Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - A címlapon: Szelényi Károly felvétele

Az élveszületés, halálozás és a természetes szaporodás (fogyás) alakulása Budapesten 3. sz. tábla Időszak, év Élveszületések Halálozás Természetes szaporodás, ill. fogyás Időszak, év 1000 lakosra jutó száma 1901 —1910 28,6 19,2 9,4 1921 — 1925 18,7 17,8 o,9 1926 — 1930 16,5 14,7 1,8 1931-1935 14,1 13,6 o,5 1936—1940 I3>4 12,8 0,6 1946 — 1950 16,2 11,1 5,i 1951-1955 17.5 10,0 7,5 1956 — 1960 9,9 10,1 -0,2 1961 — 1965 8,7 10,3 -1,6 1966 10,0 10,5 -o,5 1967 n,3 11,2 0,1 1968 11,8 n,7 0,1 1969 12,4 12,3 0,1 felelően - mind nagyobb részt vállal a munkából kiöregedettek eltartásából. A felszabadulás előtt csak egy szűk körre korlátozódott a társadalombiztosítás, és a nyugdíjkorhatár elérésekor a munkából kiöregedett dolgozók elenyésző kisebbsége részesült nyugdíjban. Társadalmi rendszerünk kiküszöbölte ezeket a kirívó igazságtalanságokat: az egységes nyugdíjrendszer minden dolgozó számára biztosítja a nyugdíjjogosultságot. A nyugdíj a társadalombiztosítási kiadások legnagyobb tétele: összege ma már meghaladja a 11 milliárd forintot. A nyugdíjak forrása a dolgozók által létrehozott nemzeti jövedelem. Következésképp a nemzeti jövedelem nagysága behatárolja a nyugdíjra fordítható összeg nagyságát. A nyugdíjak összege a nyugdíjjogosultság széles körű kiterjesztésével, valamint a munkából kiöregedettek számának gyors növekedésével és a nyugdíjak emelésével az utóbbi tíz évben nemcsak abszolút összegben, hanem a nemzeti jövedelemből való részesedés arányát tekintve is igen jelentősen nőtt, és a növekedés mértéke meghaladja a nemzeti jövedelem növekedésének arányát. Míg a nemzeti jövedelem 1950-től 1970-ig mintegy háromszorosára emelkedett, addig a nyugdíjak összege több mint tizenegyszeresére. A nyugdíjasok számának növekedési aránya ennél jóval kisebb volt, tehát a nyugdíjak reálértéke is — az időközbeni árváltozásokat is figyelembevéve — nőtt. A nyugdíjasok anyagi helyzetét különösen a legutóbb hozott, 45/1970. Korm. számú rendelet javítja, miszerint a már megállapított és a még ezután megállapításra kerülő összes nyugdíjak összege 1971. január i-től kezdődően minden évben automatikusan 2%-kal növekszik. A budapesti lakosú nyugdíjasok száma 1970-ben 364 ezer volt; 128%-kal több, mint 1949-ben. A széles körű nyugdíjrendszer megteremtése szinte felmérhetetlen jelentőségű; de gondok, problémák ma is akadnak. Annak ellenére, hogy az egy főre jutó nyugdíj átlagos összege tetemesen emelkedett és az egyéni nyugdíjak reálértéke 1971. óta biztosított, a nyugdíjasok életszínvonala — kevés kivételtől eltekintve — jóval alatta van a nyugdíjazás előttinek. Nem kis számmal vannak még — főleg a régebben nyugalomba vonultak közül —, akiknek nyugdíja a megélhetési minimumot sem éri el; akik a társadalom támogatásán kívül családi támogatásra vagy egyéb kiegészítő jövedelemre szorulnak. A nyugdíjkiegészítés leggyakoribb módja, a viszonylag fiatalabb korú nyugdíjasok számára: a csökkentett munkaidőben szerzett kereset. A jelenleg érvényben levő rendeletek szerint a nyugdljkiegészítő jövedelem évi összege általában nem haladhatja meg a 6000 forintot. Ezen alacsony keretösszeg felemelése ma már nagyon indokolt lenne. Szükségessé teszi ezt egyrészt az árak emelkedése és a nyugdíj biztosította alacsonyabb életszínvonal, másrészt a kedvezőtlen munkaerőhelyzet. Az élettartam meghosszabbodásával a biológiai és pszichológiai öregedés kezdetének időpontja is kitolódott, tehát a munkaképesség felső határa növekedett. Ma az 55 éves nők és a 60 éves férfiak egészségi állapota, munkaképessége általában lényegesen jobb, mint például 50 évvel ezelőtt volt. A budapesti ipar potenciálját munkaerőhiány miatt nem lehet kihasználni, ami népgazdaságilag káros, mert nemzeti jövedelem kiesést jelent. De az idős emberek tapasztalatára, szakértelmére és kedvező munkavégzési gyakorlatára a fiatalabb generációnak is szüksége van. Az arra igényt tartó idősek szélesebb körű foglalkoztatása hozzájárulna a munka hatékonyságának emeléséhez s Gink Károly felvétele