Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Láng Péter: Munkássport az ellenforradalmi korszakban

L. anyagából Kiss Dezső: Iratok a magyar testnevelés és sport történetéhez 1919—1920 Bp., 1970.) A MÉMOSZ Sport Club 1922 őszén felterjesztett, és átmenetileg „elkallódott" folyamodványára három évi huzavona után csak 1925 nyarán érkezett kedvező válasz. A rendszer sportpolitikájának áldozatául esett kis egyesületek kálváriáját még hosszan sorolhatnánk tovább. Nem volt azonban könnyű talpra állniok a régi, patinás munkásegyesületeknek sem. Az 1908-ban alapított Munkás Testedző Egyesület tizenöt éves fennállását helyről helyre vándorolva „ünnepelte". A különböző szakosztályok hol egy józsefvárosi kocsma hátsó helyiségében, hol egy Üllői úti kávémérésben vagy Kecskeméti utcai tejivóban húzták meg magukat. Rövid ideig úgy látszott, hogy a proletárdiktatúra leverését követő terrorhullám az 1910-ben alakult Természetbarátok Turista Egyesületét is „szalonképes" egyesületté szelídítette. Nehéz helyzetben volt a Vasas Sport Club (1911); a Vas- és Fémmunkások Lapja 1922. január 20-án közölte az alábbi felhívást „Mentsük meg a vasasok sportklubját" címmel: „Anyagi válságba jutottunk, amely rohamosan sodorja egyesületünket a megsemmisülés felé. Ezt a megdöbbentő hírt kell a sportot kedvelő szaktársaimmal közölni... Egyesületünk eladósodva, a futball-, birkózó-, kerékpár- és könnyű atlétikai szakosztály amúgy is hiányos felszerelése teljesen lerongyolódva, olyannyira, hogy a február 19-én kezdődő tavaszi szezonban részvétele a meglevő felszereléssel teljesen lehetetlen... Nincsenek mecénásaink, de egy hatalmas vasmunkástábor áll mögöttünk, amely nem engedi meg azt, hogy a pirosdresszes vasasok működésüket megszüntessék." Ebben a súlyos helyzetben, kedvezőtlen politikai légkörben és nehéz szakmai feltételek között láttak hozzá a budapesti munkás sportolók egyesületi életük helyreállításához. Nagy segítséget nyújtottak nehéz munkájukhoz a munkásmozgalom baloldali aktivistái, akik több fronton is folytatták a harcot: az egyesületek gazdasági konszolidációjáért és az edzési lehetőségek megteremtéséért, a munkásifjúság megnyeréséért és bevonásáért a sportkörök életébe, egyúttal a „keresztény nemzeti" sportszellem elszigeteléséért; továbbá a Bethlen—Peyer paktum szellemében fogant jobboldali szociáldemokrata sportpolitika mesterkedései és saját megalkuvó vezetőik ellen. E feladatok végrehajtásában maguk mellett tudhatták az illegális KMP és a KIMSZ együttérzését és támogatását, útmutatást kaptak az ideológiai munkához és a polgári sportalakzatok leleplezéséhez. Idézzük itt egy több mint másfél ív terjedelmű, a soviniszta, militarista szellemmel átszőtt levente ellen írt KIMSZ kiadvány néhány sorát: „A sportolás ürügye alatt alakították a leventét. Azt mondták, testedzésre kell szoktatni az ifjúságot: ezért kell a levente. De azóta kitűnt, hogy a leventézés nem az egészséget szolgálja, hanem hármas cél érdekében működik. Először: a dolgozó ifjúságot fasizálni és a burzsoá érdekek számára megnyerni akarják. Másodszor, hogy bennünket, leventéket a forradalmi dolgozók elleni harcra használjanak fel. Azt akarják, hogy saját elnyomott apáink és testvéreink ellen és saját magunk érdekei ellen is harcoljunk. Harmadszor pedig az imperialista háború számára ágyútöltelékké készítenek bennünket. E három cél érdekében és nem a sportért alakították a leventét. Nem sport a levente — hanem a dolgozó ifjúság ellenforradalmi nevelésének, fasizálásának és háborús kiképzésének a szervezete." Kommunisták részvétele az egyesületi munkában A húszas évek második felében számos nagy munkásegyesület adott az ellenzéki törekvéseknek otthont. Az MTE-ben harcos kommunista sejt dolgozott. Megerősödött a forradalmi irányzat több nagy kultúr- és sportegyesületben, így a Természetbarátok Turista Egyesületében, a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületében és az Alkoholellenes Munkásszövetségben is. Az egyesületek megalkuvó vezetése nem tudta megakadályozni, hogy az egyes szakosztályokban, kerületi egységekben, szavalókórussokban ne kerüljenek többségbe a KMP politikájának következetes képviselői és követői, a szakszervezetekből és az SZDP-ből kizárt baloldali munkások, az MSZMP volt tagjai és a forradalmi munkásmozgalom nem egy kiemelkedő alakja. A Dohány utcai tornateremben és a budai hegyekben, a gödi fészekben és a monostori dunaparton gyakori vendég volt a sportolók között József Attüa, Hámán Kató, Gergely Sándor, dr. Schönstem Sándor, aktív természetjáró volt Stromfeld