Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - Gábor István: A Magyar Tudományos Akadémia

be szerényebb lakással a bérházban, vagy kapjon ennek megfelelő szálláspénzt. Arany büszkeségből inkább az utóbbi megoldást választotta, s az Üllői útról járt be naponként az Akadémiára. Szólni nem szólt a költő, ellenben írt egy szelíden ironikus verset, amelynek keltezése a megnyitás napjáról való: „Hát hisz' a malmot befejezték: / De szegény molnárt kirekeszték; / Kormányos evezzen a gálya után — / így akará ezt a kapitány." 3-A Duna-parti palota belső szépsége fokozatosan alakult ki. Az első emeleti pompázatos díszterem belső kiképzése például az 1880-as évek végéről származik; Schickedanz Albert tervezte meg. A képek többsége is később került az épületbe, ahogyan az Akadémia előtt látható Széchenyiszobrot is — Engel József alkotását — csak 1879-ben leplezték le. De alapjában véve az a kiképzés, ahogyan ma elénk tárul a palota belseje, teljesen eredeti. Emlékezetes mozzanata még az alapításnak, hogy a hatalmas szárnyasajtók és a falburkolat mahagóni faanyagát amerikás magyarok küldték ajándékba. Az új palota új korszak kezdetét is jelentette a Magyar Tudományos Akadémia életében. Mert a Bachkorszak alatt komoly munka úgyszólván alig folyhatott itt, üléseket is a császári biztos ellenőrzése mellett tarthattak csupán. Tíz esztendőn át új tagokat sem választottak; csak 1858-ban lett az Akadémia tagja Arany János, Jókai Mór, Madách Imre, Jedlik Ányos, Vámbéry Ármin, Rómer Flóris. Ekkor választották meg külső tagokul az olyan világhírű tudósokat, mint például Bunsen, Faraday, Humbolt, Mommsen, Jacob Grimm. Később sorra kerültek A Keleti gyűjtemények könyvtára az akadémiai tagok közé olyan írók, művészek, tudósok, mint Markó Károly, Horváth Mihály, Hunfalvy Pál, Vásárhelyi Pál, majd Eötvös Loránd, Ambrus Zoltán, Acsády Ignác, Mikszáth Kálmán, Bánki Donát, Gombocz Zoltán, Szinnyei József, Riedl Frigyes. Mai értelemben vett tudományos munkát azonban később sem végeztek e falak között. A tevékenység főképpen az osztályülésekre és a különféle akadémiai jutalmak kiosztására korlátozódott. Kuriózumként — és annak bizonyságául, hogy ez a probléma sem egészen újkeletű — ideírjuk az Akadémia egyik „jutalomtételét" 1889-ből: „Fejtessék ki, statisztikai adatokkal bizonyítva, a szeszes italokkal való visszaélésnek befolyása a bűntettek szaporodó számára. Adassanak elő a társadalmi kórállapot megszüntetésének, vagy legalább enyhítésének legczélszerűbb módjai törvényhozás útján és azon kívül. Határnap 1889. szeptember 30. Jutalma a Sztrokay-alapítványból 100 arany." A Tanácsköztársaság fennállásának rövid ideje alatt szünetelt ugyan minden munka a palotában, de készültek a reformok, hogy az Akadémia a tudományos élet valódi központja legyen. A Tanácsköztársaság kulturális irányítóinak gondjuk volt arra is, hogy a tudósok zavartalan körülmények között éljenek. Ismeretes például a közoktatási népbiztosságnak az az utasítása, hogy Bartók Béla négyszobás lakásába senkit se költöztessenek be. A reformok megvalósítására azonban már nem jutott idő. Az első magyar proletárdiktatúra leverése után az Akadémiának azok a belső bajai, amelyeket haladó írók, politikusok korábban is feszegettek már, szinte természet szerűen kiújultak. 1920 decemberében például kibuktatták főtitkári székéből a tudós Az előcsarnok Heinrich Gusztávot és helyébe Berzeviczy Albertet ültették. Az eseményről, amely még az akkori körülmények között is nagy port vert föl, cikket írt a Független Szemlébe „A Magyar Tudományos Akadémia tündöklése és nyomorúsága" címmel Király György, a haladó gondolkodású filológus. Az Akadémia — írja — „nemcsak hogy jogászaink műkedvelő tudományát honorálta tiszteletbeli és igazgatósági tagsággal, s vezető állásokkal, hanem meghajtotta az elismerés zászlaját olyan politikai és közéleti nagyságok előtt is, akiknek egyébként édes-kevés közük volt a tudományhoz . . . Elismerjük, hogy ezek dicséretére válnának bármelyik bank vagy részvénytársaság igazgatóságának, de mivel gyarapíthatják az Akadémia tekintélyét, melynek a magyar szellemi élet legnagyobbjai, Vörösmarty, Arany, Madách szereztek örök fényt? . . ." Egy adat az 1958-ban megjelent „A Magyar Tudományos Akadémia" című könyvből: a két világháború között az Akadémia igazgató-tanácsában egy főherceg, két főpap, kilenc gróf, két báró és mindössze hét „civil" tudós foglalt helyet. . . 4-A főváros ostroma idején az épület svéd védnökség alatt állott ugyan — de ez nem sokat számított. A németek a Duna-parton az egyik ülésterem alatt nyolcszor-tíz méteres gödröt ástak, amit robbanóanyaggal akartak megtölteni. Ez a tervük szerencsére meghiúsult. Ám azt nem lehetett elkerülni, hogy a földszinti könyvtár és az első emelet ablakaibi géppuskákat helyezzenek el. Az épületet öszszesen 27 akna érte, leégett a tetőzete, leszakadt a második lépcső, kiégett a híres Képes és az Elnöki Terem. Nemcsak a Széchenyi Múzeum anyaga semmisült meg szinte teljesen, hanem a nagymúltú könyvtár és a Goethe-szoba sok-sok kincse is. Noha az épület szörnyű állapotban volt, 1945. március 7-én Melich János hívására már egybegyűltek a tagok, hogy Korniss Gyula személyében az év végéig megválasszák az ideiglenes elnököt. Amikor 1947 júniusában ünnepélyes ülésre jöttek össze az akadémikusok, elnöki megnyitójában Kodály Zoltán még a károkról és a helyreállítás akadozásairól beszélt. A nagyobb nyomaték kedvéért a Szovjetunió példáját idézte: ,,. . . az, hogy a szovjet állam elsőnek a kulturális intézmények helyreállítását szorgalmazta, mutatja, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonít a kultúrának. Ott komolyan veszik a bibliai igét, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való." A kormány 1948-ban életre hívta a Magyar Tudományos Tanácsot, amely 1949 októberéig, az Akadémia 17