Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Makara — S. Nagy— Vitányi: Közönségvizsgálat három múzeumban

Makara Péter — S. Nagy Katalin — Vitányi Iván Közönségvizsgálat három múzeumban A múzeumok iránti érdeklődés hirtelen megnövekedése az elmúlt években: egyik legérdekesebb jelensége közművelődésünk jelen helyzetének. Nem mondhatjuk, hogy teljességgel váratlan — hiszen múzeumaink vezetői és dolgozói elég sokat fáradoztak ennek érdekében —, mégis meglepő. Nemcsak azért, mert egyszerre vezető helyet foglaltunk el az ,,egy főre eső múzeumlátogatás" világstatisztikájában (ezen is érdemes elgondolkozni), hanem mindenekelőtt a változás ténye miatt. Közművelődésünket ugyanis évek óta egyfajta konszolidált állandóság jellemzi. Elértük, hogy számottevő rétegek olvassanak, járjanak színházba, nézzenek meg művészi filmet, hallgassanak komoly zenét — az igényes művészet e közönsége azonban még mindig kisebbséget alkot a csak szórakoztató könnyű műfajok iránt érdeklődő nagy többséggel szemben. A két ízléskör határai, úgy tűnik, megmerevedtek. Elmúlt a „hősi korszak", amikor a közönség újabb és újabb csoportja, indultak „rohamra a műveltség bástyái ellen". Most minden százalékos térnyerést sziszifuszi munka előz meg, sőt, gyakran már annak is örülhetünk, ha az eredményeket tartani tudjuk. Ebben az összefüggésben meglepő tény a múzeumlátogatás arányának hirtelen megnövekedése. Arra mutat, hogy a nagyközönség érdeklődése mégsem hasonlít valamiféle mozdulatlan tóhoz, benne időről időre áramlatok indulnak, kisebb-nagyobb változások halmozódnak fel. Éber szemmel kell figyelnünk, hogy felismerjük e változások tendenciáit, s ezáltal a mozgás jellegét—ebből ugyanis nemcsak a jelenre, hanem a közvetlen jövőre is következtethetünk. Ez a figyelés elsődleges feladata a művelödésszociológiának. Igaz, ma még elég hiányosan tölti be ezt a feladatát; csak most alakulnak ki céljai és módszerei. Az első vizsgálatok — s ez természetes is — többnyire nem jutottak mélyebbre a felületnél. Most kezdünk ott tartani, hogy a felszínen tapasztalható jelenségek mögé is tudjunk nézni, hogy megkeressük a jelenségek változásának és állandóságának okát, összetevőit. Az itt következő tanulmány annak a felmérésnek az adatait gyűjti egybe, amelyet 1970. augusztus—szeptember —október havában három budapesti múzeumban: a Budapesti Történeti, a Kiscelli és az Aquincumi Múzeumban végeztünk. A vizsgálat módszere kérdezőbiztosok útján lefolytatott kikérdezés. Kérdező biztosaink mindhárom múzeumban két időszakban (augusztus— szeptember, illetve október) mintegy két hétig tartózkodtak. Ezalatt a Kiscelli és az Aquincumi Múzeumban szinte minden látogatóval beszéltek, a Budapesti Történeti Múzeumban pedig az összes látogatóknak mintegy 10%-ával, véletlenszerű kiválasztás alapján. (A kiválasztás „módszere" magától adódott: a kérdezés megkezdésekor megszólították a legelső látogatót, majd mikor a beszélgetést vele befejezték, a soron következőt. Aki közben jött, az természetesen kimaradt.) összesen 1008 embert kérdeztek meg így, ami — a múzeumlátogatás arányait tekintve — már jelentős szám, nagyjában-egészében reprezentatívnak tekinthető, legalábbis a három múzeum és a két kérdezési időszak vonatkozásában. Feltétlenül alkalmas tehát az adatok bizonyos mértékű általánosítására is. (Különösen, ha hozzávesszük, hogy egy speciális kiállítás — „Mezőgazdaság a Képzőművészetben"— alkalmából két másik múzeumban, a budapesti Mezőgazdasági és a keszthelyi Balaton Múzeumban 388 főre kiterjedő vizsgálatunk is sokban hasonló eredményekre vezetett.) Vizsgálatunkban három cél vezetett bennünket. Először is a múzeum és a közönség kapcsolatát igyekeztünk felmérni (kik, mikor, milyen körülmények között, milyen céllal, milyen eredménnyel jelennek meg a múzeumban). Másodszor, ezen belül, különösen a múzeumlátogatók képzőművészeti ízlése iránt érdeklődtünk (mindhárom múzeumnak vannak képzőművészeti vonatkozásai is). Harmadszor. vizsgálatunkat kezdésnek és próbának is szántuk, egy nagyobb, sokrétű kutatási program első lépésének. Ilyen felméréseket hazánkban eddig nem végeztek, de — a kikérdezés extenzív és intenzív kiterjedését tekintve — a külföldi irodalomban sem sok példát találunk rá. Sokban támaszkodtunk a párizsi Bourdieux Intézetben végzett