Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Beszélgetés dr. Bartha Ferenccel

A vidéki fiatalok beiskolázása a budapesti szakmunkástanuló iskolákban azért is nélkülözhetetlen, mert egyes nehézfizikai munkát igénylő szakmára (öntő, kovács, építőipari szakmunkás stb.) budapesti szülők gyermekei általában nem jelentkeznek. A budapesti iskolákban végző vidéki fiatalok jelentős része a fővárosban vállal munkát, ők tehát mérséklik a munkaerő-kereslet és munkaerő-kínálat közötti feszültséget. Mivel az általános iskolát végző fiatalok száma hosszabb távon át fokozatosan csökken, a következő évtizedben az előző évekénél lényegesen kisebb ifjúsági forrásból kell a középfokú iskolák (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkástanuló iskola) tanulóbázisát biztosítani, valamint a szakképzést nem igénylő munkásutánpótlást kielégíteni. Ezért a szakemberképzés mennyisége és minősége tekintetében jelenleg még némi bizonytalanság tapasztalható. Az általános iskolát végzők számának alakulása Az általános iskolai tanulólétszám nagyságrendjét lényegében a tanköteles gyermekek száma határozza meg. Mivel a fővárosban a tanköteles korosztályok létszámát a vándormozgalom csak egészen jelentéktelen mértékben érinti negatív irányban, ezért a budapesti általános iskolák tanulólétszámának alakulásában az élveszületések és a gyermekhalálozások száma a meghatározó tényező. Ezen tényezők ismeretében az általános iskolát végzők száma — alacsony hibahatárral — hosszú távon is megállapítható. Budapesten az élveszületések száma — egy átmeneti ugrásszerű emelkedés után — az 1955. évtől kezdődően nagymértékben visszaesett. A születési gyakoriság a legmélyebb pontot 1962-ben érte el; azóta lassú emelkedés tapasztalható. A csökkent létszámú korosztályok a negyedik ötéves terv időszakától kezdődően kerülnek ki az általános iskolákból. A csökkenés a mélypontot — az 1. sz. tábla adataiból megállapíthatóan — az 1975/76. tanévben éri el, amikor közel 56%kal (18,6 ezer fővel) kevesebb lesz az általános iskolák VIII. osztályos tanulóinak száma, mint az 1967/68. tanévben volt. Ettől kezdve mérsékelt arányú emelkedés várható; de az általános iskolát végzők száma Budapesten tíz év múlva sem éri el az 1960-ban végzettek számát. Ez a nagyarányú ifjúsági forrás-csökkenés a továbbtanulási arányok kialakításánál az egyik legnagyobb gondot okozza. Az általános iskolai VIII. osztályos tanulók számának változása 1. sz. tábla Tanév VIII. osztályos tanulók száma Változás az előző időszakhoz képest Index: 1967/68 tanév = 100. 0 Tanév 1000 fő Index: 1967/68 tanév = 100. 0 1967/68 33=4 + 4=7 100,0 1968/69 28,1 - 5=3 84,1 1969/70 23,2 - 4=9 69,6 1970/71 19,6 - 3.6 58,8 1971/72 18,7 - 0,9 56,1 1972/73 17,2 - i>5 51=7 1973/74 15,8 - 1=4 47=4 1974/75 15=3 - 0,5 45=8 1975/76 14,8 - 0,5 44=4 A beiskolázási arányok kialakítása A hosszantartó demográfiai apály fokozott mértékben teszi szükségessé a különböző típusú iskolák közötti reális tanulóarányok kialakítását. A beiskolázási arányokat a távlati munkaerő-szükséglet határozza meg. A népgazdaság távlati munkaerőszükséglete azt igényli, hogy — az ipari szakmunkások arányának növelése mellett — a középiskolai tanulók száma lehetőleg a jelenlegi szinten maradjon, vagy csak egészen kismértékben csökkenjen, mivel a tudomány és a technika rohamos fejlődése a magasabb képzettségű szakemberek számának növelését igényli. Ehhez azonban megfelelő előképzettségű és nagyságú tanulóbázis csak akkor áll rendelkezésre, ha a demográfiai apály idején született és az általános iskolát a következő években befejező fiatalokból elsősorban a középiskolák beiskolázási szükségletét oldjuk meg, és csak másodsorban a szakmunkástanuló iskolákét. Ez esetben azonban a szakmunkás utánpótlás mértéke — figyelembe véve a szakmunkástanuló iskolát Budapesten végző vidéki fiatalokat is — átmenetileg olyan alacsony lesz, hogy a munkából természetes fogyás és nyugdíjazások folytán kikerülő szakmunkások számát csak részben pótolják. Az utóbbi hét évben a budapesti általános iskolákban végzett és a főváros