Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Mezei Gyula: Az iskolai élet demokratizmusa

Mezei Gyula Az iskolai éle Ifjúságunkkal kapcsolatban gyakran em­legetjük a ragy ellentmondást: biológiai fej­lődésük fl.eggyorsult, ugyanakkor társadal­mi érettségük nem nőtt ilyen mértékben. Budapesten — ismét csak helybeli tapasz­talatokra hivatkozva — a 17—18 éven aluli fiataloknak 90%-a úgynevezett intézményes, azaz iskolarendszerű oktatásban vesz részt. S az iskolai élet légköre nagyon sok helyen kiskorúbbnak tartja az ifjúságot, mint ami­lyen valójában. Elrendezi a körülötte levő életet, készen adja számára a legtöbb dolgot, amire szüksége van. Az a fiatal, aki 17—18 éves koráig az iskolában, de legtöbb esetben a családban is ilyen védettségben nő fel, az iskola elhagyása után egyszerre kerül szembe a felnőtt élettel, amikor döntenie kell, felelős­séget vállalnia, eligazodnia a társadalmi köz­életben. Megfelelő tapasztalatok híján ez sok kudarcot tartogat számára, ami né­melyekben elkeseredést, kiábrándultságot okoz. Társadalmi érettség — biológiai fejlettség Jól látjuk ezt a jelenséget mi pedagógu­sok, látják a szülők is, s ezért olyan sürgető igény, hogy az ifjúságot jobban készítsük fel oly módon is a társadalmi életre az iskolá­ban, hogy reálisan tudja értékelni a körülöt­te levő világot; hogy társadalmi érettségük színvonala jobban összhangba kerüljön bio­lógiai fejlődésükkel. Ebben sokat segíthetne — megítélésem szerint — iskoláinkban az egészségesen pezsgő diák közélet kialakítása, s ami ehhez szükséges, a demokratikus lég­kör fejlesztése. Az iskolai élet demokratizmusáról évek óta beszélünk. A demokratizmus hangozta­tása azonban az iskolák egy részében leszű­kül csupán arra, hogy a nevelők nagyobb szerepet vállaljanak és kapjanak az iskola éle­tének alakításában. Iskolában demokratikus légkörről azonban — véleményünk szerint — csak akkor beszélhetünk, ha ez az iskola egé­szére vonatkozik, mindenekelőtt az ott ne­velkedő diákokra. Tehát ha a fiataloknak — természetesen életkoruknak megfelelően — módjuk van beleszólniuk saját maguk neve­lésébe, általuk is elismert szerepet kapnak életük, sorsuk alakításában. Mi az iskolában sokat beszélünk a diákoknak a demokratiz­musról történelem, irodalom és osztályfő­nöki órákon, az ifjúsági szervezet foglalko­zásain és így tovább. Azonban az ifjúságnak tapasztalnia kell, hogy a demokratizmus nem csupán ismeret, hanem gyakorlat is. Meghatározott életforma. Közvetlen kör­nyezetében igazolva láthatja mindazt, amit a demokratizmusról mondanak neki. Ta­pasztalhatja, hogy a közösséget érintő kér­désekben szükség van egyéni véleménynyil­vánításra, az érvek összecsapását megengedő vitákra. Sokszor vágjuk oda a fiataloknak: nem tudsz vitatkozni. Honnan tudjon? Mi magunk is nagyon sokszor a vitában felho­zott érveikre nem érvekkel válaszolunk, ha­nem a hangnemét kifogásoljuk, nézőpontját mint eleve lehetetlent elutasítjuk, ahelyett, hogy türelmesen meggyőznénk őket, esetleg érveik tarthatatlanságát bizonyítanánk be, ha igazuk van, elismernénk — s mindezzel vitatkozni is megtanítanánk a fiatalokat. Ki érzi magáénak az iskolát? Évekkel ezelőtt egy budapesti gimnázium igazgatója voltam. Mi tanárok büszkék vol­tunk az iskolánkra, s szomorúsággal töltött el bennünket, hogy diákjaink nem érzik ugyanezt. Szinte szégyelltük, hogy az iskola­jelvény viselését annyiszor