Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - Rózsa Gyula: Vilt Tibor szobrai Budapesten

A száz év előtti „Ország Világ" Vértesi Arnold 1870 szeptemberében, a francia köztársaság kikiáltása alkalmából a Magyarország és a Nagyvilág című lap rendkívüli mellékletet adott ki. Ennek szellemére leginkább ,,A legújabb francia köztársaság" című cikk világít rá. írója nagy lelkesedéssel méltatta a francia forradalom eszméit. ,,A köztársaság a népekből nemzeteket teremt. Visszaadja az emberi önmagának. Egyenlőkké, szabadokká, testvérekké tészen. Aporba hulló koronákfelemelika nemzeteket" — írta cikkébenatöbbi között. A forradalmat dicsőítő hang — érthető módon — megbotránkoztatta az uralkodó köröket és a lapot kiadó Deutsch-féle Könyvnyomda és Kiadó Részvénytársaság vezetőit. A melléklet megjelenése után azonnali hatállyal felmondtak a folyóirat szerkesztőjének. Vértesi Arnoldnak, azzal az indoklással, hogy ,,a közönség finom ízlésének" nem tetszik az ilyen durva szöveg. A szerkesztő a vele kötött szerződésre hivatkozva nem fogadta el a felmondást, azonban a gyors elintézés érdekében hajlandó volt az ügyet egy szerkesztőkből, írókból és politikusokból álló választott bíróság elé vinni. Ez Gyulai Pál elnöklete alatt tudomásul vette, hogy Vértesi a történtek után nem akarja tovább szerkeszteni a lapot, és a jogtalan felmondás miatt jelentős összegű kárpótlást ítélt meg részére. Vértesi ezt az összeget egy új képes hetilap alapítására fordította. Ennek már nemcsak szerkesztője lett, hanem tulajdonosa is, s így minden tekintetben ő szabhatta meg az irányvonalát. Ezért az Ország Világ — ezt a nevet kapta az újság — baloldali, antimilitarista, abszolutizmus ellenes, franciabarát lap lett, hasábjain ezek érdekében folytatott erős propagandát. Munkatársai túlnyomórészt a Magyarország és a Nagyvilág írói közül kerültek ki, akik osztották régi szerkesztőjük nézeteit, és nem dolgoztak tovább Deutschéknak. Közülük elsősorban Áldor Imrét kell említeni, az éles, kíméletlen, de mindig szellemes tollú publicistát, és Tóvölgyi Tituszt, aki a magyar írók közül elsőnek hangoztatta a munkásosztály vezető szerepét. A költők közt találjuk Ábrányi Kornélt, Balogh Zoltánt, Benedek Aladárt, Dalmady Győzőt, Darmay Viktort,Endrődi Sándort,Thaly Kálmánt és a két Tóthot — Endrét és Kálmánt —; a prózaírók sorában pedig Abonyi Lajost, Lauka Gusztávot, P. Szathmáry Károlyt. Vadnay Károlyt és Mikszáthot. Aterjedelemből nagyjából egy-egy harmid esett a szépirodalomra, az ismeretterjesztésre, továbbá a képekre és a különböző rövid híreket közlő rovatokra. Számonként öt-hat nagyobb méretű fametszetet láthatunk. Ezek részben eredeti alkotások — Böhm Pál, Jankó János. Kelety Gusztáv, Munkácsy Mihály rajzai —, részben külföldi lapokból reprodukált művek. Az Ország Világ gyakran támadta a kormányt és az egész közösügyet. Az országgyűlésekről, a delegációk tárgyalásairól és a politikai élet különböző eseményeiről a szélsőbal szellemében közölt tudósításokat. A magas színvonalú ismeretterjesztő cikkekből sok foglalkozik a magyarság haladó hagyományaival, elsősorban a szabadságmozgalmakkal. A földrajzi tárgyúak közül kiemelkednek Orbán Balázs székelyföldi ismertetései, Xantus János és Vámbéry Ármin ázsiai vonatkozású írásai. A lap szellemiségét különösen két cikk jellemzi. Az egyiket ,,Materializmus és a háború" címmel