felhasználásának. A budapesti gázszolgáltatás kezdetei A városigáz termelése és szolgáltatása a fővárosban igen régi keletű. Magyarországon az első gázgyárat 1856-ban, Budapesten építették. Az itt termelt gázt kezdetben kizárólag világításra használták, és csak évtizedek múlva háztartási főzésre és vízmelegítésre. A gázszolgáltatás fejlődése a felszabadulás előtt viszonylag lassú volt. A hálózat lényegében csak a belső kerületekben és a budai villanegyedekben volt kiépítve, a munkáslakta területeken a vezetékes gázellátás egészen jelentéktelen volt. A dolgozók akkori alacsony jövedelme nem is nyújtott volna fedezetet az egyébként sok szempontból előnyös gázfogyasztás költségeinek fedezésére. A helyreállítás évei után megindult fejlesztésnek egyik célkitűzése az volt, hogy a munkáslakásokban is mielőbb biztosítani kell a gázszolgáltatást. A belső kerületek gázcsőhálózatának egyidejű fejlesztése mellett, a vezetékes gáz fokozatosan eljutott a külső kerületekbe is. Jelenleg már valamennyi kerületben van gázcsővezeték; azokban a kerületekben pedig, ahol a gázcsőhálózat sűrűsége még nem nyújt lehetőséget minden háztartásban a városigáz fogyasztásra, a hiányt palackos propán-bután gázzal pótolják. A fejlesztés üteme Ime, néhány adat a fejlődés jellemzésére. Míg 1950—1960 között a lakások száma évenként átlagosan 5253-mal szaporodott, addig a vezetékes gázt fogyasztó háztartásoké 8323-mal. Ezek az adatok egyben azt is bizonyítják, hogy a fejlesztés során számos, addig vezetékes gázzal nem rendelkező lakást kapcsoltak be a városi gázhálózatba. A bekapcsolások üteme nem csökkent az 1961—1970 közötti időszakban sem: ezalatt évenként átlagosan 9895-tel szaporodott a városigázt fogyasztó háztartások száma; de ez a fejlesztési arány évenként már csak 6,3 százalékkal haladta meg az évi átlagos lakásszaporulatot. A főcsőhálózat hossza 500,3 km-rel, a csatlakozó vezetéké á