Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Zolnay László: Búcsú a középkor Budájától

Kórházak a tői hódoltság előtti Pest-Budán A kereszténység terjedésével az Árpádok korában Magyarországon a betegek ellátása a papság kezében volt. A betegek gyógyítói a kolostorok szerzetesei voltak; nem képzett orvosok, de sok mindent ismertek tapasztalatból, gyógynövényeket termeltek kolostoraik kertjében és a szenvedéseket igyekeztek némileg egyhíteni — a ráimádkozásokkal, áldásokkal, amulettekkel való „gyógyítás" mellett. Ezek a szerzetesek vetették meg a későbbi kórházak alapjait. Szerzetes-orvosok Később olyan szerzetes-orvosok gyógyítottak, akik külföldi egyetemeken nyerték kiképzésüket — hazai főiskolánk, ahol orvostudományt tanítottak volna, ebben a korban még nincsen. Később azonban a papokat egyházi tilalmak tartják távol az orvosi tudomány gyakorlásától, sőt, a XII. és XIII. században tartott több külföldi zsinat a gyógyítástól teljesen eltiltja őket. Nálunk az 1279-ben megtartott budai zsinat csak az égetéssel és vérzéssel járó sebészi műtétek végzését vonta tilalom alá. A valóságban azonban ezek a tilalmak nem voltak betarthatók, mert az Árpádkor első felében vüági orvosokkal még alig rendelkeztünk; világi tudomány, kutatás egyáltalában nem létezett. Az európai kórházak fejlődését nagy mértékben befolyásolta a leprajárvány. Leprakórházakat (leprosoriumokat) elsősorban elkülönítés céljából létesítettek, főleg a keresztes háborúk korában (XII—XIII. század); a leprások számának csökkenésével ezek a kórházak később más betegségek gyógyítására is szolgáltak. Az Árpád-kor második felében megindul az egyházi és világi orvosképzés az olaszországi Salernóban és a délfrancia Montpellierben. E két városban mind több magyar ifjú is szerez orvosi képzettséget. A XII. század óta az „oruos" szóval többször találkozunk. A Szent Margit-legendában is előfordul: egy nővér olyan súlyosan megbetegedett, hogy az „oruos" is kétségbeesett miatta. A régi krónikák sebészekről tesznek említést, akik félig borbély, félig sebészmesterséget folytattak. Világi orvos volt Drákó, Kálmán király udvari orvosa, s Gellért orvos is, aki IV. Béla korában élt. Ezek az orvosok azonban egyrészt előkelő állásuknál fogva, másrészt, mert királyukat kísérték útjaikra, az általános beteggyógyítás terén nem játszhattak különösebb szerepet. Zsidók is szerepeltek már ebben a korban a világi orvosok között; erre utal az az 1151-ben megjelent „Decretum Gratiani", mely megtiltja, hogy zsidót beteghez hívjanak vagy zsidótól orvosságot elfogadjanak. A hazai orvosképzés kezdetei Az Anjouk hatalomrajutása teljesen megváltoztatta Buda képét. Zsigmond király állandó lakhelyéül választja s királyi székhellyé teszi. Szent Rókus, XV. századi kályhacsempe a budai Várból (Lőrinczy György felvétele) Pest városa a fényes Buda mellett csak jelentéktelen szerepet játszik. 1444-ben Aeneas Sylvius elhanyagolt, falusi külsejű településnek írja le. A korszak humanista iránya áldásosán hat az orvostudomány haladására. A kritikai irány következménye az anatómia fokozottabb művelése és a nagy bonctani viták. Az orvosképzés terén is látunk bizonyos változásokat. Lehetséges, hogy már az esztergomi káptalani tanodában, vagy a XII. században Veszprémben alapított „Studium generale"-n is tanították a medicinát; ez azonban nem bizonyos. Az esztergomi káptalani tanodáról csak annyit tudunk, hogy 1325-ben János honti főesperes tanára volt a főiskolának s orvostudománnyal foglalkozott (artium in medicinis). Egyetemi jellegről azonban szó sem lehetett. Pécsett 1367. szeptember i-én alakul meg az egyetem, Nagy Lajos áldozatkészségéből. V. Orbán pápa ad engedélyt az orvostudományi fakultás megnyitására; orvostanárai közül egyiknek a nevét sem ismerjük. Az egyetemi beszédek azonban sok orvosi részletet tartalmaznak. Valószínű tehát, hogy a XIV. században orvosi kar is működött Pécsett. Az egyetem a török időkig állott fenn. Zsigmond nevéhez fűződik és 1388-ban alakult meg az óbudai egyetem: Academia Vetero-Budensis a Sigismundo Imperatore ac Rege Hungáriáé Anno MCCCLXXXVIII condita. Ennek volt orvostanára Clostein Simon, aki tanártársaival együtt képviselte az óbudai egyetemet a konstanci zsinaton. Az óbudai egyetem valószínűleg a XV. század vége felé szűnt meg. Mátyás uralkodása idején, 1465-ben adja meg II. Pál pápa az engedélyt a pozsonyi egyetem alapítására. 1467-ben vaióban meg is alakult az Academia Istropolitana, melynek orvostanára Thőringer Péter volt. Tanárai közé tartozott Magister Petrus artium et medicinae doctor és Regiomontanus (Müller) János, a híres csillagász és humanista is. Az egyetem a XV. század utolsó tizedéig állott fenn. Mátyás Budán is tervezte egy egyetem létesítését; a vár alján, északi irányban, 40 000 diák részére külön egyetemi várost akart építeni. Egybehangzóan így közlik ezt az összes történeti kútforrások, de Ballagi felfogása szerint (Buda és Pest a világirodalomban, I.) ezt a mesébeillő nagy számot csak később találták ki: a 8 virágzó német egyetemnek együttvéve sem volt több mint 7000 hallgatója. Arról valóban vannak adatok, hogy az óriási épület alapfalai még a XVI. század második felében láthatók voltak. Mátyás egyetemalapítási terveiből annyi mégis sikerült, hogy a budavári dominikánus kolostorban 1480 előtt megnyílt az Academia Corviniana, filozófiai és teológiai fakultással; két osztálya volt és a mohácsi vész idején szűnt meg. A magyar ifjak továbbra is szívesen látogatták a külföldi egyetemeket, különösen az olasz városok hírneves főiskoláit. Számos kitűnő magyar orvos neve maradt fenn ebből a korból. Á királyi udvarokban azonban túlnyomóan olasz orvosok működnek. Nagy számban vannak még orvospapok is; a konstanci zsinat határozatainak értelmében csak egyetemi rangfokkal graduált egyének kaphattak kanonokságot. így az orvosi képesítés kitűnő lépcsőfok volt szerzetesek számára, magasabb rangfokok elérésére. Az orvosok társadalmi helyzete jónak mondható: már vannak adatok vagyonos — birtokokkal, házakkal rendelkező — budai orvosokról. Járványok és kórházak A vegyesházi királyok korában irtózatos betegségek uralkodtak. Különösen a pestis szedte áldozatait, melytől egész Európa szenvedett. A járvány orvosok, mint ezt számos régi metszeten láthatjuk, jól csukódó vászonvagy bőrruhában jártak, fejükön álarccal, mely csőrrel volt ellátva, s ezt szagos füvekkel, olajokkal, füstölőszerekkel tömték tele. Segíteni azonban érvágásaikkal, terjéikkel nem igen tudtak. A XV. században kezdett terjedni egy új betegség, a bujakór (szifilisz). Érdekes okmány maradt ránk a Budai Statútumban (Statuta Civitatis Budensis, 1244— 1421), mely rendelkezéseket tartalmaz a 40