Budapest, 1971. (9. évfolyam)

8. szám augusztus - Tarjányi Sándor: A Szociáldemokrata Párt városházi programja

ebben a munkában. A határozati javaslat utasította a vezetőséget a községi program kidolgozására és tiltakozott a kurzus városvezetése ellen. Továbbá közvetlen, általános választásokat követelt 2 évenként, teljes önkormányzatot, a főispáni-főpolgármesteri állás megszüntetését, a közgyűlésnek és bizottságainak döntési jogot. (Az SZDP. XXI. pártgyűlésének jegyzőkönyve, 85. és 237. 1.) Az ideiglenes tervezet és vitája 1923 folyamán dolgozta ki az SZDP vezetősége a párt ideiglenes községi programját, melyet folyóiratában, a „Szocializmusában vitára bocsátott. Büchler József, az SZDP fővárosi politikájának későbbi irányítója tette közzé a tervezetet; hangsúlyozta a községpolitikai követelések fontosságát és azi, hogy a munkásság számára politikai iskola a községpolitikai munka. Nem tűrhető, hogy a városok és községek sorsát a kiváltságosok egy kis töredéke intézze. Kifejtette, hogy a fővárosnak és környékének egyesítésével válik csak lehetővé egy demokratikus főváros kialakulása. (A városegyesítést elsősorban azért követelte a tervezet, hogy a túlnyomórészt munkáslakosságú Pestkörnyék révén többséget szerezhessenek maguknak.) A község-város szervezeti életében minden 20 évet betöltött lakosnak aktív és passzív választójogot követelt, a virilizmus (virilisták: a legtöbb adót fizetők) és a hivatalból jelenlevő képviselet megszüntetésével. Teljes önkormányzatra van szükség, az állam felügyeleti jogával, a tisztségviselők választásával. Az adópolitikában a progresszív adózás mellett érvelt, és a lakosságot közvetlenül érintő fogyasztási adók megszüntetését javasolta. Indítványozta, hogy a főváros vagyonát az egész lakosság érdekeinek megfelelően használják fel, a szükséges munkálatokat pedig a város maga végezze el. Azonkívül községi üzemek, pénz- és biztosító intézetek létesítését, a zálogházak községi kezelésbe vételét követelte. A közegészségügyi feladatok területén ingyenes népfürdők, fertőtlenítők, járványok és népbetegségek elleni intézmények, városi gyógyszertárak létesítését javasolta. Az iskolaügyi és kulturális területen ingyenes népoktatást, a felekezeti oktatás segélyezésének megszüntetését, iskolaorvosi hálózat, iskolai napközik, erdei iskolák, játszóterek létesítését, tanszer és könyvsegély nyújtását javasolta a tervezet. A fővárostól új rendelet alkotását kívánta a női és gyermekmunka szabályozásában; az alkalmazottakkal munkabéregyezmény megkötését. A szociálpolitika területén főleg az olcsó és egészséges kislakásépítést, a lakástörvények egészségügyi szempontból való ellenőrzését, parkok, sportpályák, játszóterek létesítését tartotta fontosnak a tervezet. (Szocializmus 1923. dec. 539 — 45. 1.). A program közzétételét 4 — 5 hónapos vita követte. A hozzászólások bírálták a tervezetben meglevő egyenetlenségeket; miszerint különböző fontosságú problémákat egyformán kezel, polgári, legfeljebb radikális polgári követeléseket tartalmaz, melyek ugyan lehetnek fontosak és megoldásra várók, viszont programba nem kívánkoznak (pl. a városok kölcsönfelvételi problémái). A hozzászólók elismerték a program szükségességét, főleg a város-községpolitika feladatait. Sokan hangoztatták, hogy a tervezet a közügyek terén való járatlanságot mutatja; mások nagyrészt nem-szocialista programnak tartották. Hiányolták a kvalifikációs törvény eltörlésének követelését — a tisztségviselők e szerint csak jogászok lehetnek —, mely a munkásság képviselőitől eleve elzárja a tisztségviselést. A legfőbb kifogás a tervezet ellen az volt, hogy az se nem akcióprogram, se nem elvi útmutató, azonkívül községi programnak nevezi magát, holott tulajdonképpen fővárosi progsolta. A vita során sürgették Nagy-Budapest létrehozását és külön akcióprogramot a főváros és a peremvárosok szánkra. A felszólalók hangoztatták, hogy a fővárosi törvény kevés lehetőséget ad ugyan a munkásságnak, de mindent ki kell használni, és harcolni kell a községpolitika demokratizálásáért. A pártgyűlés határozata a Városháza „meghódítását" tűzte ki célul; a módszer kidolgozását a pártvezetőségre bízta. (Az SZDP XXII. pártgyűlésének jegyzőkönyve, 269-75. 