Budapest, 1971. (9. évfolyam)

10. szám október - Mezei Gyula: A tanulóifjúság túlterhelése

Egv fiatal városrendező Létezik-e gyors karrier a szocializmusban ? A fiatalok gyakran állítják, hogy nem létezik, panaszolják, hogy alacsony kezdő fizetésük lassan emelkedik, erőpróbáló, fölszárnyalásra késztető feladatot csak nagysokára kapnak, s a „szamárlétra" tövében is sokáig kuporoghatnak, míg akár alsó fokaira is följutnának — egyszóval keveslik az érvényesülés lehetőségét. Igazuk van-e? Nem tudom. Ám a példa — amit elmondok — ellenük bizonyít. Még akkor is, ha kivételes. Mert van kivétel, mely nem szabályt erősít, s nem is előítéletet, hanem adott esetben épp azt bizonyítja, hogy akad lehetőség, csak ember is kell hozzá. Vajon hány pesti polgár sejti, miközben sietősen rója városa utcáit, hogy a Boráros tér és a Margit-híd — Mártírok útja közlekedésének rendezése egy 26 éves lány tervei nyomán készül ?! Zaránd Magdát első látásra gimnazistának nézném. Ki hinné, hogy sikeres mérnök, pályázatok nyertese, nehéz, felelős megbízatások végrehajtója? Szerényen védekezik a „kiválóság" föltételezése ellen, és titkolózva, akárha diákcsínybe avatna be, adja tudtomra pályakezdése körülményeit. — Nem, igazán nem is készültem mérnöknek. Szinte csak véletlenül lettem az. Úgy történt, hogy miközben gyermekkorom óta muzsikus akartam lenni, váratlanul és végzetesen közbeszólt a sors. Túl sokat zongoráztam, éjt nappallá tévő gyakorlással, izgatottan készültem a fölvételire a Zeneakadémián. A megerőltetéstől Ínhüvelygyulladást kaptam, billentyűt sem érinthettem hónapokig. Lemaradtam a vizsgáról. Mihez kezdjek egy hosszú üres éven át? A barátnőm a Műszaki Egyetemre jelentkezett. Bánatomban — most már úgyis mindegy, gondoltam — beadtam én is a kérvényemet. Bár mindig jó matematikus voltam, nem hittem, hogy fölvesznek. Legnagyobb meglepetésemre sikerült. így lettem építőmérnök (ez nem építészt jelent, hanem azt a szakmát, amit régen „kultúr-mérnök" címmel tituláltak) — s aztán nemcsak hogy belenyugodtam sorsom fordulatába, de örültem is neki. A zene megmaradt szenvedélynek, ma is a legkedvesebb időtöltésem. — Valami kapcsolat bizonyára található adottságai között! — Igen, a harmóniára törekvés! A zene is, a matematika is, az építés is a harmóniát valósítja meg. A művészettörténet is kedves tantárgyam volt, mindig gyűjtöttem a művészeti könyveket. A térbeli elhelyezés, a városrendezés esztétikája már gimnazistaként vonzott. — Családi hagyomány, környezethatás nem játszott szerepet érdeklődése alakulásában? És nem érezte hátrányát annak, hogy nő ? Mondják, a műszaki pályákon sok bizalmatlansággal kell megbirkózni. — Jogász családból származom, akire csak emlékszem, minden felmenőm jogot végzett, joghallgató az öcsém is. Az otthoni világot a humán érdeklődés jellemzi. Szerencsémre; azért nem lettem „szakbarbár". Ami a nők hátrányát illeti, az az egyetemen még valóban megvan: ott a lánynak minden vizsgán jobban kell bizonyítania, mint a fiúknak. De kinn az életben már nem tapasztaltam ilyesmit. Nyitott a pálya, egyenlő esélyekkel indulunk, csak az számít, mit mutat föl az ember, s ez így van rendjén. — 1967-ben végezte az egyetemet. Ennek a pár évnek bizonyára nagy jelentősége volt, hiszen a pályakezdés évei felejthetetlenek és tanulságosak is. — Az első évet Debrecenben töltöttem, magánügyeim sodortak oda, de az az esztendő csak csalódásokat hozott — felejteném inkább. A következő évben kerültem a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalathoz, itt kezdettől hozzám szegődött a szerencse: a Boráros tér rendezésének házi terv-pályázatán az én tervemet fogadták el, aztán megbízást kaptam a Margit-híd—Bem tér— Mártírok útja közlekedésének megoldására, s ezután a Kálvin tér következik majd. — Nagyszerű lehetőségek! — A kívülállók azt hiszik, hogy itt szabadon szárnyalhat a fantázia. Szó sincs róla. Meglévő háztömbök közé kell belekényszerítenünk az egyre növekvő forgalmat. — Vagyis mederbe szorítani a járművek fenyegető folyamát. — így van. Nem az esztétikai szempont az első, hanem a forgalmi adatok, az előrebecsléssel föltételezett várható forgalomnövekedés, a távlati fejlődés; ehhez kell megfelelő keresztmetszetű utat biztosítanunk. Még a csomópont-tervezés (amilyen a Boráros tér volt, s a Kálvin tér lesz) több lehetőséget ad az egyéni fantázia és ízlés megvalósítására. Tágasabb téren szabadabban szárnyal a tervező is. Ott is fontos azonban a környezettel való szoros kapcsolat, hogy mindenhová a legrövidebb úton lehessen eljutni. A Margit-híd nehezebb eset: az egész terep szorosabb. A hídfő szélesebb lesz majd, a Széna tér felé tartó forgalom marad a helyén, az ellenkező irányú járművek azonban betérnek majd a Bem utcába, s a Tölgyfa utcából kanyarodnak ki a hídhoz. A Batthyány téren alakul majd ki az a közlekedési csomópont, amelyen a HÉV és a földalatti találkozik. -És a Przemysl-i kőoroszlán emlékmű, meg a Bem-szobor hová kerül ? — Az oroszlán marad, s marad Bem tábornok szobra is, csak bizonytalan, hogy hol, mert középen átlósan halad majd a forgalom. — Zajjal verik föl azt a nyugodt kis teret! — Nem mi, hanem az autók. Mindenütt a világon így van ez. — Szintén vezet? — Igen, de kocsim még nincs. Egyelőre lakásra gyűjtök. — Mennyi a jövedelme ? — 2700 az alap, ehhez jön a prémium, ami körülbelül 800 forint havonta. — Elégedett ? — Igen. Koromhoz képest ez nem kevés és nekem elég. Legfeljebb azt érzem igazságtalannak — és nem csak én, hanem mi fiatal mérnökök valamennyien —, hogy rengeteg, a tanulásba fektetett munkánk alig tükröződik a fizetésben. Irányító-tervező vagyok — „megbízott" irányító, mert még nincs ötéves szakmai múltam —, s a hozzám beosztott technikusok annyit vagy többet keresnek, mint én. Csak a nyugdíj korhatár küszöbén emelkedünk a technikus fokozat fölé. Aki nem megszállottja a hivatásának, azt mondja, hogy ezért nem érdemes ennyit tanulni. Én azonban úgy vélem, hogy az örömmel végzett munka önmagában hordja jutalmát. Persze, aki családot alapít, az másként látja a dolgot. — Tervei ? — Ugyanazt akarom folytatni egész életemben. * Bizonyára nem Zaránd Magda az egyetlen boldog és sikeres fiatal ember, bizonyára ő is képvisel egy típust, jellegzetes csoportot, mely azonban annyira halkszavú és feltűnést kerülő, hogy alig vesszük észre. Pedig érdemes fölfigyelni rájuk. Bozóky Éva 15