Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - dr. Nádasi Antal: Autószervizek

A vidéki állomások telepítési helyének kijelö­lésében a megközelítési távolság jelenti az egyik legfontosabb szempontot. Budapesten a kisebb abszolút távolságok és a tömegközlekedési eszkö­zök nyújtotta lehetőségek miatt a távolság jelen­tősége valamivel kisebb; de azért döntő lehet ab­ból a szempontból, hogy az üzembentartók egy szolgáltatást igénybe vesznek-e vagy sem. Az eszményi megoldást az jelentené, ha a szer­vizállomások hálózatának sűrűsége követné a nép­sűrűség — és ezzel együtt a gépjárműsűrűség — változását a város területén. Sajnos, az erősen be­épített városrészekben nincs lehetőség megfelelő kapacitás létrehozására, különösen kisszámú nagy üzem létesítése útján. A legjobb eredményt a ren­delkezésre álló helyekre telepített kisebb állomá­sok jelentik, amelyek legalább a kis periódusú karbantartási műveletek esetében mentesítik az üzemeltetőt a külsőbb gyűrűben elhelyezhető közép-, illetve nagyszervizek felkeresésétől. Szá­mos nagyvárosból hozható fel példa arra, hogy a szűk helyet célszerűen felhasználó egészen kis üzemek is gazdaságosak lehetnek és működésük kedvezően hat az automobilizmus egészére. Más a helyzet a ritkán beépített városrészekben és még inkább az új lakótelepeken. Itt a szerviz­állomásokat — akárcsak az üzemanyagkutakat és p-'rkolóhelyeket — a lakosság növekedésével ará­nyot ';n kell fejleszteni, és a szabadabb tervezés lehetőségét megragadva, optimális üzemnagysá­gok elérésére kell törekedni. Az ilyen városrészek szervizkapacitásának megállapítása során nem hagyhatók figyelmen kívül az esetleges közeli, rosszul ellátott területek igényei sem. Ápolóállomások, szakműhelyek, márkaszervizek Budapest szevizhálózatát általános ápolóállo­másokból, szakműhelyekből és márkaszervizek­ből célszerű kialakítani. Ezt a rendszert a nagy­város sajátos viszonyai és a gépkocsik karbantar­tási igényeiben megfigyelhető tendenciák indo­kolják. Mivel itt a megközelítési távolság szerepe kisebb, lehetővé válik a karbantartó-állomások differenciálása, tevékenységi körük szerint. A személygépkocsik karbantartási igényessége — munkaidőráfordítás szempontjából — csök­kenő tendenciát mutat. Ugyanakkor a karbantar­tást vagy ellenőrzést kívánó berendezések, alkat­részek egyre bonyolultabbak és érzékenyebbek lesznek. Az ilyen berendezések vizsgálatára és ja­vítására a gépkocsigyárak speciális technológiá­kat, szerszámokat fejlesztenek ki, a munkások részére pedig tanfolyamokat szerveznek. Mivel nem lehet valamennyi szervizállomást ellátni az összes korszerű típusra kiképzett személyzettel és felszerelni a szükséges berendezésekkel, célsze­rű egy-egy üzemet valamelyik márka szakavatott „márkaszervizévé" tenni. A márkaszervizekben szakszerűbben, eredményesebben, gyorsabban és olcsóbban végezhető el az adott gyártmány kocsi­jainak karbantartása és garanciális átvizsgálása. A márkaszervizek mellett szól az is, hogy egyes, márkákhoz kötött berendezések vagy berendezés­sorok magas vételára és nagy kapacitása miatt ezek beszerzése általános üzem részére nem gazdasá­gos. A márkaszervizek átbocsátó képességét Buda­pest igényeit meghaladóan kell tervezni, mert egyes speciális munkák elvégeztetésére nagyobb vonzáskörzetben is csak itt nyílik lehetőség. Az állor ások helykijelölésében Budapest tör­ténelmileg kialakult városrésze korlátozásokat jelent; ugyanakkor a nagyvárosi jelleg számos elő­nyös megoldásra nyújt lehetőséget. Itt elsősorban az autószerviz más szolgáltatási ágakkal való összekapcsolására kell gondolni. A karbantartó-állomások igen célszerűen illeszt­hetők bele nagy parkológarázsok épületébe és technológiai folyamatába. Minden új parkológarázs tervezése során meg kell fontolni egy karbantartó állomás beépítésének a lehetőségét. Szintén nem új, hanem sok helyen évek óta be­vált rendszer a szervizek valamilyen nagy vonzás­centrum — pl. áruház, bevásárlóközpont stb. — mellé való telepítése. Ilyen esetben az autó kar­bantartására nem kell külön időt fordítani; feltéve, hogy az üzemben a várakozási idők nem túlságo­san hosszúak. A fővárosban egyre több szolgáltatóközpontot létesítenek, ahol a lakosság különböző javító és karbantartó tevékenység iránti igényét elégítik ki. Mivel a gépkocsi-karbantartás lényegében ugyan­olyan jellegű szolgáltatás, akár a fodrászat, a tisz­tító stb., kézenfekvő, hogy az ilyen szolgáltató központokat autószervizzel is szereljük fel. így nemcsak a költségek csökkenthetők, hanem a vá­rakozási idő is rövidülhetne. A szervizek létesítésekor tekintettel kell lenni a távlati városrendezési tervekre is. A hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül a várostervezéssel kapcsolatos esetleges építési korlátozásokat, regi­onális fejlesztési terveket. A terület alakja és talaja A Szabolcs utcai autószerviz MTI fotó — Marosi László felvétele A Fiat szerviz a Budaörsi úton. MTI fotó — Kácsor László felvétele 14

Next

/
Thumbnails
Contents