Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Mindennapi vizünk

redeken emelkedő görbét mutat. 1870-ben naponta tízezer köbméter került a vízvezetékhálózatba, 1900-ban 131 ezer, 1930-ban 175 ezer, 1950-ben 321 ezer, 1960-ban 506 ezer, 1970-ben 666 ezer köbméter. A tervek szerint pedig 1986-ban — 15 év múlva — 1 millió 27 ezer köbméter vizet termelnek majd a Vízművek berendezései. Nő a vízigény, nő a termelés. A budapesti lakos ebből nemcsak a pozitívumot tapasztalja. Csapjából néha csak csordogál a víz, az alacsony nyomás miatt nem gyullad beaboyler, és ha van víz, akkor is klóros, rossz ízű, nehezen élvezhető. Hogy ennek mi az oka, arról egy másik statisztikai adat beszél. Amíg az előbbi számok elárulták, hogy a Vízművek napi termelése 1870 és 1970 között 66-szorosára nőtt, addig a rendelkezésre álló tároló medencék térfogata 23 ezer köbméterről csak 140 ezer köbméterre, tehát alig hétszeresére. A vízgazdálkodás korszerű elvei szerint a napi átlagos vízfogyasztás 30 százalékát kellene tárolni ahhoz, hogy az ellátás megfelelő legyen. Budapesten ennek a fele van meg. A víz íze a legnehezebben megoldható gond. Néhány évtizeddel ezelőtt világhírű víz folyt a pesti csapokból; azóta a minőség nagymértékben romlott. Mi ennek az oka? Elsősorban a Duna. És éppen ez okozza a nehézségeket. Az ipar szenny víztömege gyökeresen megváltoztatta a folyót. Persze a szennyezésből a mezőgazdaság is alaposan kivette a részét. A korszerű növényvédőszerek jelentős része pedig a talajba kerülve rontja a felszín alatti vízkészletek minőségét. Az íz romlása a folyót kísérő •kavicsrétegekbe mélyített kutaknál is kimutatható. Sokszorosan így van ez a nagy felszíni mű vizével. Ez naponta 200 ezer köbméter vizet ad a fővárosnak, tiszta és egészséges — de nagyon rossz ízű vizet. Különösen télen érezhető a mellékíz; ugyanis az ivóvizet derítő, tisztító vegyszerek hatásfoka a hőmérséklet csökkenésével egyenes arányban lesz gyengébb. Kútfűzés a szentendrei szigeten Jelenleg Budapest lakosságának 91 százalékát látják el közműves ivóvízzel. (Az országos arány 53 százalék.) Ez a 91 százalék nem marad el a világszínvonaltól, legalábbis a Budapesthez hasonló avuló, öregedő és lassanként újjáépülő városok átlagától. A 91 százalék azonban csak átlagos szám. A belső kerületek 100 százalékában van ivóvíz, a külső kerületekben az ellátás 75,5 százalékos. (Kerületenként: I. kerület: 100 százalék, II.: 90, III.: 83,1, IV.: 97,3, V.: 100, VI.: 100, VII.: 100, VIII.: 100, IX.: 100, X.: 100, XI.: 100, XII.: 98,1, XIII.: 100, XIV.: 100, XV.: 59,8, XVI.: 68,3, XVII.: 76,9, XVIII.: 71,3, XIX. 88,3, XX.: 62,4, XXI.: 65,3, XXII.: 73,2.) Ugyanakkor 120—150 ezer ember jut úgy vízhez, hogy utcai közös kifolyókhoz, közös emeleti vagy udvari csapokhoz kell járnia. Vizük van, de mégsem élnek komfortos körülmények között. Ha azt nézzük, hány budapesti élvezi a kulturált vízellátást, az előbbi 91 százalék helyett már csak 81—82 százalékról beszélhetünk. Ahhoz, hogy a vízellátást javítani lehessen, a Vízművek kapacitását bővíteni kell, és a csőhálózat további gyarapítására van szükség. A kutak legnagyobb része füzérszerűen, a szentendrei sziget déli részén helyezkedik el. Az első huszonkettőt 1899-ben kezdték el építeni; ma több mint 600 van belőlük. Elsősorban innen látják el a fővárost. A hetvenes évek végére bezárul a ma még félkör alakú kútlánc, elkészül Kisorosziban a sziget északi csúcsán a vízmű. Tavaly