Mentovich Ferenc, az első magyar darwinista írta, s Alexander Bernátot támadja, aki a materialista gondolkozás és a háború között oksági kapcsolatot vél felfedezni. Alexander szerint a létért való küzdelem elvének elfogadásából logikusan következik, hogy az embernek is küzdenie kell a létéért, s ezért a háború természetes jelenség. Mentovich kigúnyolja őt, mondván: e fejtegetéseket olvasva, az ember azt hiheti, hogy a poroszok háborúját csupa darwinista, materialista irányítja, s ezek sarkallják ,,a hős Vilmos királyt" a küzdelemre. Márpedig mindenki tudja, hogy ott ..szent és kegyes férfiak tanácskoznak, kik imádkoznak, úrvacsorával élnek, minden vasárnap a templomba járnak." Mi tehát az igazság? — teszi fel a kérdést Mentovich, és tüstént meg is felel rá. Az ember is küzd a létéért, de ellenfele nem a másik ember, hanem a természet. Öldöklés helyett békés munkára van szükség, mert csak így lehet kiszárítani a mocsarakat, így lehet két mag helyett hármat vagy négyet termelni. A poroszoknak a francia köztársaság elleni háborúja nem a létért való küzdelem folyománya, hanem csak ,,az abszolutizmus harca a szabadság ellen." Egy másik cikk — Az internacionálé és Marx Károly — szerzője megállapítja, hogy az internacionálé sok millió hivet számlál. ,,A kormányok üldözése nem fogyasztja, csak növeli számukat. Egy óriási szövetség, melyben nemcsak a nyers tömeg, hanem a gondolkozó fők, bölcsészek és tudományos férfiak is képviselvék." A munka és a tőke közt kitört a harc, és ennek lelke Marx. ,,Sajátos jelenség: egy tudós szobájából vezérel egy lassan bár, de határozottan előre törő általános európai forradalmat." Az Ország Világ a militarizmus ellen főleg a háború okozta pusztítások és szenvedések bemutatásával küzdött. Csak a jövőben bízik:, Jelen háború barbársága, a százezrek vére, mely kiömlik, lehetetlen, hogy végre fel ne rázza a vén Európa tespedt népeit, s undorral és iszonyattal ne töltsön el minden érző és gondolkozó szivet." Az új német császárság kikiáltásakor megállapítja a lap, hogy Vilmos számára az ököljog szerezte meg a császári címet, ,, Isten, Bismarck, Moltke és az ágyúk" kegyelme. Trónja előtt,,negyven millió rabszolga görnyedezik, s egy millió koszorús szurony hint vakító fényt" rá. A kommün kikiáltása után a magyar újságok többsége élesen elítélte a proletárság első diktatúráját; az angol, a belga lapok vérfürdőkről adtak hírt. Az Ország Világ tárgyilagosabban írt. Közölte a központi bizottság tagjainak névsorát és foglalkozását. Akadt köztük fémcsiszoló, hámormunkás, szeszesital árus. ,,Az új emberek azonban minden alacsony származásuk mellett is világosan gondolkozó és erélyes férfiak. Gyakorlati ismeretükben s az egyes politikai kérdések körül feltüntetett jártasságokban tagadhatatlanul el kell ismernünk alaposságukat." Megállapítja a lap azt is, hogy ,,a napóleoni uralom romlott földje és a versaillesi parlament reakcionárius hangja" egyenesen kihívta a lázadást. A párizsi kommün nem volt hosszú életű, s így az Ország Világ május 7-i számának már azt kellett megállapítania, hogy ,,az ügy élni fog, s az eszme utóvégre is diadalra jut, a mostani kommün azonban megbukott." A későbbi számok felháborítónak bélyegezik azt, ahogy a versaillesi kormány bánik a 30 000 fogollyal, köztük számos nővel, gyermekkel, aggastyánnal. A katonák a fegyvertelen elfogottak egész tömegét