Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - Fekete Gábor: Körséta a négyszögölek birodalmában

módon erősen az emberhez kötött faj; ott él, ott szerzi táplálékát és ott is fészkel, az ember közelében. Közvetlenül utána következik a sorban a fekete rigó. Otthon van úgyszólván egész Budapesten, a kertes részeken természetesen jóval nagyobb számban. De megtelepszik mindenütt, ahol táplálkozásra alkalmas területet — játszóteret, parkot — találhat. Míg erdőben élő társai rendkívül félénkek, a városi rigók veréb módjára ugrálnak lábaink körül s nagyrészt azokból a hulladékokból élnek, elsősorban télen, melyet az ember juttat, akarva vagy akaratlanul számukra. Bár eredetileg vonuló madár, többnyire helyben maradnak, hiszen a táplálékhiány már nem kényszeríti őket a hosszú vándorútra. Hasonló módon elterjedt Budapesten a seregély is. Odúlakó madár lévén, bárhol nem tud megtelepedni, de felhasznál minden üreget, fali rést, hogy benne tanyát üthessen. A hímek rendkívül változatos, sok egyéb madárhangot művészien utánzó éneke kora tavasztól kezdve hallható. Ugyancsak falak, főleg tűzfalak üregeiben fészkel Budapest egyik érdekes madárfaja, a sarlós fecske. Csak a magyar neve fecske, egyébként semminemű rokonságban nincs az istállókban vagy az ereszek alatt költő közismert madárkával. Tagadhatatlan viszont a külső hasonlóság, elsősorban hosszú, hegyes szárnyaik és villás farkuk miatt. A sarlós fecske 8—10 párból álló kis telepekben, mindössze néhány alkalmas ponton fészkel a fővárosban. Bármennyire hihetetlennek tűnik, még ragadozómadarak is akadnak, melyek a kőrengeteget választják otthonukul. Néhány vörös vércsepár például évről évre megjelenik az Országház és a Bazilika környékén. Vijjogásuk elvész az utca zajában, de jellegzetes alakjuk fenn lebeg-kering az óriási épületek körül; azok zugaiban nevelik fiókáikat. A peremkerületekben pedig több helyen is fészkel a kuvik. És itt élnek közöttiink-fölöttünk a verebek, úgy tűnik, túlontúl is sokan vannak. Tavasztól őszig inkább a peremkerületeket „boldogítják", ősztől tavaszig viszont hihetetlen tömegben lepik el az egyes belvárosi utcák fasorait. A csupasz ágak között éjszakáznak. Védelmet találnak ott a jeges északi szél és a hó ellen. Reggelente azután felkerekednek, és már szürkületkor csapat csapat után húz ki a város szélére, magtárak, hizlaldák, pályaudvarok környékére, táplálkozni. Vannak madárfajok, melyek csak télen, a legzordabb időben keresik fel Budapestet. Ilyenek például a bóbitás csonttollú madarak. Kisebb-nagyobb csapatokban a Városligetben, a Népligetben, de a Belvárosban is láthatók. Az ostorfa és a japán akác termésével táplálkoznak. Havas időben a budai kertekben elhelyezett etetők körül csapatosan jelentkeznek a fekete és narancsvörös tollazatú fenyőpintyek. A magas északon költenek és csak a nagy hidegek kényszerítik őket Európa enyhébb tájaira. Ugyancsak telelni érkeznek hozzánk a pesti Duna-hidak jellegzetes madarai, a dankasirályok is. A gyűrűzések adatai szerint Skandinávia déli részeiről és a Szovjetunió nyugati, tájairól érkeznek Budapestre; a tavasz kezdetén ugyanoda térnek vissza. Ez a rövid összefoglaló korántsem teljes; csak néhány jellemző madárfajt igyekeztem bemutatni. Ám, aki közelebbről meg akar ismerkedni az ember környezetében élő madarakkal, azoknak nagy segítséget nyújthat a magyar nyelven is megjelent „Európa madarai" című, kitűnő ábrákkal illusztrált határozókönyv. Kuvikfiókák. Sipos György felvétele 31