Budapest, 1971. (9. évfolyam)
9. szám szeptember - Fekete Gábor: Budapest várja az új Házirendet
Budapest várja az új Házirendet A főváros kétmilliós lakosságának közérzetét intenzíven befolyásolja, hogy menynyire érvényesülnek a szocialista együttélés, s az azt formába öntő Házirend követelményei. A napi munka, a közlekedés, a bevásárlás, a tanulás, a gyermeknevelés gondjai, a gyors és harsány életritmus közepette elsőrendű jelentőségűvé nő, hogy a családi otthon és közveden környezete feledtesse, enyhítse, ne pedig szaporítsa a külvilág okozta bosszúságokat, urbanizációs ártalmakat. Ehhez a feltételek megteremtése különösen fontos kötelezettség abban a társadalomban, amely az ember megbecsülését, életkörülményeinek állandó javítását tűzi maga elé célul. Az is bizonyos, hogy senki sem születik a szocialista együttélés írott és íratlan szabályainak ismeretével, tudatával, érzetével. Kisebb-nagyobb mértékben erre mindenkit nevelni, segíteni kell — államnak és társadalomnak egyaránt. Elavult — mint a mosókonyha Legutóbb 1960-ban látott napvilágot a fővárosi tanács rendelete a lakóházak rendjéről. Úgy tűnik, hogy az öles, nyomtatott plakáton hirdetett paragrafusok közül sok — talán már a megjelenés időpontjában is — elavult. Annyi bizonyos: aki ma végigböngészné a Házirendet, szinte nem találna pontot benne, amelyet bosszankodás vagy derültség nélkül betarthatónak ítélne. Az is igaz, hogy a lakóházak kapualjából már régesrég eltűnt ez a hirdetmény, e sorok írója is tanú rá, hogy a fővárosi tanácsnál szinte féltve adtak oda egy megmaradt példányt. Egyszóval, tizenegy esztendő bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy a szóban forgó Házirend feledésbe merüljön, elveszítse minden időszerűségét és tekintélyét. Több okból is. Egyrészt azért, mert a gyakorlati élet elhaladt egy sor tilalomfa mellett. Például a 6. paragrafus előírja, hogy „Nagymosás a házfelügyelőnél történő előjegyzés szerint csak a mosókonyhában végezhető, munkanapon 6—20 óra között.. ." A mosókonyhák korszaka azonban lezárult a mosógépek mindent elsöprő karrierjével, mint ahogy a Házirendben szereplő közös tömb- és törpemosodákból is csak mutatóba lehet találni a főváros peremkerületeiben. A Házirend más paragrafusai azért mentek feledésbe, mert érvényesítésük, az ellenőrzés, a szankció vált elméletivé vagy lehetetlenné. íme, a másik példa: a 4. paragrafus 3. pontja megtiltja, hogy a lakó a közterületen levő ablakban, erkélyen ágyneműt, ruhaneműt, élelmiszert, a városképet rontó bútorokat tartson. Ilyesfajta rendbontás miatt még véletlenül sem érkezett szabálysértési feljelentés hosszú évek óta. A tisztán elméleti jellegű kívánalmak között szerepel az is, amely szerint a főzés céljára szolgáló petróleum, a tüzeléshez szükséges olaj együttesen tárolható mennyisége lakásonként nem haladhatja meg a 40 litert. Vajon ki és mikor méricskélte valaha is ellenőrzésként az olajat, egyáltalán jellemző-e valamennyire is a mai fővárosi háztartásokra a petróleumfőző?! — kérdezheti joggal a pesti lakos. Védje a városi embert, az értékeket A Házirend egyik pillérje a hagyományos házfelügyelői rendszer, jóllehet ez utóbbi mindinkább fikcióvá lesz. Elég emlékeztetni arra, hogy ha netán épp a házfelügyelő bontja meg a rendet, házkezelőség legyen a talpán, amely leváltásával, kihelyezésével torolhatná meg cselekményét. Márpedig a szankciók alkalmazásának korlátai, sajnos, szabad utat nyitnak a legkülönfélébb Házirend-szabálysértések előtt. Talán a célkitűzés az egyetlen, ami az agonizáló 2/1960-as rendeletből egy új Házirend alkotásakor változtatás nélkül felhasználható: „A Házirend a társadalmi tulajdon és az egyéb tulajdoni formák védelmét. .. a társadalmi szolgáltatások gazdaságos felhasználását, a szocialista együttélés követelményeinek megtartását, a lakók nyugalmának, pihenésének biztosítását szolgálja ..." A fővárosi tanács ingatlankezelési főigazgatósága, felismerve a tarthatatlan helyzetet, tervbe vette, hogy még az idén hozzálát a lakóházak új alkotmányának kidolgozásához. A nagy kérdés: hogyan képes az idézett keretet élő tartalommal, reális kívánalmakkal, szankcionálásra alkalmas paragrafusokkal megtölteni. Ahhoz nem fér kétség: ha az új Házirendnek kötelező, hosszú évekre érvényes, a városi embert és az értékeket hatásosan védelmező rendelet funkcióját szánják, megformálásához elengedhetetlen lesz az előzetes, együttes és alapos konzultáció a lakossággal, a társadalmi szervekkel és a hatóságokkal. Érdemes néhány gondolattal már most társulni ehhez a munkához. Kapualj és kapuzárás A jelenlegi Házirend nem számolhatott a gépjárművek számának robbanásszerű emelkedésével. A bérbeadónak lehetővé teszi, hogy engedélyezze a motorkerékpárok tárolását a lakóházak udvarában, kapualjában, de tiltja ugyanezt a személygépkocsik esetében. Márpedig a járművek száma továbbra is rohamosan emelkedik, érthető is a tulajdonosok törekvése, amellyel — garázs, őrzött parkírozóhely híján — minden eszközt megragadnak, hogy védjék a jelentős értéket az időjárás viszontagságaitól, a bűncselekményektől. Az érem másik oldala: a kapualj, az udvar — a lakó, s nem garázs céljaira rendeltetett. Helyes lenne, ha a Házirend teljes mértékben a lakóházak közösségének egybehangzó állásfoglalására bízná a személygépkocsik tárolásának engedélyezését. Vitatott a kapuk nyitvatartásának rendje. A Házirend szerint a bérbeadó, annak megbízottja, a házfelügyelő 23 órától 4 30 óráig köteles zárva tartani a lakóházak kapuját. A gyakorlat mindinkább lehetetlenné teszi a közbiztonsági indokból is csak félig-meddig helytálló kívánalmat. Tény, hogy a hagyományos házfelügyelői rendszer feltartóztathatatlan válsága mindinkább a lakók önkormányzatára hárít egy sereg teendőt, s nem lesz ez másként a zárás-nyitással sem. Az új Házirendnek mindenképp feltételeznie kell az „önkiszolgálás" széles körű elterjedését, a saját kapukulcs kötelező megvételét-használatát. Érdemes megfigyelni, hogy amennyire elmarad a legtöbb témában a jelen valóságtól a Házirend, némely pontjában annyira „túlszalad" rajta. A 14. paragrafus arra hív fel, 8