Budapest, 1971. (9. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Az új honalapítók

Város az időben XXX. Zolnay László Az új honalapítók Az új városalapftás első évtizedének hű tükre az ún. Zaiger — szószerint: mutató —: a város új telekkönyve. 1696-ban vetették papírra. Egy évtized telt el ekkorra a felszabadító háború óta és a városban még alig találunk számottevő magánépítkezést. A kétszázkilencven várbéli háznak tizenkét és fél százaléka — számszerint harminchat ház— még ekkor is teljesen lakhatatlan. A többi telken is csak az ostromverte, úgy-ahogy helyreállított házak állanak. Ami kevés új épülettel találkozunk, az szinte kivétel nélkül a kincstár és az egyház műve: erődítés és templom. (A várfalak mellett a középkori vízvezetéknek s a törökkori hajóhídnak megújítása a legnagyobb középítkezés.) Az 1696. évi Zaiger szerint a kétszázötvennégy lakható budai ház tulajdonosainak ötvenhat százaléka — száznegyvenhárom családfő — az ún. polgári réteghez tartozik. Zömmel iparosok, csak a helyi igények kielégítésére dolgozó kézművesek. Legtöbb közöttük a pék és a mészáros, tehát az élelmezés iparának űzője. Utánuk az öltöztetés mesterei — vargák, szabók —, majd szerényebb számban, az építőiparosok, asztalosok, ácsok, kőművesek következnek. Akad néhány takács, mézeskalácsos, gyertyaöntő is. Az iparral ellentétben a kereskedelem — amely mindig a nagyobb és gyorsabb gazdagodás lehetősége — gyengébb lábon áll. 1696-ban a kereskedők száma még mindössze tizenkét fő. Azonban közülük is három — mint távolsági kalmár — idegenben: Bécsben és Komáromban székel. Mezőgazdasági jövedelemforrássá kezd válni a budai szőlővidék is. Feljavítják, újra ültetik a „budai törökvért" termő szőlőket. Az a hírük, hogy „aki issza — holtig él!" Feltűnő, hogy a korai időszakban mennyire majorizálja Buda iparos és kereskedő elemét a kormányzati apparátus embereinek száma. Igen tanulságos: annak a kontinentális Habsburg-gyarmatosításnak a képe, amely kolóniákra tengeri flotta nélkül is szert tehet! Az 1686-ban Lotharingiai Károly által Budán hagyott négyezres lélekszámú helyőrség számát hatezerre duzzasztják. (A Tippenthal- és a Salm-ezred egy-egy zászlóalja, két zászlóalj brandenburgi, ötszáz sváb és kétezer magyar katona, mégpedig Koháry vicegenerális alatt, alkotja az első helyőrséget.) A várfal helyreállításra már 1686 őszén tizennyolc ezer forintot költenek; ugyanakkor gróf Rabatta főhadbiztos harmincezer napszámról számol el. A katonai és a polgári közigazgatás embereinek megtelepedése az 1696. évi Zaigerben akként jut kifejezésre, hogy a város hatvankét házának katonatiszt és kincstári civil alkalmazott a gazdája. Az első templomok A városépítésbe egyre erősebb ütemben kapcsolódik be az egyház is. (A török után az egyetlen budai főtemplom maradt— igen rongált, de — használható állapotban.) Több szerzetesrend is visszatelepül: jezsuiták, pálosok, klarisszák, majd piaristák etc. A rendtagság együttélési igénye pedig kolostorépítésekkel jár. Ezek a kolostorok — s budai jezsuita, klarissza, karmelita kolostor — tetemes munkát rónak a város építőiparosaira. 1696-ban a ferencesek, a jezsuiták, a karmeliták már ott vannak a hajdani Mária Magdolna-, Nagyboldogaszony-templom és a Szent János-kolostor (Várszínház) romterületén. A század végére sorra fel is építik templomaikat, kolostoraikkal együtt. Ezek a nagy — számos régebbi polgárház helyére épülő — újkori kolostorok néha egy-egy egész középkori városrész területét foglalják el. Ezek s a kincstári épületek lesznek a lényegében megmaradt gótikus városkép és városszerkezet legnagyobb formarombolói. XVII. századvégi, barokkos formabontás ez a javából. Gazdasági alapok Csak Trója városának mondabéli alapítói kérkedhettek azzal, hogy Amfión lantszavára indultak meg a hegyek-kövek, s rakódtak fel a város falaivá! Ahhoz, hogy iker-fővárosunk — egy százötvenéves seregjárás vulkáni hamujából — újra szülessen, nemcsak imádság és hit kellett, meg lelkesedés. Anyagi bázisra is szükség volt. XI. Ince pápa még 1686 augusztusában százezer aranyat küldött a budai harc költségeire. A pénz későn érkezett. Erre a pápa úgy döntött: az összeget fordítsák Buda helyreállítására. Rosenberg gróf, az udvari kamara elnöke írásbeli kötelezvényt adott arról, hogy ezt a tetemes összeget csakis a város védelmére fordítják. 1687 tavaszán a pápa további 80 000 forintot küldött Buda helyreállítására. Ezt az összeget azonban már nem az udvari kamarán át juttatta ide; követe, Buonvisi bíboros közvetlen összeköttetéstteremtett Beck tábornokkal, Buda parancsnokával. De tetemes összegekkel járult az újjáépítéshez—nemcsak egyházi intézmények létesítéséhez — az agg Széchenyi György Borza Márton pesti molnár mesterlevele Pest látképével (1828) Molnár János reprodukciója 39