Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Rózsa Gyula: Pesti kirakatok

Nincs is kirakat, vagy az egész üzlet az: az úgynevezett ,,betekintős", háttérnélküli portál megkívánja, hogy a bolt minden része kedvcsináló és szépen berendezett legyen jp-art a konfekciókereskedelem szolgálatában: fekete festékbe mártott babák közömbösek és iemelik a ruhák színességét, a tükörlapocskákból igasztott paróka csillog és felhívja a figyelmet Valóban mindenféle . . . Babák, táskák, könyvborítók, rút árcédulák és biedermeier masnik, karácsonyfadíszek: a túlzsúfoltságtól a fantáziátlanságig a rendezés mindenféle hibáját propagálja ez a kirakat Amikor a „művészet" elrejti a kirakatot: a „költői" rendezés háttérbe kényszeríti az árut. A szó szoros értelmében (Apostol Pál felvételei) Szépek, kulturáltak, világvárosiak, mert a jó árut jó szakmai tudással rendezik el bennük. Ez a színvonal másik oka; majdnem olyan fontos, mint az első. Nem igaz, hogy a jó áru jó kirakattá áll össze magától, tévedés, hogy az eladni való esztétikuma feltétlenül kisugárzik a kirakat esztétikumára. Bécs vagy Róma kisebb üzletei bizonyítják az ellenkezőjét, s hozhatnék éppen pesti példát is a szép áruból összezsúfolt, csúf kirakatra. De több Pesten a nemes példa: választékos ízlés, szakmai tudás uralkodik a táblaüvegek mögött. M, Lajdnem művészi invenció. A kirakatrendezés ugyan nem művészet — ezzel kezdi a beszélgetést a kirakatrendező iskola művészettörténész-igazgatója, s erre figyelmeztetik a hivatásukra büszke szakemberek fiatal pályatársaikat —, de nemes, régi érte-és kartusokból épít drapériás kirakatot, Schöffer legmodernebb luminodinamizmusával, ha színes, mozgó dekorációt készít. Aranyfestékbe mártott kirakati bábui hamarabb honosították meg a pop-artot, mint újra lelkesülő ifjú képzőművészeink, és a szecesszió is hamarabb élte másodvirágzását a pesti kirakatokban, mint a pesti kiállítótermekben. És a kirakatokban indokoltan és jó időben jelenik meg az is, ami a kiállítótermekben megrágatlanul és elhamarkodottan jelentkezik. A jó kirakatrendező tudja, hogy nem nagyművészetet — reklámot csinál (van rossz kirakatrendező is: ő művészkedik), tudja, hogy szakmai kötelessége a legújabbra, a legdivatosabbra figyelni, s a figyelmet felhívni (van konzervatív kirakatrendező is: ő tartózkodik az újtól). Mindezt megvalósítja az áru kiválasztásával, mennyiségével és lemben vett alkotó kézműves munka, és a művészettel érintkezik. Nem is egy művészettel. Teret komponál, s tömeggel operál a kirakatrendező, mint a belsőépítész, színeket, formákat rendez el, mint a festő, mindezt azonban három dimenzióban végzi, mint a szobrász, s hozzá háttereket, emblémákat rajzol, grafikus módjára. Fotókat készít és használ fel, kicsit fotóművész tehát, hangulatteremtő tárgyakat, bútorokat rendez, azaz díszlettervező is, maga állítja össze a kirakati babák öltözékét, kabáthoz ruhát, öltönyhöz nyakkendőt válogat, ilyenkor divat- és jelmeztervező. A betűtervezéstől az ötvösségig nincs olyan vizuális művészet, amihez ne volna köze, eszközei gyakorlatilag végtelenek. Stíluseszközei is. A barokkal játszik, amikor súlyos, dús textil-végekből, oszlopokból minőségével, eszköze az áru tálalása, installálása, a háttér és a kirakati grafika, a felirat és a világítás. És még ezernyi más, amit nem tudok összeszedni. Ez a kapkodó felsorolás egy hamvában holt eszmefuttatás maradéka, következménye annak a felismerésnek, hogy a kirakatrendezés eszközeit, módszereit, szakmai szabályait nem lehet rendszerbe rögzíteni. Mire rendszerbe rögzítené az ember, elavul; általános érvényű megállapítások helyett csak konkrét értékelés-félét írhatnék, ami egyszeri rendezői ötletességet, ízlést, rutint és kulturáltságot értékel. A, Lz ötletesség, az ízlés vele születik a kirakatrendezővel, a rutint és a kulturáltságot tanulja. S még sok egyebet tanul két esz/i