középfokú iskolái I. évfolyamába felvett fiatalok számát és arányát a 2. sz. tábla adataival szemléltetjük. A budapesti általános iskolákban végzett és továbbtanuló fiatalok száma és aránya 2. sz. tábla Év Az általános iskolát végzettek közül felvettek Év középiskolába szakmunkástanuló iskolába Együtt összesen Az általános iskolát végzettek %-ában Év összesen Ebből: leány összesen Ebből: leány Együtt összesen Az általános iskolát végzettek %-ában Év összesen Ebből: leány összesen Ebből: leány Együtt összesen összesen Ebből leány Év ezer fő összesen Ebből leány 1964 L 13=3 7=5 7=i 1,8 20,4 97=1 83,4 1965 12,8 7=2 8,1 2=3 20,9 90,0 82,8 1966 12,5 7=2 8,7 2,7 21.2 89.3 83=2 1967 14=7 8,6 10,5 3=5 25,2 89,0 85=7 1968 16,6 9=7 13,0 4=2 29,6 89=4 84.4 1969 15,0 8=3 10,5 3=7 25=5 9 I=I 86,9 1970 12,8 7=o 7=9 2=7 20,7 90=8 86,6 Budapesten az általános iskolát 1964—1970 között évenként átlagosan 25,9 ezer fiatal végezte el. Ebből továbbtanul: középiskolában 13,9 ezer, szakmunkástanuló iskolában 9,4 ezer. A következő öt évben, 1971—1976 között évenként átlagosan csak 16,7 ezer tanuló végzi el az általános iskolát, tehát körülbelül annyival kevesebben, mint amennyit az előző évek átlagában szakmunkástanuló iskolába beiskoláztak. Mivel a demográfiai apály országos jelenség, a hiányzó létszám vidéki fiatalok nagyobb arányú budapesti beiskolázásával sem oldható meg. Ezért alapvető kérdés annak eldöntése, hogy a fokozatosan csökkenő számú általános iskolát végzők miatt a következő években mi legyen a középiskolák és a szakmunkásképző iskolák beiskolázási nagyságrendje, valamint hogy milyen legyen a középiskolák iskolatípusai (gimnázium, szákközépiskola, az utóbbiakon belül; ipari, kereskedelmi, egészségügyi stb. szakközépiskola) és szakmák szerinti szerkezete. A demográfiai hullám idején a szakmunkásképző iskolák tanulólétszámának megállapításánál figyelemmel voltak az 1970. év utáni ifjúsági forrás visszaesésére: a korábbi évekénél nagyobb tanulólétszám felvételével igyekeztek szakmunkás tartalékokról gondoskodni. Ez a „túlképzés" azonban viszonylag kevés, nagyságrendileg nem pótolja a későbbi évek szakmunkástanuló létszámának csökkenését; egyébként is, a budapesti nagy munkaerőhiány miatt ez nem tekinthető túlképzésnek. Az 1976. évi szakember-igény kielégítési lehetősége lényegében adott, mert a különböző fokú és típusú oktatási intézményekbe az 1970/71. tanévre beiskolázott tanulók a negyedik ötéves terv időszakában fejezik be tanulmányaikat, kivéve a szakmunkástanulókat, akiknek képzési ideje rövidebb a középiskolásokénál. A beiskolázási arányok kialakításához, megalapozott döntések meghozatalához ismerni kell a távlati szakember-szükségletet, nemcsak mennyiségében, hanem összetételében is. Enélkül nem lehet reálisan eldönteni, milyen legyen a jövőben a középfokú oktatás szerkezete, milyen és mennyi szakembert kell optimálisan kiképezni évenként és iskolatípusonként ahhoz, hogy a képzés összhangban legyen a főváros szakmunkaerő szükségletével. Távlati szakember-szükségleti tervek (prognózisok) csak népgazdasági szinten készülnek, vagyis az egész ország szakemberszükségletét tervezik meg. Ezek a prognózisok nem adnak kellő támpontot a budapesti oktatási intézmények távlati beiskolázási irányszámainak kialakításához. Budapest kiemelkedő gazdasági és kulturális szerepe, valamint feszült munkaerőhelyzete szükségessé teszi, hogy a fővárosi munkaerő-szükséglet követelményeinek legmegfelelőbb oktatási szerkezet kialakítása érdekében a fővárosra külön is készüljön távlati szakember-szükségleti terv. A termelés egyik döntő feltétele a szükséges munkaerő megléte, a vállalatok tehát munkaerő-szükségleti tervekben határozzák meg, hog}' a várható piaci igényekre figyelemmel számításba vett termékek legyártásához, illetve szolgáltatások nyújtásához milyen mennyiségű és összetételű létszámra van szükség. Ezek a tervek, illetve szakmunkaerőszükségleti számítások képezhetnék kiinduló alapját a Fővárosi Tanács illetékes főosztályai által összeállítandó szakmunkaerő-szükségleti prognózisnak. 13