Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Zolnay László: Búcsú a középkor Budájától

Anjou Hedvig lengyel királynőnek, Nagy Lajos lányának kristálykancsója. (Magyar udvari műhely, XIV. század) Lőrinczy György felvétele A város helyhiányán — csakúgy, mint Zsigmond építőmesterei a palota térségében — a XV. század budai építészei sokféleképpen segítettek. A templomok megbővített szentélyeit például már nem a Várhegy platójára, hanem a lejtős vízivárosi hegyoldalra alapozták. (Ilyen a királyi palota XV. századi házikápolnája, illetve annak altemploma. Feljebb így alapozták a gótikus ferences kolostor szentélyét, a Várszínháztól keletre. A Várhegy toldata volt a Szent Mihály kápolna szentélye is; ezt ma a Halászbástya teste rejti magában. Hasonló a Julián barát szobra talpazatául szolgáló domonkos szentélymaradvány is.) A helyhiány miatt egyes házak homlokzatát kitolták a várfalakra is. A várost a várpalotából elzáró városfalon nyugodott a Zsigmond király által 1410 körül Szent Zsigmond tiszteletére alapított prépostsági templom) déli hosszfala. Az az 1461-ben épített kéthajós, későgótikus zsinagóga, amelynek alapfalait a közelmúltban a Táncsics Mihály utca 23. sz. alatt tártam fel, északi falával szintén magán a várfalon nyugodott. Mátyás építkezései Európa „legmodernebb" vízmüve Budának nem csak a várfalon belüli területe volt igen csekély. 1470 körül, amikor Mátyás a városnak adományozta a közeli Sasad falut, azt írja Budáról, hogy határa oly kicsiny, szinte a két karjával átölelheti az ember (Mátyás földadományát 1533-ban Szapolyai János király Solymár faluval tetézte.) A XV. századra felvirágzottak Buda — falakkal övezett — népes alvárosai is. Pest — Zsigmond korában — újra önálló várossá lett. A Szent Péter mártír városának mondott mai Víziváros pezsgő iparos és kereskedő életével, valamint az északabbról ahhoz csatlakozó Felhévízzel együtt már lélekszám dolgában is a nagyobb — húszezres lakosú — európai városok sorába emelte hajdani fővárosunkat. Mátyás uralma a város életének egyik virágkora: Buda ekkor az itáliai reneszánsz építészetnek első, Itálián inneni fellegvára lett. Mátyás építkezései a királyi palota területén főként az erődrendszer modernizálására s a Zsigmond által emelt épületrészeknek reneszánsz stílű belsőépítészeti gazdagítására irányultak. Kibővíttette és nemzetközi hírű ének- és zene-Fajansz padiotéglák Mátyás király budai palotájából (Molnár János felvétele) karral gazdagította a királyi házikápolnát. A palotában csillagvizsgálót és pompás könyvtárat rendezett be. A nyugati várkertben felépíttette a Márvány udvart. A budai erdőkben pedig felújíttatta azt a nyéki vadászkastélyt és vadaskertet (ma Vöröshadsereg útja 78.), amelyet még Mária királynő és Zsigmond király idején építettek. Az ő korához fűződik Hess András budai nyomdájának működése is (1472—73). Buda városának pedig a sasadi földadománynál is nagyobb ajándékot adott azzal, hogy a firenzei Chimenti Camicia építőművésszel megépíttette az új vízvezetéket. Ez azután a várost a budai hegyek friss forrásvizével látta el. A vízmű-konstrukció csodaszámba ment. 1714. évi megújításának emléknapját dédapáink kétszáz éven át megülték. Buda dicsérete az írott emlékekben Középkori építészeti emlékeink, sajnos, csak alapfalakban, töredékes épület-torzókban, vagy több-kevesebb szerencsével modernizált rekonstrukciókban maradtak fenn. Az előbbiekre példa a várpalota s számos polgárvárosi ház. Az utóbbira a Mátyás-templom. Néhány régi metszet, kortárs-írók vallomása és a képzelet lehet segítségünkre abban, hogy felidézzük a város középkorvégi képét. Mellőzzük a sok hódoló s barát dicséretét. Mindössze egy itáliai példaszót idézünk a XVI. század elejéről. Ez magyarul valahogyan így hangzanék: „A kerek világnak három város a gyöngye: Velence, a vizeken, a hegyen Buda, Firenze a síkságon!" Ám a baráténál megbízhatóbb dicséret az ellenségé. Amikor a mohácsi vész után, 1526 szeptemberében Szulejmán szultán bevonult az elnéptelenedett Budára s végigjárta a királyi palotát, a könyvtárat s a hajdani királyi házikápolnában még az orgonát is megszólaltatta, így kiáltott fel: — Óh, bárcsak ez a palota a mi Isztambulunkban a mi szerájunk volna! E perctől, Szulejmán első budai bevonulásától fogva — nem számítva János király tizenöt éves uralmát — Buda sorsa megpecsételődött. 1541 szeptemberében lehullottak a budai toronykeresztek; közel másfél évszázadra félhold került helyükbe. * Búcsúzóban a középkortól, tekintsünk végig még egyszer mindazon, amit e város, három évszázados középkori virágzása idején népünknek s a világnak adott. Epítőművészetünk — amely a városépítés korábbi századaiban Európa számos építőmesterét foglalkoztatta — a XV —XVI. század fordulójára már nem csak külföldi mestereket fogadott be, hanem az építészetnek maga is kirepítő fész-38