Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Fekete Gábor: Budapest várja az új Házirendet

hogy társadalmi szervek évente két ízben ellenőrizzék az állami tulajdonban levő bérlemények rendeltetésszerű és gondos használatát. Ennek elhatározása — kissé korai. Jelenleg nem a társadalmi szervek lehetőségévé, hanem a tanácsi, házkezelési szervek kötelességévé kellene tenni az ilyesfajta ellenőrző látogatásokat. A szocialista együttélésért Állattartás, tisztaság, csend ... A szocialista együttélés normáinak lakóházakon belüli három nagy próbatételéről is szólni kell. A hivatalos budapesti nyilvántartásokban 900 ló, félezer szarvasmarha, 17 ezer sertés, 5700 méhcsalád, 400 ezer baromfi, 46 ezer kutya szerepel; nyilvántartáson kívül megszámlálhatatlan macska, galamb és papagáj is található a fővárosi családi otthonokban, a házak táján. Még őzet, szarvast, ragadozót, kígyót is tartanak budapesti lakosok a tanács és a rendőrség együttes engedélye alapján. A gondot és bosszúságot azonban nem a vadállatok, hanem a kutyák, macskák, galambok és a bérlők — főként a társbérlők — okozzák. Egy csokor a Házirend-szegések e típusából, amely a legsűrűbben lakott kerületekben, a Belvárosban, a Józsefvárosban, Angyalföldön, a VI. kerületben a leggyakoribbak. A kerületi szabálysértési ügyintézők a megmondhatói, hogy nem egy család tartja macskák egész tömegét a lakásában, még a fürdőkádat is a rendelkezésükre bocsátja. A társbérlők egy része nem annyira a háziállat iránti szeretetből, mint inkább a szomszéd bosszantása végett tart kutyátmacskát. Akadt lakos, aki úgy állt bosszút társbérlőjén, amiért az tanácsi segédlettel távolíttatta el örökké ugató kutyáját, hogy az eb csaholását magnetofonszalagra vette és naphosszat játszatta a „műsort". A galambcsalogató idős nénik örökös perben-haragban élnek az ablakpárkányuk alatt lakó szomszédokkal, s a szabálysértési feljelentések tapasztalatai szerint az érvényben levő Házirend meglehetősen eredménytelenül tiltja a szárnyasok vagy a nyúl tartását a lakásokban. A nemrég megjelent ebtartási rendelet — helyesen — arra irányul, hogy a lakók nyugalmát ne zavarják a kutyák, s kárt se okozzanak. Még bejelentésük ellenőrzését is a lakóbizottságokra bízza. Nem ez az egyetlen rendelkezés, amelynek sikeres végrehajtása a lakóbizottságok erélyén és aktivitásán múlik . . . A fővárosi tanács igazgatási főosztályának statisztikája szerint 1970-ben az összes szabálysértési eljárás 20 százalékát — 3800 ügyet — köztisztasági téma alkotta, s a kerületi tanácsok építési osztályai, körzeti megbízottak, rendőrök tették a feljelentéseket. Az arány magas, pedig az amnesztia-rendelet jó néhány eljárást megszüntetett. De még ez az arány sem tükrözi a lakóházak és közvetlen környékük elhanyagolt állapotát, mert javarészt a közterületi szemetelőkre, hósöprésről megfeledkező házfelügyelőkre vonatkozik. Az új Házirendnek a házfelügyelői hiányt figyelembe véve, minden eddiginél intenzívebben kell ösztönöznie a házon belüli tisztaságra, mert a budapesti lakóházak ezreiben nem egyszerűen esztétikai, hanem már-már közegészségügyi szabályokba ütközik a lépcsőházak, az udvarok, a folyosók, az erkélyek állapota. Helyes lenne, ha ebből az ösztönzésből a szabálysértési ügyintézés gyakorlatilag is kivenné részét, mert a 190 forintos bírságolási átlag, amely a tisztaság ellen vétőket tavaly sújtotta, nem eléggé nevelő és elriasztó hatású. A tanácsi szervek egyébként gyakran érvelnek a bírságok kivetésekor azzal, hogy a szabálysértők szociális körülményeire tekintettel kell lenni; csakhát nehéz szociális helyzete senkit sem jogosíthat fel arra, hogy köpőcsészének használja a lakóház folyosóját, a járókelők fejére rázza a porrongyot, havazás után az olvadásra bízza a gyalogosok testi épségét. Mindezt egybevetve: a lakók egymás iránti megbecsülését egyetlen, mégoly műgonddal szerkesztett Házirend sem lesz képes elősegíteni, ha paragrafusainak a szabálysértési hatóságok nem szereznek kellő szigorral érvényt. Csendet kérünk! S ugyanez fokozottan vonatkozik a városlakók, a budapestiek idegeit őrlő zajforrásokra. A budapestiek többsége előtt úgy tűnik, mintha a csendrendelet az elmúlt években fokozatosan „kimúlt" volna. Pedig a rendelet él, csak alkalmazásával vannak bajok. A csendháborítás miatt indított szabálysértési eljárások — s ebben a lakóházon belüli és kívüli csendháborítások egy idő óta együtt szerepelnek — az összes ügy egytizedét alkották a fővárosban. Az arány nem tükrözi a valóságot. Ha a belefáradt lakosoknak több idejük, türelmük lenne, a lakóbizottságoknak nagyobb erélyük, s a hatóságok