Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Vincze Oszkár: Előrelátóbb vízgazdálkodást

dik ötéves terv időszakában a kapacitás fejlesztésének mértékét a népgazdaság általános ütemét is meghaladó mértékben határozzák meg. A Vízművek ilyen nagyságrendű fejlesztést saját erőforrásaiból csak az esetben oldhatna meg, ha a bevételéből származó összegeket teljes egészében erre fordíthatná. Az ivóvíz értékesítéséből befolyó összegekből és az ipari víz pótdíjából ez idő szerint évi 350 millió forintot vonnak el, különféle címeken; fejlesztési célra mindössze évi 100 millió forint kerül vissza a Vízművekhez. Egyre emelkedő napi csúcsfogyasztás A Fővárosi Tanács V. B. Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága irányszámokat írt elő, amelyeket a városfejlesztéssel összefüggő szükséglet felmérése nyomán 1975-ig elérendő célként határoztak meg a Fővárosi Vízművek számára. Ezek a következők: a közműves vízellátásba vont lakások számát 1975-ig Nagy-Budapesten 602 540-re kell növelni. Az 1970. december 31-i állapothoz képest ez az intézkedés a 80 ezer új lakásnak a közműves ellátásba való bekapcsolását váltja valóra. A Fővárosi Vízművek jelenlegi víztároló kapacitását a mai 161 306 köbméterről a következő öt év során 286 306 köbméterre kell növelni. A növekedés 123 ezer köbméter térfogatú új betonmedence építését teszi szükségessé; ez alkalmas lesz arra, hogy — természetesen csak ideig-óráig — nagy csúcsok idején a fogyasztást kiegyensúlyozza. A víztároló térfogatot tehát erőteljes ütemben fejleszteni kell. Ez a segítés egyik igen hatékony eszköze. A főváros vízcsőhálózata jelenleg 3465 kilométer. Az előírt további 370 kilométer megépítésével a hálózat 3835 kilométerre növekszik. Ez az alapfeltétele a további 80 ezer új lakás közüzemi ellátásba való bevonásának. Az ivóvíz mennyiségét 1975-re 302 millió köbméterben irányozták elő. E mennyiség az idei víztermeléshez képest évi 40 millió köbméter többlettermelésnek felel meg. A napi csúcsfogyasztás eléri az 1 170 000 köbmétert, amely az 1971. évi csúcsfogyasztáshoz viszonyítva kereken napi 225 ezer köbméter termelés-növekedéssel egyenlő. Erősen kétséges azonban, hogy ez a mennyiség elég lesz-e az 1975. évi csúcsigény kielégítésére. Ahhoz, hogy a napi 225 ezer köbméter többlettermelés a fogyasztóhoz jusson — az 1970. évi építőipari egységárak alapján számítva —, 2,65 milliárd forint összegű beruházás szükséges. Feltehető azonban, hogy a negyedik ötéves terv teljesítése során — az építőipari árak emelkedése miatt — a jelenlegi 400 millió forint hiány ugyanennyivel növekszik. A számítások szerint e fejlesztési alap tehát nem elegendő a víztermelő kapacitás olyan mérvű fejlesztésére, amely 1975-re a várható csúcsszükséglet kielégítését szavatolhatná. A fejlesztés célkitűzéseit, az egész koncepciót az alapok figyelembevétele alapján határozzák meg. Az előirányzaton belül a Fővárosi Vízműveknek a saját vállalkozásában végzendő kivitelezési munkákat is fel kell mérnie. Az előzetes célok között foglal helyet az a kívánalom, hogy a lehetőségek határain belül a saját vállalkozásban végzendő építőipari tevékenység volumenét a Vízművek 1975-ig megkétszerezze, ily módon mintegy 200 millió forint összegű munkával járuljon hozzá a fejlesztéshez. A saját építő kapacitás reális növelése általában pozitív előjellel járul a fejlesztés gazdaságos kivitelezéséhez. Az ipar ivóvízfogyasztása Az ipar vízszükségletének kielégítése is egyre több gondot okoz. A felszabadulás előtti korszakban a nagy ipari üzemek nagyobbára saját kútjaikból fedezték vízszükségletüket. A felszabadulás utáni alacsony ivóvízárak az ipart arra ösztönözték, hogy a saját házi vízműről a közüzemi vízhálózatba való bekapcsolódásra térjen át. Az elmúlt 25 évben azonban az ipar ivóvízfogyasztása a főváros tartalékának terhére a korábbihoz képest a háromszorosára növekedett (ennek nagyobb része technológiai víz és mindössze kisebb része olyan víz, amelyet az üzemek dolgozói munkahelyükön ivóvízként vagy tisztálkodásra fogyasztanak el). Iparunk teljes vízforgalmának több mint 80 százalékát országosan a három legtöbb vizet felhasználó ágazat: a villamosenergia ipar, a vegyipar és a kohászati ipar forgalmazza. Az ipari üzemek évi 2,3 milliárd köbméter vízfelhasználása a népgazdaság összes vízfogyasztásának (ipar, mezőgazdaság, lakosság) mintegy 60 százaléka. Ezek szerint tehát az ipar az ország legnagyobb vízfogyasztója. Vízszükségletének 90 százalékát saját víztermelő berendezése útján teremti elő, mintegy 8 százalékát közüzemi ivóvízművektől, 3 százalékát pedig közüzemi ipari vízművektől szerzi be. Az ipari termelés évi 5,5—6,5 százaléknyi növekedési ütemével számolva, az ipar frissvíz szükséglete már 1985-ig a mainak mintegy háromszorosára emelkedik. 