vizsgálatokra, de azokat hazai talajra kellett átültetni és ki kellett egészíteni. Vizsgálatunkkal tehát utat kívántunk törni, ki akartuk alakítani a további kutatások módszereit. Milyen tanulságokat hozott vizsgálatunk az elöljáróban feltett kérdésben? Mit tudtunk meg a múzeumlátogatás megnövekedésének okairól, összetevőiről? Mindenekelőtt, némiképpen „lokalizálni" tudtuk az érdeklődést. A múzeumlátogató természetesen nem magáért a múzeumért megy a múzeumba, hanem amit benne láthat; a múzeumlátogatás mögött tehát valamilyen speciális igény, érdeklődés dolgozik. Vizsgálatunk adatai szerint a mai magyar múzeumlátogatók körében főleg kétféle érdeklődés: történeti és képzőművészeti. Azt mondjuk erre, hogy ez aztán igazán természetes. Múzeumainkban elsősorban történeti és képzőművészeti anyag látható, világos tehát, hogy a múzeumok iránti érdeklődés növekedése vagy megcsappanása egyben a történelmi és képzőművészeti érdeklődés növekedését vagy lanyhulását jelenti. Mégis fontos tény, hogy e szakágak iránt, úgy látszik, gyorsabb ütemben növekedett az érdeklődés, mint mondjuk atermészettudományos, vagy az ipari és mezőgazdasági jellegű kiállítások iránt. Ha pedig valóban a fejlődés okait igyekszünk feltárni, akkor előszöris e szakterületekre kell irányítanunk figyelmünket. A történelem iránti érdeklődés Megnövekedését nemcsak a múzeumlátogatás adataiból állapíthatjuk meg. Sok más tényező is ugyanerre mutat. Növekszik az érdeklődés a történelmi tárgyú ismeretterjesztő előadások és újság-folyóirat cikkek iránt is. A Valóság szerkesztőségének olvasói körében végzett legutóbbi közvéleménykutatása is erről számolt be; az olvasók meglepően nagy számmal érdeklődtek az olyan elvontabb történelmi témák iránt is, mint például I. István királyunk „Intelmei". Az is jellemző, hogy nem általában a történelem kerül az érdeklődés homlokterébe, hanem saját történelmi múltunk, a magyarság kialakulása, fejlődési, múltbeli szerepe. A „nemzeti önismeret" problémái izgatják tehát közönségünk e részét? Sok okunk van feltételezni, hogy igen. Elég arra gondolnunk, milyen élénk visszhangot vált ki minden olyan írás, gondolat, amely ezzel foglalkozik — Illyés Gyula cikkeitől kezdve a nemzet mibenlétével foglalkozó vitákig. Miért pont most fordult a figyelem ebbe az irányba? És mik az összetevői? Mekkora szerepet játszik benne a nacionalizmus régi és új változatainak hatása, és mekkorát az az egészséges törekvés, mely — hogy messzibb távlatot nyisson a jövőbe — messzebbre akar a múltba is visszatekinteni? Ezek már olyan kérdések, amelyekre a jelen vizsgálat adatai alapján nem felelhetünk. A múzeumok mindenesetre alkalmas keretet és terepet nyújthatnak ilyen irányú vizsgálatok lefolytatására is. Fokozódása szintén karakterisztikus. Az iskolai nevelés szempontjából kétségtelenül ez a művészeti ág van a legelmaradottabb helyzetben — ezt sok más jelenség, sok más vizsgálat eredménye is bizonyítja. Az igényes kiállítások közönsége ezért hagyományosan egy viszonylag szűk rétegből tevődött össze, a nagy „tömeghez" alig jutott el a képzőművészet. A képzőművészet iránti érdeklődés A fordulat nem most kezdődött, hanem évekkel ezelőtt. Előbb a Munkácsy, majd később az Aba Nóvák és a Csontváry kiállítások százezres, sőt, többszázezres látogató-száma már jelezte az érdeklődés megnövekedését, akár úgy is modhatjuk, fellángolását. Most ez a folyamat terjeszkedett ki már nemcsak a külön érdekességet nyújtó reprezentatív kiállításokra, hanem a képzőművészetre általában. Szerepet játszik ebben feltehetőleg — más vizsgálatok szintén ezt bizonyítják — a lakáskultúra fejlődése is. Az új, modern lakásokba másfajta bútor és másfajta,,dekoráció" szükséges; újonnan kell azt is eldönteni, hogy mi kerüljön a falra. Már maga a választás szüksége is befolyásolható tényező, mert problémává teszi azt, ami eddig adottság volt. így következik be például, hogy a hagyományos giccs sokhelyüttlekerül a falról, s helyébe ha nem is remekművek, az általában elfogadott kommersz képek, vagy — ami sok szempontból még fontosabb — reprodukciók kerülnek. Más kérdés, hogy az érdeklődés mely stílusokra terjed ki, mely stílusokat tud befogadni. A modern művészet hívei egyelőre nem táplálhatnak vérmes reményeket: a látogatók zöme a hagyományos képzőművészetet sze-14