Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Láng Péter: Munkássport az ellenforradalmi korszakban

Láng Péter Munkássport az ellenforrarialmj korszakban (1919-1929) „Munkássportolónak lenni annyit jelent, mint harcosan szembeszállni a kapitalista társadalom sportjával, a polgári sporttal. Az osztálykülönbségek a sportban éppen úgy megvannak és éppen olyan szembetűnők, mint a társadalmi élet egyéb területein. A proletariátus gazdasági elnyomottsága egyben politikai, szellemi, művészeti és sportolási elnyomottságot is jelent.. . Természetes tehát, hogy a munkássport-mozgalom ügyét akkor szolgáljuk legsikeresebben, ha a gazdasági fölszabadulásért harcolunk, a szocializmus útját egyengetjük ... A sportmozgalom az osztályharc speciális területe, amelynek megvannak a maga sajátos harci formái..." (Dr. Madzsar József, „Munkássport", 1929. március.) A munkások kezdeményezésére kibontakozó szervezett sportélet első fellendülése a századfordulót követő évekre esik. Ez az örvendetes, haladó vonásokban gazdag folyamat a világháború éveiben megtorpant. A Magyar Tanácsköztársaság idején a mindaddig pusztán önerejére utalt, megtűrt mozgalom kilépett a századelő egyesületeinek szűk kereteiből, megerősödött és hivatalosan felkarolt tömegmozgalommá szélesedett. Az utóbbi esztendők kutatómunkája nyomán egyre tisztábban rajzolódik ki a Tanácsköztársaság kultúrtörténeti arculata is, s csodálatra érdemes az a kirobbanó alkotó erő, amelyet a fél Európa reakciójával birkózó proletárállam e tragikusan rövid időszak alatt a szocialista kultúra megteremtéséért, a testnevelésért és a sportért áldozott. „A Népjóléti Népbiztosság a tömegek testnevelését intézményes módon a Tanácsköztársaság minden erkölcsi és anyagi erejével támogatni óhajtja, s ehhez a munkához fel akarja használni a meglevő intézményeket, berendezéseket, megadva a lehetőséget az embersport kultiválására, nemcsak a munkások hatalmas tömegeinek, de mindazoknak, akik e javakban már részesültek..." — írta a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság egyik áprilisi előterjesztésében. A munkás sportmozgalom megosztása A tanácshatalom megdöntését követő Horthy-ellenforradalom illetékes hivatali szervei mindent elkövettek, hogy a munkások sportmozgalmát visszakényszerítsék a polgári berendezkedésű egyesületek érhálózatába. A kormány 1919. évi 5084. M.E. számú, az egyesülési és gyülekezési jogot bénító rendelete csak olyan szervezetek számára engedett szabad utat, melyek a „kommün alatt nem kompromittálták magukat". A sportélet újjászervezését célzó hivatalos lépések többnyire azokra a törekvésekre épültek, melyek az ifjúság testnevelését a katonapolitikai meggondolásokkal összeházasított új polgári intézmények érdekkörébe utalták át. Az ellenforradalmi korszak hírhedt, mesterségesen összetákolt sportképződményei, elsősorban a nyíltan fasiszta, „keresztény, nemzeti és faji alapon" szervezett Magyar Országos Véderő Egyesület, valamint az osztályalapon toborzódott sportközösségek igyekeztek „helyet csinálni" a munkás sportmozgalom legjobb erői számára. A jobb felszerelés, még inkább a jobb megélhetés csábítása ezekben a kritikus években szinte megtizedelte a legális lehetőségekért küzdő munkásegyesületek létszámát. Elősegítette az átáramlás folyamatát számos olyan hivatalos intézkedés is, mely a kormány politikájával lojális egyesületek részére — cserébe a pártos egyesületi légkör kialakításáért — igen kedvező feltételeket biztosított. A testnevelésről szóló i92i:LIII. t.c. pedig — felismerve a sport testedző, jellemformáló és „azt a rendkívüli jelentőségű érdemét, amelyet a különböző társadalmi rétegek kiegyenlítése körül végzett" — szabályozta az iskolát elhagyó ifjúság szervezett testedzését (levente), s egyebek között előírta az ezer főnél több munkással dolgozó ipari, mezőgazdasági és hatósági intézmények számára, hogy „munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodjék." Ez utóbbi, 7. § a nagyvállalatok keretein belül lehetővé tette a dolgozók sporttevékenységét. Az engedmények altruista jellege ellen szól azonban az a nem titkolt felismerés, amely a vállalati sportlehetőségek biztosításában alkalmas eszközt látott a szociális feszültségek feloldására és a munkás sportmozgalom'megosztására. Ennek megfelelően alakult ki az illetékes szervek sportpályapolitikája is. Csaknem másfél évtizeddel az 1921. évi LIII. törvénycikk kiadása után a polgári sportmozgalom fejlődésének mozgalmas képe így bontakozik ki. Magyarország 6822 különböző sportlétesítményéből 731, azaz 10,7% Budapesten található. A pályák területének 66,1%-a saját tulajdon, 18,5%-a bérlet címen, 11,1%-a „úri jogon", és 4,3%-a díjtalanul van „átengedve". A felépítmények 33,2%-a a főváros, 26,6%-a az egyesület, 17,4%-a magánszemély, 9,4%-a az állam, 8,6%-a egyéb jogi személy és 5,1%-a az egyház tulajdonában volt. A 731 sportlétesítmény közül 1919 és 1935 között 484 épült, majdnem kétszerese az addig létrehozott összes budapesti sportpályának. (Mike Gyula „Budapest székesfőváros sportlétesítményei 1935-ben" c. statisztikai összeállítása alapján.) A munkásegyesületek újjáalakulási próbálkozásai A fent vázolt, jobboldali ideológiai alapvetésre épített fejlődés árnyékában igen nehéz körülmények között rendezte ismét sorait a magyar munkássport, amelytől megvonták az új egyesületek alapításának és a sporüétesítmények használatának jogát. Amíg a fehérterror első hullámai el nem csitultak, a jelentkező egyesületek alapszabályait nem hagyták jóvá, olykor nyomtalanul elsüllyesztették a korszak hivatali útvesztőiben. Takáts Elek, a III. kerületi Munkás Sport Egylet elnöke még 1920 áprilisában a belügyminiszterhez fordult: „Alulírott Munkás Sport Egylet elnöke, az egyleti választmány nevében azon tiszteletteljes panasszal vagyok bátor Kegyelmes Ürhoz fordulni, hogy a munkás sportegyesületeket a hatóság sorra bomlasztja szét. Szíveskedjenek utána nézni annak, hogy a pesti hatóságok müyen jogcímen avatkoznak bele az egyesületek ügyeibe. Könyveinket már 4. hónapja elvitték, a pályabérletet felmondták és újabb bérlethez nem juthatunk..." A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium referense, akihez a támogatást kérelmező akta átkerült, azt alábbi sorokkal küldte vissza: „Az egylet a kommün alatt nagymérvű propaganda működést fejtett ki a tanulóifjúság körében. Bomlasztó munkája megakadályozandó!" (Idézi az O. 32