Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Rózsa Gyula: Pesti kirakatok

tendön át, érettségi után és egy nehéz felvéteh vizsga árán. Magyarországon egyetlen iskolában képeznek kirakatrendezőket; a budapesti Szász Ferenc Iparcikk Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola Kirakatrendező Tagozatán. Bejutni legalább olyan nehéz az intézetbe, mint megtanulni a nevét. Három-négyszáz jelentkező közül vesznek fel évente nyolcvan-kilencvenet, a túljelentkezési arány egy divatos egyetemével vetekszik, s ennek megfelelően a felvéteh vizsga sem igénytelenebb. Szabadkézi rajzzal, vonalmemóriát, kombinatív készséget ellenőrző tesztekkel, tárgyrendezéssel, műhelymunkával és kirakat-vázlattal bizonyítja rátermettségét a jelölt, s ha bebizonyította, két esztendeig tanulhat rajzot, grafikát, betűírást, ábrázoló geometriát, kirakattervezést, árurendezést, művészettörténetet kereskedelmi esztétikával, kereskedelmi ismereteket, propaganda-és reklám-ismereteket, kiállítástervezést. Oktatói a legjobb kirakatrendezők és grafikusművésztanárok, szakmai irányítói kiváló budapesti szakemberek, mert heti hat napjából négyet az iskolában, kettőt valamelyik pesti vállalat dekorációs részlegében tölt. S ha szakmunkásbizonyítványt szerzett, maradhat is valamelyik pesti vállalatnál, mert nagy a munkaerő-hiány, erős a fluktuáció. (Vidéken még rosszabb a helyzet.) Mindezt a kirakatrendezők szervezete, a KPVDSZ Reklám Szakosztálya állapította meg egy felmérésben, s a Belkereskedelmi Minisztériumban is megerősítették: kevés megbecsülés jut a pesti kirakatok ötszáz tervezőjének, készítőjének. A változott gazdaságirányítási rendszerben fontosabb lett a reklám, a kirakat és a kirakatrendező is, de még mindig nem elég fontos, fizetését sem a minisztérium, sem a szakosztály nem tartja méltányosnak, munkakörülményei nehezek. A negyven pesti „dekoráció" (így hívják a kirakatrendezőket, grafikusokat, betűírókat, modellezőket, s munkatársaikat összefogó vállalati részlegeket, osztályokat) negyven százaléka szuterénben vagy pincehelyiségben működik, a munkahelyek felében nincs öltöző, negyvenöt százalékukból hiányzik a melegvíz, nyolcvankettőből a zuhany, holott a munka ezt megkívánná. Nehéz, fizikailag is komoly munka. A kirakatrendező hőségben, hidegben dolgozik, cipel, kalapál, nem véletlen, hogy a szakma elnőiesedése aggasztja a szakosztályt is, a minisztériumot is. A kirakatokon mindez alig látszik, a pesti kirakatok mégis szépek. Szépek annak ellenére, hogy a szakma technikai feltételei sokszor hiányoznak (a szakosztály elaborátuma gombostűért interpellál, „mert a magyar tűnek horga van és szakítja az árut"), hogy nincs elég kirakati állvány, gyárban készített dekorációs eszköz és gép, hogy kézzel írják a (sokszor olvashatatlanul agyonstilizált) árcédulákat, s minden mozgó eszközt házilag barkácsolnak. Szépek, noha a portálok építész-tervezője alig-alig van tekintettel a majdani kirakatrendezőre (a betonból épített kirakatban nem tudják az árut rögzíteni, a túlságosan tagolt ablakokba nem lehet egységes kirakatot tervezni), és az üzletvezető, meg a neki dolgozó kirakatrendező elképzelései sokszor kibékíthetetlenek. N em mindig szépek persze, rossz kirakat, zsúfolt és ízléstelen kirakat van még bőven belvárosban és külvárosban egyaránt. Politikai ünnepek előtt, társadalmi események hetében-hónapjában például ugrásszerűen megnő a számuk. Az ötvenes évek túlbuzgó dekoráció-mániáját máig nem nőtte ki teljesen ez a szakma, pedig ma már propagandaanyag helyett mással is meg lehet tölteni a kirakatokat. A legjobb politikai propaganda a sok és jó árucikk, ezt a bölcs mondást a minisztériumban is hallhattam, de a politikai versenykirakatok, áru helyett dekorációtól ékes kereskedelmi portálok azért változatlanul megjelennek — s díjaztatnak — az ünnep előtti pesti utcán. És ha még csak árut kiszorító dekorációk lennének! Ha egy nagyáruház tíz-tizenöt kirakatából egyet papírmasé-szobrokra, ízléses, vagy kevésbé ízléses tablókra felcserél, lelke rajta, a szocializmus ugyan nem ettől lesz szilárd, de nem is árt neki. Ám ha nincs szíve a kereskedelemnek egész kirakatot politikai élőképre áldozni, a dekoráció mellé bekerül a „világnézetet hordozó" árucikk — jelmondatok alá piros blúz, talpig vörös pizsama-kosztüm, sőt, körúti közért-kirakatban láttam: piros szalaggal átkötött orosz vodkás-üvegek —; olyan támadás ez a jóízlés ellen, ami a politikai hatást is visszájára fordítja. Vannak továbbá zsúfolt kirakatok, művészkedő grafikusok gicscses „festményeit" felvonultató kirakatok, fantáziátlanul monoton kirakatok, sőt, elkoszolódott, gondozatlan kirakatok is. Vannak rút, ízléstelen kirakatok is Pesten. többség azonban szép. Ha az ember külföldről jön haza, büszkélkedhet, ha itthon van és nézi őket, gyönyörködhet; kulturáltak, világvárosiak a budapesti kirakatok. Erre pedig nemcsak a büszkélkedésért, a gyönyörködésért is érdemes figyelni. ízlést terjesztenek, miközben árut propagálnak, vizuális kultúrát palléroznak, miközben ruhát, rádiót, játékot kínálnak. Hatásuk meszszebb elér, mint a művészeté, amellyel nem szabad összetéveszteni őket. Kiállításra kevesebben járnak, de kirakatot mindenki néz; ezeknek a népszerű, érdekből készült, kulturált pesti közkiállításoknak mindenki a közönsége. DARÁZS ENDRE Buda tornyai 1945 A legtöbb palota Mint a döglött állat Mint a tetemek fogsora Vicsorgott belőlük elő a zongora De Buda tornyai Még valahogyan álltak Erősen meglyukkatva Égve tépetten A pirosan kavargó időben És csak lassan váW.oít át A holtjaiért imádkozó És ismét lett belőle Vasmarkú harangozó És a bimbamoktól Város lett a romkép Tárnok utca Mély márványerkélyek alatt A meggörnyedt kőemberek, Mint bronzpénzekért görnyedő, Elöregedett trógerek. Várják a kis borravalót, A vadászcsizmás gróf urat, De más nem jön ki a kapun, Csak a sírí hangú huzat. Indirekt reklám, nagyvonalú, szellemes rendezés. Pipa, pezsgő, ezüst tárca, brokátterítő és századfordulós hangulat csinál kedvet a modern dohányipar cikkeinek, hatásosabban, mint a „rámenős", direkt propaganda (Apostol Pál felvétele) 14