lövették agyon. ,,Nem is tartották szükségesnek vesztegetni az időt formaságokkal; minek a haditörvényszék? Egyszerűen falhoz állították az elfogott kommunistákat, egy század katona közéjük lőtt, azután ismételték a lövést mindaddig, míg csak egy mozgott a szerencsétlenek közül." Azok pedig, akiket nem mészároltak le, ,,mint az állatok összefűzettek, ólakba, fészerekbe, udvarokba zárattak, hol érte-vágta őket a meleg, az eső, hol ágyuk volt a sár, és táplálékuk a ronda levegő, míg ruháik lehullva a testről, ott kellett állni félig meztelenül." A szépirodalmi rovat hasonló szellemet tükrözött. Elég sok a szabadságharcot dicsőítő és háború-ellenes költemény. A háborús Franciaországba vezeti olvasóit elsőnek megjelent, egyetlen idegen tárgyú elbeszélésével, A kedves Gaillard apóval Mikszáth is. A címszereplő egy 60 esztendős párizsi bohém, aki a sedáni vereség hírére beáll katonának, és Dijon mellett elesik. Ennek a folyóiratnak a hasábjain jelent meg a szerkesztő-tulajdonos regénye, A commune harca, az első proletárdiktatúra egyik legszebb magyarországi visszhangja. Hőse egy öregedő közjegyzősegéd, aki a regény elején a szűk látókörű, csak a munkájának élő, a köznépet megvető, kínos gonddal öltözködő, szolgalelkű kistisztviselő típusa. El sem tudja képzelni, hogy ő, a tisztviselő tulajdonképpen kizsákmányolt proletár. Párizs ostroma alatt felébred benne a hazafi, beáll nemzetőrnek, érezni kezdi, hogy egy nagy közösség tagja. Amikor egyik elesett bajtársának családját felkeresi, megérti, hogy a szegények nem azért szegények, mert nem akarnak dolgozni. A kommün kikiáltásakor először visszariad a tömegtől, de azután őt is magával ragadja az általános mámor, minden embert testvérének érez. A száraz, pedáns hivatalnoknak könnyek gyűlnek a szemébe, az elsők gyermekkora óta és ,,a marseillaise mint mennydörgés zúgott ezer meg ezer ajkról fülébe." Az első év utolsó, 1871. december 31 -i számában a szerkesztő ,,viszontlátásra az új évben!" üdvözlettel búcsúzott el olvasóitól; de ez a viszontlátás elmaradt, a lap többé nem jelent meg. Sajtónk szegényebb lett egy jól szerkesztett, bátorhangú, magas színvonalú folyóirattal, amely a polgárság jelentékeny részét fogékonyabbá tehette volna a haladó eszmék iránt. A megszűnés oka ismeretlen, mert előfizetők is, munkatársak is bőven akadtak. Csak találgatni tudunk. Felmerül az a gyanú, hogy a további megjelenést egy bizalmas jellegű minisztériumi utasítás, rendelet vagy intézkedés tiltotta be. Ezt valószínűsíti az a körülmény, hogy a magyar kormány a kommün bukása után erőteljesen lépett fel a forradalommal rokonszenvező politikai megmozdulásokkal szemben. Ezért indítottak 1872-ben hűtlenségi pert az Általános Munkásegylet vezetői ellen. A porosz, osztrák és magyar kormány megbízottai a munkásmozgalom elleni rendszabályokat Berlinben, titkos ülésen tárgyalták meg. Az Ország Világ szerkesztőségében a kor politikailag leghaladóbb írói dolgoztak, akiknek eredetileg is baloldali gondolkozását a közös szerkesztői munka megszilárdította és továbbfejlesztette. Remélni lehetett, hogy a kis csoport aktív, befolyásos irodalmi ellenzékké fejlődik. Ehelyett a munkatársak szétszóródtak, jobbfelé orientálódtak, nyomorban pusztultak el vagy hátat fordítottak a tollforgatásnak. Ezért a lap megszűnése irodalmi életünkDen is nagy veszteséget jelezett, Vértesy Miklós 27