1970 1985 naponta millió köbméter Teljes szükséglet 17,4 51,0 Frissvíz szükséglet 7,7 22,0 A növekvő ipari szükséglet kielégítése roppant nagy feladatot ró egész hazai vízgazdálkodásunkra. Nehezíti a kérdés megoldását a víztartalék térbeli és időbeli eloszlásának egyenlőtlensége, a nagyüzemek egyik részének kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedése, végül — ami egész korunk külön nagy fejtörője — a vizek elszennyeződése. Az ipari vízhálózat továbbfejlesztése A megoldás útján az egyik legfontosabb teendő a vízgazdálkodás számára, hogy az ipar vízszükségletének mind nagyobb hányadát felszíni víztartalékainkból elégítsük ki. Ahol a technológia vagy a végtermék nem indokolja ivóvíz minőségű víz felhasználását, ott lehetőleg felszíni vizet kell az üzemeknek felhasználniuk. A főváros vízellátásának távlati megoldása során nyilván nagyon hatékony és gazdaságos intézkedésnek bizonyulna a teljes ipari vízszükséglet kielégítésére alkalmas külön ipari vízhálózat további kiépítése. Az ily módon felszabaduló jó minőségű ivóvíz teljes egészében a lakosság jobb ellátását szolgálná. A Fővárosi Vízműveket egyébként az az elképzelés foglalkoztatja, hogy a két felszíni vízmű által termelt gyengébb minőségű vizet is a továbbfejlesztendő ipari vízhálózatba táplálják be. E megoldás révén a főváros ivóvizének minősége jelentősen megjavulna. A nagy vízfogyasztó üzemeket ezért a lehetőség szerint nagyhozamú természetes vizek, vagy felszíni víztárolók közelébe kell telepíteni. A korszerű ivóvíztermelő művek szolgáltatta víz elosztására és a jó minőségű, felszín alatti víztartalék kímélésére minden korábbinál alaposabban kell ügyelnünk. Másik nagy tartaléka a helyes vízgazdálkodásnak: a lehetőség szerint olyan ipari technológiákat kell kialakítani, amelyek azonos célú, mennyiségű és minőségű terméket lényegesen kevesebb víz felhasználása árán hoznak létre. Annál fontosabb ez a módszer, mert a Föld természetes víztartaléka véges, és egy civilizált társadalom vízfogyasztása a népességszaporodása nélkül is egyre növekedik. A víz tisztaságának védelme Meg kell teremteni a természetes vizek tisztaságának megőrzéséhez szükséges műszaki, gazdasági és igazgatási feltételeket is, a felhasznált víz minden cseppje zárt rendszerben való forgatásának, folyamatos újrafelhasználásának műszaki lehetőségeit stb. Ki kell alakítani az ésszerű vízgazdálkodás ösztönzőit. Svájcban például vízgazdálkodási öntudatnak deklarálják azt az erkölcsi és szellemi beállítottságot, amely az élet teljes arcvonalán az ország vizeit védi és a jó sáfárkodás feltételeinek megteremtésén fáradozik. A tudomány és a technika szerepe a vízgazdálkodásban a feltárással kezdődik — és nincs olyan fázis, amelyben meghatározó tevékenységük nélkülözhető lenne. A vízzel való okos gazdálkodás azonban nemcsak az ivóvíz és a használati víz, az ipar és a mezőgazdaság közvetlen léte szempontjából meghatározó jelentőségű kérdés. A víz egész természeti környezetünk megvédésének legfontosabb tényezője, amelynek végletes elszennyeződése — és ezzel együtt természetesen a levegő összetételének végzetes megváltozása — bolygónkon a biológiai lét feltételeit rontja, sőt, bizonyos határértékeken túl az egész élővilág pusztulását idézheti elő. Ez az általános érvényű igazság a Föld valamennyi országára és metropolisára egyaránt vonatkozik. Mi itt, Magyarországon pillanatnyilag még kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint az erősen iparosodott nyugati országok. Ha Duna menti szomszédainkkal kellő időben és gyakorlati eredményeket szavatolva szót értünk, a főváros, sőt, egész nagy országrészek vízellátása megoldottnak tekinthető. Nem közömbös azonban, hogy szomszédaink menynyi, és milyen mértékben szennyezett vizet „küldenek" a Duna magyar szakaszára. E két tényező mind a víz minősége, mind a tisztítás költsége szempontjából meghatározó. E téren a helyzet biztatónak ítélhető. Mindenképpen helyes azonban a kérdést világösszefüggéseiben megvizsgálnunk.