Aurél, és a vasas ifjúmunkás Kilián György. A TTE és az AMSZ vezetőségében pedig ott találjuk a kiváló forradalmár orvost, Madzsar Józsefet is. Az egyesületekben működő kommunista sejteknek gyakran sikerült a sportsajtót is befolyásuk alá vonni, % az MSZMP és a KMP eszmei támogatójává, az osztályharc eszközévé emelni. Az Alkoholellenes Munkásszövetség lapja, a „Munkássport és Egészségügy" heves vitát folytatott a polgári nézetekkel, sőt, a Népszavával is, a munkássport céljainak helyes értelmezéséért. A TTE Baloldali Blokkja a „Munkáskultúra" című lapban ellenzéki szellemben foglalt állást. Az MTE tornaszakosztályának lapja, a „Munkássport" is éles hangon támadta a kultúr- és sportmozgalom politikai semlegesítését célzó jobboldali szociáldemokrata propagandát, s határozottan szembeszállt azokkal a nézetekkel, amelyek a kulturális és sporttevékenység pártatlanságát, az osztályharc kirekesztését hirdették. 1928 júliusában, a 2. szám vezércikkében olvashatjuk: „A tőke tudatos fegyverként állítja szembe a maga sportját a munkások sportjával. A munkások sportja pedig csak akkor fejlődhet, ha együtt halad a nagyobb darab kenyérért, a rövidebb munkaidőért, a szocializmusért folytatott küzdelemmel. A munkás sportegyesületek vezetik a sportoló munkásokat az erőért és egészségért folytatott küzdelemben. A munkássportegyesületek megszervezik a munkássportolókat és minden sportűző munkást megtanítanak arra, hogy a dolgozók egészségét, a munkássport végleges győzelmét csak a szocializmus biztosíthatja. De kéz a kézben az osztályharcos munkásmozgalommal — a polgári sport elleni küzdelemben. Minél erősebbek vagyunk, annál több eredményt érhetünk el már ma is ..." A munkássport osztályharcos jellegét erősítették az egyesületek keretein belül működő kultúrcsoportok is, így az MTE szavalókórusa és énekkara, valamint a sportünnepélyek és kiállítások. E megmozdulások rendezői mindig módot találtak a munkásszolidaritás kifejezésére. Kultúrmatinék, szemináriumok, kirándulások adtak alkalmat a baloldali felvilágosító munkához. A baloldal demonstrációi A munkás sportélet külföldi kapcsolatokkal is gazdagodott: 1925-től számos munkássportünnepélynek voltak külföldi résztvevői is. A magyar munkássportolók ismerték a Vörös Sport Internacionálé és a Szocialista Munkás Sport Internacionálé tevékenységét, szerepeltek az 1925-ös bécsi, két évvel később a prágai munkásolimpián, s képviselőik ott voltak Németországban az 1929 nyarán megrendezett nemzetközi munkás sportünnepélyen. A haladó erők legnagyobb sikerei az évtized végén azokhoz a nagysikerű demonstrációkhoz fűződnek, amelyek sorát 1928. nyarán a lágymányosi munkás sportünnepély nyitotta meg. Hatalmas vörös zászlók alatt a sportoló munkások százai vonultak fel a BEAC pályára, s jól összehangolt, színpompás tornagyakorlatokkal, kifejező, erőt sugárzó kalapácsgyakorlatokkal szórakoztatták nagyszámú közönségüket. Ezt követően — néhány héttel később — ellenzéki szellemű, háborúellenes és az SZDP jobboldali vezetőit nyíltan bíráló kulturális- és sportkiállítás nyílt, amelynek összeállításában az AMSZ és a munkás eszperantisták mellett az MTE-is részt vállalt. A két napos, nagy érdeklődéssel kísért bemutató sportvonatkozású anyagai a munkás testedzés múltját és jelenét dokumentálták, főként gazdag képanyaggal. Elsősorban e két nagyhatású rendezvény következménye volt, hogy a belügyi szervek és a megbírált SZDP vezetők haladéktalanul hozzáláttak a kommunista befolyás csökkentéséhez, az ellenzéki mozgalom leszereléséhez és a kultúregyesületek „megtisztításához". Megtorló intézkedéseik első lépése a kiállítást szervező AMSZ „kiátkozása" volt: az SZDP és a Szakszervezeti Tanács vezetői úgy határoztak, hogy „az Alkoholellenes Munkásszövetséggel megszakít minden érintkezést és megtagad vele minden közösséget". Az AMSZ felfüggesztését sorozatos kizárások és letartóztatások követték az SZDP-ben, a szakszervezetekben és a kultúregyesületekben is. Ebben a feszült légkörben, mintegy dokumentálva a baloldali munkásság nem lankadó erejét, 1929. március 3-án az MTE vezetésével impozáns, kommunista eszmeiségű kultúrmatinét tartottak a Városi Színházban, 2500 néző előtt. A jobboldali erők általános támadása, a sok belső véleménykülönbség és a munkásmozgalom megalkuvó elemeinek nyílt fellépése végül megtörte az egyesületi ellenzék felfelé ívelő munkáját. Ebben a rövid áttekintésben csak felvillantani lehetett azt a sokrétű és áldozatos tevékenységet, amelyet a Horthy reakció első nyomasztó évtizedében a munkás sportegyesületek legjobb erői végeztek. 33