Budapest, 1971. (9. évfolyam)

10. szám október - Mezei Gyula: A tanulóifjúság túlterhelése

Mezei Gyula II tanulóifjúság túlterhelése Ha az oktatásügyre terelődik a szó, bármely családban, társaságban, pillanatok alatt a tanulók túlterheléséhez jutnak. Mindenki tud elrettentő történetet mondani, hogy milyen mértékben elfoglaltak a mai gyerekek. Már a század elején az Országházban megkérdezték a vallás- és közoktatásügyi minisztert, mit kíván tenni a tanulók elviselhetetlen túlterhelésének megszüntetése érdekében. A miniszter akkor megnyugtató választ adott, s lám, a gond több mint hét évtized távlatában változatlanul fennáll. Az 1961-es közoktatási reform-törvény is egyik célkitűzésének tekintette az ifjúság túlterhelésének csökkentését, ám e célkitűzés valóra váltása még várat magára. Ha az ifjúság túlterhelését vizsgáljuk, rájövünk, hogy nagyon sok tényező nehezíti e kérdés rendezését. Az alapozást, a készség-fejlesztést javítani kell Napjainkban az a kívánalom, hogy az iskola tartson lépést a tudomány és technika fejlődésével. Dinamikusan változó tanterv mellett lehetséges csak biztosítani, hogy az iskola felkészíthesse tanítványait a jövendő életre. Tekintettel a hosszú iskolai képzés idejére, mire az ifjúság elhagyja az iskola padjait, már a mindennapi életben hasznavehetetlen ismeretanyaggal rendelkezik. Sokszor halljuk, hogy a ma általános iskolájában tanuló ifjúság az ezredfordulón, a kétezres években lesz alkotó erejében és az iskola olyan képzést kell hogy biztosítson számára, amit akkor is hasznosíthat. Mindez nyomasztólag hat az iskolára. A pedagógusok igyekeznek eleget tenni a kor hangoztatott követelményeinek, s még a tantervi anyagon túl is, mind többet elsajátíttatni diákjaikkal. Erre készteti őket sok esetben az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák gyakorlata, ahol nem egyszer a középiskolás tantervi anyagon jóval túlmenő ismeretet, vagy legalábbis tájékozottságot kívánnak a felvételre jelentkező diáktól. De vajon képes-e az iskola ilyen jellegű funkciójának megfelelni és egyáltalán szükség van-e arra, hogy belekezdjen ebbe a versenyfutásba a tudomány és technika forradalmi változásaival ? Általános és középiskolákról van szó, melyeknek funkciója alapfokú képzést adni, a korszerű műveltséget megalapozni. Az általános iskolákban nyújtott ismeretekre mindenkor szükség lesz, évtizedek múlva is hasznosíthatják azokat. Igaz, hogy nem csupán ezekre az ismeretekre lesz később szüksége a fiatalnak. Az általános és középiskola nem vállalkozhat arra, hogy lépést tartson a tudomány és technika fejlődésével és mindezt kész ismeretként adja az ifjúságnak. A hangsúly sokkal inkább azon van, hogy szilárd alapismereteket nyújtson, széleskörűen megalapozza a fiatalok korszerű műveltségét, felkeltse bennük az érdeklődést a továbbtanulásra, a vágyat az önképzésre, s kialakítsa bennük a képességeket. Az iskola nem vállalkozhat arra, hogy megtanítsa mindazt, amire a ma fiataljának 2000-ben szüksége lehet, csupán azt teheti, hogy felkészíti a mai általános iskolásokat arra, hogy 2000-ben önképzéssel elsajátítsák a munkájukhoz szükséges új tudományos ismereteket. A ma iskolájának egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem befejezett képzést ad. Bármilyen pályára kerül is valaki, az intézményes oktatást befejezve arra kényszerül — hacsak a saját munkaterületén is —, hogy továbbképezze önmagát. Ezért — véleményem szerint — az iskolának nem szabadna versenyre kelni a tudományos és technikai fejlődéssel az ismeretanyag mennyiségében, hanem az alapozás mélységét, a készség-fejlesztés minőségét kell javítania. Zaklatott az iskolai élet A tanulók túlterhelésében nagy szerepet játszik az iskolai élet zaklatottsága is. Sokan panaszkodnak, hogy a zsúfolt tananyagot nem lehet elvégezni a rendelkezésre álló idő alatt, s a tanár szinte állandó versenyfutásban van a tantervi anyaggal és az idővel. Nem akarom tagadni a tantervi anyag zsúfoltságát. Bizonyos tárgyaknál ez kétségkívül fennáll, a szakemberek feladata ennek vizsgálata. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a tanterv az előírt anyag feldolgozását 33 tanítási hétre szánja. Több budapesti iskolában megvizsgáltuk, hogy az elmúlt tanévben a tantervi anyagot hány órában dolgozták fel. Az osztálynaplók tanúsága szerint ez nagyon sok iskolában 70% körül mozgott. A többi óra elmaradt különböző okok miatt, vagy jóval kisebb értékű helyettesítéssel telt el. Áz óraelmaradások okai között három nagy csoportot különböztetünk meg. Miért maradnak el tanórák? Az első csoportba az objektív okok tartoznak: a pedagógusok megbetegedése, hiányzása és a helyettesítések megoldatlansága. Sokszor hangoztatjuk, hogy a pedagógus pálya elnőiesedik. Mindinkább nők dolgoznak a testületekben. Ennek többek között olyan kihatásai is vannak, hogy évről évre nő a hiányzások száma. Számolnunk kell olyan okokkal is, hogy a pedagógus anyák saját gyermekeik betegsége, gondozása miatt kényszerülnek 1—1 napot hiányozni az iskolából. A testületek megfiatalodásából következik — az a máskülönben örvendetes helyzet —, hogy mind több pedagógus nő van anyasági segéllyel szabadságon. Tehát a pedagógusok hiányzásainak száma megnövekedett, azonban — köztudott — helyettesítésük megnyugtató módon nem megoldott. Jogilag lehetőség volna ugyan úgynevezett állandó helyettesek alkalmazására, akik a hiányzó pedagógust szakszerűen tudnák pótolni, de gyakorlatilag ezt megvalósítani nem tudjuk. Óvónőknél, tanítóknál, a természettudományos tárgyaknál, idegen nyelveknél örülünk, ha a tantervi órák ellátásához megfelelő számú pedagógust kapunk. S mindenki tudja, hogy a helyettesített óra a legjobb 10