Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Láng Péter: Gyermekbarát mozgalom a két világháború között

Mozaik a főváros múltjából Régi kesztyűsök és kesztyűk Kesztyűkészítésünk ipara az ,,előidőkig" nyúlik vissza. Mivel vadászmadarat — sólymot, karvalyt — kézvédő nélkül idomítani, reptetni nem lehet (s e mesterséget a magyarok már a honfoglalás előtti hazájukban is űzték), ha mások nem is, de az ős solymászok már vagy ezerkétszáz éve ismerték a bőrkesztyűt. Buda város 1413—21 táján leírt Jogkönyve már megemlékezik a kesztyű- és erszénykészítő iparosokról s szabályozza munkájukat. 1408-ban már Kesztyűs vezetéknevű emberrel is találkozunk. Az akkori „helyes" írással írt Kezthws-ök egyre sűrűbben szerepelnek a XV. században. Az 1457-ben említett Kesztyűgyárthó Vince első, neve szerint ismert kesztyűkészítő iparosunk. E században jegyzi fel Zay Ferenc, hogy az 1480-as években ahány szűcs csak volt „(Nagy) Váradtól fogva mind Pestig", nyolcezer ember felruházásához való ködment és kesztyűt készített a fekete seregnek. De nemcsak vadász, katona, főember — a polgár is viseli a kesztyűt: a beregszászi szabó céh 1446. évi szabályzata a céh mestereinek két-két nadrág mellett két-két pár kesztyűt is biztosít. Elegáns, bő szárú kesztyűt visel M. S. mesterünk 1507-ben festett képén az egyik lovag is. 1495-ben a budai erszény- és kesztyűkészítők céhének Maister Niclas és Maister Ambrosy a mestere. Oklevélben emlékeznek meg egyik céh-társuknak, Mathias Ournig-nak jeles tanítványáról, Thomas Schallerról. A XVI. századi számadáskönyvekben sűrűn találkozunk „karvaly hordozni való" — tehát solymász — kesztyűk adataival. 1584-ben Varkócz Miklós fekete bársony kesztyűket, 1621-ben Thurzó Imre télen pézsmaszőr, nyáron selyemkesztyűket viselt. Komoly pompát fejtettek ki kesztyűviselet dolgában főurak, főpapok és — a nők. A főpapok gyűrűiket selyemkesztyűik felett viselték. 1643-ban II. Rákóczi György fejedelem két pár díszkesztyűjét gyöngyök, gyémántos boglárok díszítik; kincstárnoka e kesztyűkön 4 gyémántot, 4 smaragdot s 16 rubinkövet számlál össze. Viselik e — párduc, nyest, hiúz szőrével kibélelt — kesztyűket a török uraságok is. 1656-ban a török megszállta Nagykőrös városa 60 forintért készíttet „kar-kesztyűt" — könyékig érő kézvédőt — bizonyos Jusszuf Agának. A „huj, huj, hajrá" s más régi csatakiáltások A 933. év márciusa idusán Lipcse városától nyugatra, Merseburgnál ütközött össze egy magyar lovassereg 1. Ottó német király hadseregével — mint azt Liutprand kremonai püspök „Megtorlás" c. egykorú művében megírta. A keresztény németek „a szent és csodálatos Kyrie eleisont kiáltva" rohantak csatába, a pogány magyarok viszont „az aljas és ördögi hui, hui kiáltást hallatták sűrűn". Nyelvtudósaink kimutatták, hogy ez a huj! vagy haj! kiáltás a pogány sámánok isten-hívogató kiáltása volt. (Egyébként a 926. évi Sankt-galleni táborozás krónikása is megemlékezik a duhaj magyarok „szívborzasztó ordítozásáról, amellyel isteneiket hívják".) Néprajzi kutatóink, Zujev orosz tudóssal együtt, megállapították, hogy ez a négyszeres Huj! Haj! vagy Kaj! kiáltás, mint isten-idéző, a velünk ős-rokon obi-ugor népek sámán vallásának szertartásában még a X. század elején is megvolt. De a XIX—XX. század fordulóján lejegyzett magyarországi regősdalokban is él még a „hajgatás", mint pogánykori szertartásaink csökevényes emléke. Tehát innen, ezer esztendőnél is jóval régebbi gyökerekből ered a szurkolóknak újabban „Hajrá magyarok!"