is több gondot fordítanának erre a problémára — például a közúti gépjárművek okozta zajártalmak kiküszöbölésére, megtorlására —, alighanem minden harmadik szabálysértési feljelentés ebben a témában születne. Vonatkozik ez a lakásokban próbáló beat-zenekarokra, a budai utcák éjszakai csendjét felverő garázdákra, a tv-műsort nyitott ablak mellett élvező alkalmi „nagyothallókra", az új lakótelepek kisforgalmú útjain vezetni tanuló motorkerékpárosokra, a munka után otthonukban lármásan barkácsolókra. A régi Házirend még nem vette figyelembe kellő eréllyel a vékony falak, a beat-zene, a tv elterjedése okozta jelenségeket. A mulasztást az újnak kell pótolnia. A csendháborítás leküzdése hivatalosan tanácsi hatáskör, de a rendőrség hathatós támogatása sem nélkülözhető ahhoz, hogy a lakosság érdekében enyhítse e nagyvárosi átok hatásait. A nyilvánosság fegyverével \ szabálysértési kódex 22. paragrafusa utal arra, hogy pénzbírság alkalmazása esetén elrendelhető a jogerős határozat közzététele — természetesen a tényállással, indoklással együtt — a lakóházban, ha ettől fokozott nevelő és visszatartó hatás várható. Nagyon fontos lenne ennek az eszköznek a kiterjedtebb alkalmazása; a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a nyilvánosság még a visszaeső rendbontókat, a fenyegetőző, garázdálkodó lakókat is gondolkodásra készteti. A közvélemény — ha mégoly kicsiny kollektíva véleményéről, figyelméről van is szó, mint egy lakóházé — előtti megszégyenítés jogos azoknak az esetében, akik az együttélés normáit, az emberi méltóságot sértik meg. Nyilvánvaló, hogy egy mégoly kiváló Házirend sem képes kiküszöbölni annak a társadalmi problémának a következményeit, amelynek neve: lakáshiány. S ugyanígy nem funkciója az emberi gyengék, az egyén jellembeli fogyatékosságainak nyesegetése sem. A kettő egyébként igen gyakran együtt bontja meg a lakószomszédok vagy akár az egész lakóház harmóniáját. A lakáshiány tervbe vett felszámolása feltehetően alaposan közrejátszik majd abban, hogy a bérlők, társbérlők egymás közti nyílt összeütközései, vagy a „kiüldözésre" irányuló szisztematikus és fondorlatos módszerek fokozatosan megszűnnek. A lakóházak nyugalmához azonban más is kell. Az intrikusok, vádaskodók, bajkeverők, perlekedők, mindazok, akik a nyugodt és nyílt közéleti légkörben, munkahelyükön képtelenek érvényesülni emberi jellemvonásaik vadhajtásaival — a kicsinyességgel, a durvasággal, az önzéssel, a közönnyel —, a kisebb közösségben tágabb lehetőséget éreznek. Államigazgatási, hatósági eszközökkel lehetetlenség felvenni a harcot e tulajdonságokkal és hordozóikkal. Ellenben a nyilvánosság, a közösség adminisztratív eszközök nélkül is képes érvényesíteni akaratát a szocialista együttélés ellenzőinél. Elképzelhető, hogy a lakóházakat ne csak tisztaságukért, hanem nyugodt légkörükért, az együttélés szabályainak megtartásáért is elismerésben részesítsék a tanácsok. Nem egyszerűen a homlokzatra szögezett feliratos bádoglapra gondolok, hanem — horribile dictu — anyagi elismerésre, kedvezményre, közösen hasznosítható használati vagy ajándéktárgyra, szolgáltatásra. A tehetetlen tűrés és a szankciók alkalmazása között széles a skála, bőségesen lehetne élni ösztönzőkkel a ház rendjének elősegítésére. Nem szólva arról, hogy ingatlankezelőkön, lakóbizottságokon és lakosokon kívülálló körülményeknek is ez irányban kellene hatniok. Például a háztartási kisgépek zavarszűrő berendezésekkel történő üzemeltetéséről éppúgy, mint a televíziós tetőantennák szereléséről említést tesz az érvényben levő Házirend, de a szükséges feltételek megteremtése éppenséggel a szolgáltatóiparon is múlik. A gyerekek, fiatalok kijelölt tartózkodási, játszóhelyeiről is intézkedik a rendelet, de egyfelől a városközpontokban mindinkább beépített zöldterületek, másfelől az új lakótelepi házak egyikében-másikában zavaróan ható, s mégis engedélyezett pinceklubok gondok elé állítják a szülőket, lakókat. A tüzelőszállításkor, tatarozáskor felgyülemlett szemét és hulladék elszállításának felelősét éppúgy, mint a tiltott helyekre ragasztott plakátok gazdáit többnyire képtelen utóiérni a tanács; ez a téma a vállalati fegyelem körébe tartozik. * Az új Házirend sem jelent majd általános gyógyírt az említett okokból. Budapest lakossága mégis várja, mielőbb, mert sok adósság törlesztését reméli tőle. Azt, hogy oltalmazza a fővárosiak túlnyomó többségének otthonát, családi hajlékát, szűkebb környékét attól a kisebbségtől, amely a nyugalom, a csend, a rend, a tisztaság, az együttélés alapvető társadalmi feltételei és követelményei ellen támad. Fekete Gábor C)