kell elmonda­nunk, időnként zaklató módon ellenőriz­nünk. S mikor kerestük az okot, hogy miért nem tudjuk elérni, hogy tanítványaink is büszkék legyenek iskolájukra, magukénak érezzék, azonosuljanak vele, vállalják annak örömeit és gondjait, rájöttünk, hogy tanítvá­nyaink valójában nagyon keveset tudnak is­kolájukról. Nem ismerik terveit, azokat a cé­lokat, amelyeket magunk elé tűztünk. Nem ismerik azokat a nehézségeket, melyekkel nap mint nap szembetalálkoztunk. Az egész iskolában a diákok jövőjéért dolgozunk, de a diákok valahogy kívül rekednek; ezen. Nem érzik mindig, hogy lehetőségük van bele­szólni saját életük intézésébe, hogy közük van mindahhoz, ami körülöttük történik, hogy tőlük is függ, milyen lesz az iskolai élet. Ha fiatalokkal beszélgetünk osztályuk út­törő vagy KISZ életéről, nagyon sokszor bí­rálólag említik: „Nálunk nincs igazi úttörő, — vagy — KISZ élet". „Tulajdonképpen nincs semmi". Ha viszont megkérdezzük tő­lük: „Ha rossz az osztály KISZ élete, miért nem változtatjátok meg? Miért nem tesztek valamit, hogy ne ilyen legyen?" — legtöbb­ször vállvonogatás a válaszuk. Kétségtelenül, sok iskolában az ifjúságtól csak az elképzelé­sek és határozatok végrehajtását várják, s nem vonják be a fiatalokat eléggé a tervezé­sekbe, a szervezésekbe és a döntésekbe. A döntések meghozatalának demokratikus módja A demokratizmusra nevelés fontos felada­ta az is, hogy megtanítsa az ifjúságot dönteni, tanulják meg, hogy nem lehet öncélú, vége­láthatatlan vitákkal megoldani kérdéseket. Az érvek elhangzása után dönteni kell. Vannak esetek, amikor ez gyorsan, könnyen megy, de van olyan helyzet is, amikor alapos mérlegelésre van szükség. Abban, hogy ezt a fiatalok megértsék, elsajátítsák, aligha segít az olyan gyakorlat, amelyben megkérdezik ugyan a véleményüket, hagyják hogy kifejt­sék álláspontjukat, a pedagógus azonban végül elvágja a vitát és maga dönt. Nem arra van szükség, hogy a diákok helyett a pedagógus döntsön, magukat a fiatalokat kell megtaní­tani a helyes döntés meghozatalára. Körül­tekintően készítsék elő a döntést, vegyék számba az érveket, mérlegeljenek. Tanítsák meg a fiatalokat arra, hogy gondoljanak dön­téseik következményeire. Alakítsák ki ben­nük azt az erkölcsi bátorságot, amelyet a dön­tés meghozatala kíván. Nemcsak a helyes, de a helytelen döntésért is vállalni kell az erköl­csi felelősséget. Sok esetben nem is nagy horderejű dol­gokról van szó. Az egyik iskolában pl. a KISZ bizottság elhatározta, hogy megszer­vezi az iskolahetet. Gazdag, színes progra­mot alakítottak ki a fiatalok. De már a prog­ramot is megváltoztatta a testület. A prog­ram megvalósításában pedig csupán részfel­adatokat adtak nekik. Minden munka elvég­zése után azonnal számot kellett adniuk a felnőtteknek. Később csodálkozott a testü­let, hogy a KISZ egyre kevésbé érezte ma­gáénak az iskolai hét ünnepségeit. Amikor a tanárokkal beszélgettünk erről a módszerről, nem értették, mit kifogásolunk; hiszen ők csak jót akarnak, meg akarják kímélni a diák­ságot attól, hogy szervező munkájukba hiba csússzon, rendezvényeik sorozata ne sikerül­jön. A kockázatvállalás pedagógiai haszna Az ifjúság önállóságát sokan kockázatos dolognak tartják. Elfelejtik azonban, hogy eredményes nevelés elképzelhetetlen kocká­zatok nélkül. Csak a konzervatív pedagógia irtózik ettől. A kockázatvállaláshoz természe-8

Next

/
Thumbnails
Contents