Budapest, 1971. (9. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Radnai Lóránt: A Március 15. tér

a négyszögletes római erőd délnyugati sarka, amelynek falait fölmérték ugyan, de azután a kényszerű okok miatt elbontották. 1914-ben az új piarista rendház (ma a Tudományegyetem épülete) alapkiemelési munkáinál egy római padlófűtéssel (hypocaustrummal) ellátott épület részei kerültek elő, amelyek — mint később kiderült — már az erőd falain kívül feküdtek. Végül 1932-ben, régi épületek bontásakor, a főváros ásatásokat rendelt el. Ezek során egy tetemes, 3,40 m széles falszakaszt tártak föl, amelynek anyaga, szerkezete ismét megerősítette a falak római eredetét, a körülötte talált leletek pedig építési korára is fényt derítettek. A további kutatások, amelyeket a Belvárosi templom hátsó oldalán végeztek, napfényre hozták a tábor délkeleti sarkát is. Ezzel tisztázták az erőd kiterjedését (84x86 m), helyzetét és alakját is, amely nem szabályos négyzet, hanem rombusz alakú volt. Sarkain egykor egyegy legyezőszerűen kialakított, negyedkör alakú saroktorony, négy oldalfalán pedig két-két, összesen 8 db patkóalakú faltorony emelkedett. Az ásatások befejezése után az erődítmény északi falának egy szakaszát föld alatti múzeumban mutatták be. Itt helyezték el a környéken előkerült fontosabb leleteket is, amelyek között legnépszerűbb az Erzsébet-híd alapozásakor a Dunában talált, aranylemezzel borított, vaslemezből készített római dísz-sisak volt. (Erről részletesen beszámolt a „Budapest" 1970. 11. számában dr. B. Thomas Edit.) A sok itt talált kőemlék, feliratos kő, szarkofágtöredék, téglába nyomott bélyeg (az építő katonai alakulatnak, vagy parancsnokának a rövidített jele), és egyéb apró leletek segítségével nagyjából sikerült összeállítani az erőd történetét. A rómaiak a II. század során foglalták el a mai Dunántúlt, és a Duna jobb partján határőrségük számára védelmi vonalat, limest alakítottak ki. A II. század végén a limes megerősítésére néhány helyen előretolt tábort is létesítettek a Duna bal partján. Itt, a mai Március 15. téren is létesült ilyen, mert a tabáni átkelőhelynek különösen fontos stratégiai és kereskedelmi szerepe volt. Amikor a III. század végére mind gyakoribbá váltak a Duna bal partján élő szarmatáknak és germán törzseknek a római birodalom elleni támadásai, Diocletianus császár (284—305) a határ védelmére korszerűbb táborok építését rendelte el. így keletkezett a többi között az Aquincummal szembeni területen (a mai Dagály fürdő helyén) Transaquincum, a tabáni révátkelőhelynél pedig a bal parti tábor, Contra-Aquincum erődje. Az utóbbi a keletre vezető kereskedelmi utak védelme mellett a katonai felügyelet alatt álló vámállomás szerepének betöltésére is szolgált. Az erődből a IV—V. század fordulóján vonták ki a római csapatokat, amikor a gyengülő birodalom hivatalosan átadta a határterületet a hunoknak és a hozzájuk csatlakozó germánoknak. Az erőd falai azonban még sokáig fennmaradtak, hiszen még Anonymus is Castrumnak nevezi e létesítményt akkor, amikor elmondja, hogy Taksony vezér (X. század) a várat a bevándorló izmaelitáknak adta. A római Castrum azonban nemcsak régészeti szempontból jelentős, hanem azért is, mert ez a tizenhét évszázaddal ezelőtt épített római tábor vált Pest városa keletkezésének és fejlődésének kristályosodási pontjává. A táborból kiinduló nagy jelentőségű kereskedelmi útvonalak lettek Pest városszerkezetének gerincei és a városhatárokon túl hazánk legfontosabb országútjai. A mai Váci út, Rákóczi út, Üllői út és Soroksári út elődei észak, kelet és dél felé sugárirányban biztosították távoli vidékek összeköttetését az ősi tabáni révátkelőhellyel, amely köré később a pókháló rajzára emlékeztető, úgynevezett poláris városszerkezet alakult ki. A pesti rév fontos szerepe is megmaradt; ez az oka annak, hogy e szűk helyen szinte egymásra halmozódott hazánk valamennyi történelmi korszakának ma is fellelhető emléke. Ezek az emlékek tanulságos keresztmetszetét adják fővárosunk múltjának és fejlődésének. A mai Belvárosi templom helyén épült a XI. században az a románkori templom, amelynek maradványait a szentély alatt és a déli toronyban megtalálták. Átalakításával itt keletkezett az a gótikus templom is, amelynek építtetői Zsigmond és Mátyás voltak. E XV.századitemplomnak sok része napjainkig megmaradt. Szentélye, külső támpillérei, északi és déli bejáratai, déli oldalkápolnája és a