1.) A pártgyűlésen a küldöttek már beszámoltak bizonyos sikerekről, mert a peremterületeken — 1922-ben Kispesten és Újpesten, 1923-ban Pesterzsébeten, Rákospalotán és Pestújhelyen — a városi, illetve községi képviselő testületbe bekerültek az SZDP képviselői is, sőt egyes helyeken a liberális ellenzékkel szövetbizottságában az SZDP jobboldalát cégjelző vezetők: Peyer Károly, Peidl Gyula, Farkas István foglaltak helyet, a polgári ellenzék részéről pedig Vázsonyi Vilmos, Szilágyi Lajos és Rupert Rezső. A Blokk deklarációt fogadott el, mely helyes általános és várospolitikai követeléseket fogalmazott meg. (P.I. Arch. 658 f. 3/1. öl. 239—44.) Ezen elvek alapján vettek részt az 1925. évi fővárosi törvényhatósági választásokon, ahol a Blokk néhány mandátummal többet kapott, mint a Keresztény Községi Párt és a kormányt támogató Egységes Községi Polgári Párt együttvéve. Csekély többségre a jobboldal csak az 1924-es fővárosi törvény alapján hivatalból jelenlevő és az érdekképviseletek tagjaiból lett bizottsági tagokkal tett szert, aminek az lett a következménye, hogy a két nagy csoportnak tekintettel kellett lennie egymás-A Hamzsabégi úti kislakások ram. Ezt a keveredést a későbbiek során sem szüntették meg. Ennek ellenére ez volt az első átfogó jellegű várospolitikai program Magyarországon, mely főleg az ellenforradalmi rendszer első éveiben komoly előrelépést jelentett a várospolitikai feladatok meghatározásában. Szociáldemokrata sikerek a peremterületen Az SZDP 1924-ben megtartott XXII. pártgyűlése megtárgyalta a községi programot, melyet az elméleti vita után szintén Büchler József terjesztett elő. Egy minimális községpolitikai program elfogadását javasolta, mely a már ismertetettek kivonatos változata, annyi kiegészítéssel, hogy a lakásépítkezés pénzügyi forrásaként progresszív lakásadó bevezetését és a kurzus által megszüntetett telekértékadó visszaállítását javaségben a többséget is megszerezték. Ez persze nem jelentette azt, hogy a közigazgatás is a szövetkezett polgári demokrata, szociáldemokrata többség kezébe került. Mindenesetre ezek az esetek példaként szolgáltak a főváros számára is. Közben a kormány új fővárosi törvénytervezetet terjesztett a Nemzetgyűlés elé. Ekkor a demokratikus szövetség létrehozása újra napirendre került. Nagy Vince kezdeményezésére megkezdődtek a tárgyalások, melyek az 1924. év végére eredménynyel végződtek. Az SZDP vezetőinek fenntartásai voltak, részben a polgári ellenzék részéről eddig tapasztalt érdekellentétek és bizonytalanságok miatt, de saját erejük túlbecsülése miatt is; abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a kormány engedményekre kényszerül. Végül is megalakult a Demokratikus Ellenzéki Pártok Blokkja; intézőra és csak kölcsönös engedményekkel irányíthatták a főváros ügyeit. A Blokkban 54 SZDP bizottsági tag is helyet foglalt; egységes állásfoglalásuk új színt jelentett a közgyűlésen és annak bizottságaiban. Az első munkások a városvezetésben Az 1925. évi fővárosi törvényhatósági választásokon az SZDP sikeres szereplése révén először kerültek munkások a város irányító helyeire. Ha a hangadók a jobboldal képviselői voltak is, a közgyűlés olyan formát teremtett, ahol a munkásság és a kispolgárság érdekében eredményes küzdelmet lehetett folytatni. Azonkívül olyan gyakorlatra tettek szert a várospolitikában, mely a későbbiek során kamatozott, nem is szólva a munkások érdekében elért apró sikerekről. 33