-ra szelídült sport-buzdítása, a közelmúltban elhagyott „Huj, huj, hajrá"-val egyetemben. (Ugyanilyen évezredes sámán-hagyaték a „Gólya, gólya, gilicze . . ." kezdetű gyermekdal sípja, dobja, nádihegedűje is. Tudósaink szerint a síp és társai a régi pogány sámánok zeneszerszámai voltak.) A későbbi keresztény századokban már a magyarok is jámborabb szólamokkal mentek csatába. így 1278-ban Kun László magyar és kun lovasai már „Christus! Christus!"-t kiáltottak. 1456-ban Hunyadi János katonái ugyancsak „Christus! lesus!" nevével rohantak a törökre Nándorfehérvár alatt. De kiáltották a halottak védőszentjének, Szent Mihálynak nevét is (Takáts Sándor jegyzi fel, hogy egyszer a török, a magyarokat megtévesztendő, e Szent Mihály kiáltást akarta utánozni. Ám csak a „Szent"et tanulták meg, így a magyarok rájöttek a turpisságra s rajtuk ütöttek.) A középkori Dubniczi krónika latin szövege — egy német-magyar harc kapcsán — cifrább csataszólamot is feljegyez. Magyar eleink ezúttal e szókkal aprították az ellenséget (a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések kipontozva): „Beste k ... nő fia, sz . . . os németje, ittátok mi vérünket! Most isszuk ti véreteket!" Thuróczi János XV. századi történeti munkája jegyzi fel, hogy „farkast kiáltani" — lupum proclamare — a magyar lovasságnál már Kálmán király kora óta jel volt a — tényleges vagy színlelt — futamodásra, a visszavonulásra. Ez a „jön a farkas!" kiáltás is megmaradt a gyermekek játékában, mind a mai napig. z. /. Miért Mátyás-templom? A Nagyboldogasszony, illetve budavári Koronázó templom Mátyás király bőkezűségéből nyerte el legdíszesebb alakját; ékessége hasonlatossá vált a pompázatos királyi váréhoz. A vörösmárványba öltözött templomot a nagy király elsőrendűen szerette; ennek legszemléletesebb bizonyítéka, hogy mind a két esküvőjét — Podjebrád Katalinnal, majd az „olasz asszonnyal", Beatrix-szal — itt tartotta. Beatrix Budára költözésével hozták kapcsolatba Mátyás olaszos kultúráját; azonban az újabb kutatások arra vallanak, hogy ő már jóval előbb megismerte és megszerette az olasz quattrocento stílusát. Ezt bizonyítják azok a finoman faragott, reneszánsz részletek, amelyekből szép sorozat látható a Nemzeti és a Fővárosi Történeti Múzeumban. Ezeknek néhány gyönyörű darabjáról Horváth Henrik, a Fővárosi Történeti Múzeum néhai igazgatója megállapította, hogy nem világi, hanem egyházi rendeltetésű épülethez, tehát a Nagyboldogasszony templomához tartoztak. Mátyás királynak ez a ragaszkodása a templomhoz hagyományként fennmaradt; népi nyelvjárásunk ezért jelöli most is az ő nevével a már 700 éves múltú templomot. Eredetileg ugyanis IV. Béla emeltette, 1279-ben. Az óbudai egyetem Zsigmond, a nagy építő király, feleségének, Mária királynőnek és a budai káptalannak (amely alatt „óbudait" kell érteni) szorgalmazására szervezte meg 1389-ben az itteni egyetemet. Kancellárja a mindenkori óbudai prépost — legelőször Lukács, aki Mária királynő kancellárja is volt, majd későbben csanádi püspök —, tanárai pedig a külföldi egyetemeken végzett kanonokok voltak. Létezését pontosan ismerjük 1415-ig. a