fölötte elhelyezkedő, gyönyörű.csillagboltozattal födött oratóriuma ma is látható. Egyik ékessége a töredékeiből rekonstruált szentségtartó, amely az egyik szentélypillér oldalához tapad. A reneszánsz fordulóján felállított két márvány pastoforium a török megszállás előtti idők remeke. De még a török hódoltságnak is nyoma maradt e templomban, egy imafülke képében, amely előtt valamikor az imám ájtatoskodott. Az ostromokban elpusztult főhajó egy részét már az 1700-as évek szellemének megfelelően barokk stílusban boltozták át, tornyait is ily módon építették újjá. A középkor és az újkor stílusainak társulása érdekes, eredeti arculatot adott a templomnak. A gótikába ívelő klasszicista szószék, a romantikus Peráky-síremlék, az eklektikus (már elbontott) majolika oltár a múlt század művészetét idézik. A legújabb korból Gerő László és Antal Károly asztaloltára, Molnár C. Pál oltárképei és felfüggesztett talpaskeresztje, Ferenczy Béni kis méreteiben is monumentális hatású keresztelő kút szoborcsoportja jelentik méltó folytatását a múlt művészetének. A templom létét az újabb időkben is többször fenyegette veszély. Már a régi Erzsébet-híd helyének kiválasztásakor „útban volt". Készültek olyan tervek is, amelyek a hídfeljárót a templom másik oldalán kívánták elhelyezni, a budai hídfőt pedig a maitól jóval északabbra, a Döbrentei térre. Ebben az esetben a híd kissé ferdén szelte volna át a Dunát. Ez esztétikailag elfogadhatatlan volt. A megépült hídfeljáró nagy útmagasságával szinte maga alá szorította a templomot, ezért többször tárgyaltak a lebontásáról. Amikor a budai Flórián templom több méterrel való fölemelése és hátratolása sikerrel járt, majd amikor a krisztinavárosi plébániatemplom szentélyét leválasztva azt jóval hátrább tolták, az eredményeken felbuzdulva tervbe vették a Belvárosi templom felemelését és eltolását is. Szerencsére, egyik terv sem valósult meg. Egyrészt féltek a pótolhatatlan műemlék esetleges elpusztulásától, amelynek következményeit senki sem vállalta, másrészt a viták során kialakult az a vélemény, hogy valamely műemlék csak eredeti helyén műemlék, még akkor is, ha a város rohamos fejlődése föléje nő a múlt emlékeinek — így csak még jobban kifejezésre jut a történelmi távlat. Eseményekben is gazdag volt a tér. A mai Erzsébet-híd feljárójának helyén állott egykor a parókia épülete, amelyben Liszt Ferenc lakott, amikor az 1838-as nagy árvíz híre hazahívta Velencéből. Széchenyi István halálakor, 1860-ban a Belvárosi templomban tartották azt a gyászmisét, amelyre a szó szoros értelmében a városlakók fele öszszegyűlt. A több tízezer ember megtöltötte a környező tereket és utcákat. 1867-ben e téren tette le esküjét I. Ferenc József. Innen a tér korábbi neve: Eskü tér. A Március 15. tér és a Petőfi tér határvonalában állították föl Petőfi Sándor szobrát. Már az 1860-as években megkezdték a gyűjtést a szobor költségeinek előteremtésére, de a politikai gáncsoskodás és az anyagi eszközök hiánya évtizedekig lehetetlenné tették a szobor fölállítását. A felavatási ünnepélyre csak 1882. október 15-én kerülhetett sor. A szobor készítésével Izsó Miklóst bízták meg, aki ehhez mintegy tíz vázlatot készített. Halála után Huszár Adolf mintázta meg a közel négy méter magas alakot, amelyet Bécsben öntöttek bronzba. A szobortalapzat Ybl Miklós tervei szerint készült. A tér közepén helyezték el 1932-ben Erzsébet királyné bronzszobrát, Zala György alkotását. Az ülő alak fölé kerek oszlopcsarnok kupolája borult, amelynek terveit Hikisch Rezső építész készítette. Az új Erzsébet-híd felavatásával egyidőben elkészült a tér forgalmi rendezése. És a megmaradt zöld területen most valósult meg a római Castrum feltárt falainak méltó keretben való bemutatása. A süllyesztett terület építészeti részét Dalányi László és Hollay György építészek tervezték, akik az itt feltárt leletek részére kis múzeum elhelyezéséről is gondoskodtak. A teraszon kialakított romkertbe rámpák és egy szabad lépcső vezet le. A kiásott faltöredék a római Castrum északi falának egy része, amely az egyik faltornyot is magában foglalja. A már elpusztult falmaradványok helyét vörös színű burkolat jelöli. Az ásatások közelében állították föl Tar Istvánnak a népvándorlást jelképező szobrát. A római Castrum, a Belvárosi templom és a Március 15. tér többi építészeti és művészeti emléke együttesen szimbolizálják a városközpont történelmi jelentőségét. dr. Radnai Lóránt 22