konstanzi zsinatig. A vatikáni okmányokban ugyanis feljegyezték, hogy az esztergomi érsek vezetésével, az óbudai egyetem képviseletében Heinrik óbudai prépost, mint az egyetem kancellárja, valamint annak tanára és egy orvos is részt vett az egyházszakadást megszüntető zsinaton. Az egyetemi címerek és jelvények között Richental-i Ulrik az Aulendorf Kodexben megörökítette a kettős ke reszttel és hármashalommal, valamint bekötött könyvvel díszített óbudai egyetemi címert is. E kézirat a New York városi Public Library Spencer gyűjtemény értékes darabja. Mária királynő baleset következtében hirtelen meghalt. Az óbudai káptalan-még 20 évig gondoskodott az egyetem fenntartásáról; a könnyelmű Zsigmond nem törődött vele. Zsigmond Óbudát, az addigi székhelyet egészében elhanyagolta s a mai Budán épített pompás lakóhelyet. S mert erkölcseiben is elég gyenge volt, 1402-ben Makray Benedek, az egyetem tanára —, aki Párizsban, Prágában Padovában szerzett magiszterséget és Óbudán a római és kánonjogot tanította — lázadást szított Zsigmond ellen, diákjai és Óbuda polgársága körében. Ezért fogságba került és csak 1408-ban szabadult, a párizsi egyetem közbenjárására. A híres egyetem sorsáról 1415 után semmit sem tudunk. Sajnos, még a helyét sem ismerjük. Bártfay László, a neves történetíró jegyezte fel, hogy a mai Flórián téren, az egykori Dohánygyár (ma Híradástechnikai gyár), illetve a koronauradalmi Óbuda gazdasági h ivatalának építése előtt ott nagy romokat látott; azokat a középkori ferences kolostor maradványainak ítélte. Én úgy vélem, hogy itt lehetett az óbudai egyetem, hiszen nagyon közel volt a mai Fő téren állt prépostsági templomhoz, ahová az egyetemi tanárok néhány perc alatt juthattak el kanonoki működésük gyakorlása végett. De még közelebb voltak a Mária királynő nagyanyja által alapított klarissza kolostorhoz (mai Kálvin utca), ahol nemcsak magyar, de külföldi főurak leányai részesültek képzésben — amiben bizonyára a közeli egyetem tanárai is közreműködtek. Öldöklés — és névmagyarosítás Iszonyú mészárlással torolta meg a Pestújhegyi várak (Buda vára) magyarsága az itt erőszakoskodó németek tűrhetetlen csúfolódásait, kihívásait és azt a jogtiprást, hogy az őslakosság nem vehetett részt a város vezetésében. Fokozta az elkeseredést, hogy amikor Albert király Budára érkezett, a németek meggyilkolták a magyar érdekek legbátrabb képviselőjét: Ötvös Jánost. Haragjukban a magyarok megtámadták a német vezetőket; ekkor vesztette életét a többszörösen bírói tisztséget viselt Siebenlinder János is, az Offner Stadtrecht szerzője. Sajnos, a harchoz a csőcselék is csatlakozott, így a megtorlás általános öldökléssé és rablássá fajult. A régi krónika szerint az olaszok is megkapták a magukét." A forrongás azután lecsillapodott és békés megegyezéssel végződött: magyarok és németek egyenlően kaptak szerepet a város vezetésében. Albert király sem büntette meg a magyarokat, sőt, megígérte, hogy Budára teszi székhelyét. Az 1439-i országgyűlés határozatát is elfogadta, miszerint a királynő udvari népe magyar lesz, és az országban csak magyar tisztviselőket nevez ki. Mindennek érdekes következményét jelzi Onwein Péter esete. Ő 1435-ben német bíró volt Budán, s amikor 1445-ben újra bírónak választották, már Bornemissza Péternek írta magát. R.R.S. 38