Surányban működni kezdett a Surány— II Vízmű, amely naponta 36 ezer köbmétert termel. Idén a szigeten munkába áll a 40 ezer köbméter kapacitású Vác—I, 1973-ban pedig az ugyanekkora Vác—II Vízmű. Nagyságukra jellemző, hogy egész Miskolcot egy 50 ezer köbméteres vízmű látja el. A fejlesztés — mint ahogy a sajtó erről gyakran beszámol — nem mindig történik érdekek ütközése nélkül. így például a Vízművek terjeszkedése miatt Surány, Horány üdülőinek kútjaiból megszökik a víz. Egy másik ellentmondás: a sziget értékes zöldségtermelő, gyümölcstermelő területein a kutak védelme miatt bizonyos vegyszerek használata tilos, ezért kevesebb és gyengébb minőségű a termés, mint lehetne. A Duna-kanyar is rászorulna a kitűnő szentendrei szigeti vízre, de a főváros minden többletet elszippant. A nagyváros meg a kis helységek ellentétét, Budapest és az egyén vitáját úgy próbálják elsimítani, hogy a főváros ne szenvedjen kárt, de a jogos panaszokat orvosolják. A Fővárosi Vízművek oldja meg fokozatosan a sziget déli részén fekvő községek — Szigetmonostor, Pócsmegyer, Horány, Surány — ellátását is; 1980-ig sor kerül Tahitótfalura és Kisoroszira. Igaz, a teher egy részét a lakosságnak kell vállalnia, mert a Vízművek a fővezetéket építi csak meg, az ebből kiágazó elosztóvezetékeket a tulajdonosoknak kell megcsináltatniuk. A Duna-kanyar vízellátásának javítására a főváros kutat épít Leányfalu és Tahi között. Miért sok a csőtörés? A kutakból a lakásokba a vezetékeken át jut el a víz. A jelenlegi hálózat 3600 kilométer hosszú. A csövek jelentős része igen öreg. (A nagykörúti főnyomóvezeték például 80éves,eza magyarázata a gyakori csőtörésnek.) Nemrég készült el a legnagyobb, a fővárosba vezető, úgynevezett negyedik pesti főnyomócső. A Dunakesziről induló vezeték naponta 300 ezer köbméter vizet szállít a főváros belső kerületeibe. Át merője rekordméretű: 1600 milliméter (az eddigi legvastagabb nyomócső 1200 milliméter volt). Az új nagyvezetékek építésénél az elmúlt évben Magyarországon először úgynevezett SENTAB feszített vasbetoncsöveket használtak. A Mélyépítő Vállalat az új csőhöz új technológiát dolgozott ki és teljesen gépesítette a munkát. Mindössze 14 szerelő kell a cső fektetéséhez, s a régi építési módhoz viszonyítva valósággal expressz tempóval halad a munka. Két kerületben a leghosszabb a vízhálózat: a XIV. kerületben (239,1 kilométer) és a XI. kerületben (238,8 kilométer). A legrövidebb az I. és a VI. kerületben (az előbbi 49,7, az utóbbi 42,5 kilométer hosszú). A négy adat érdekessége, hogy mind a négy városrészben teljesen megoldott a vízellátás. Hogy a csőhálózat hoszsza és az ellátás között semmiféle arányt nem lehet felállítani, azt többek között az is bizonyítja, hogy a csak 71,3 százalékig ellátott XVIII. kerületet 214,3 kilométer hosszú csőkígyó hálózza be. Vízrekord - 1970. július 14-én A Fővárosi Tanács V.B. Közmű-és Mélyépítési Főigazgatósága 15 éves távlati fejlesztési tervet készített. Ebben az első helyen a vízellátás javítása szerepel. A terv 1985-ben Budapesten 2 millió 180 ezer lakossal számol. Az elképzelések szerint az elkerülhetetlen bontások után 156 ezer lakással lesz több. Akkorra az összes lakások 65,5 százalékában lesz majd fürdőszoba. Arról már esett szó, hogy jelentősen növekszik az egy főre eső vízfogyasztás. De nemcsak a város lakói használnak majd több vizet, hanem emelkedik az intézmények, a parkok vízfogyasztása is. Az ipar vízhelyzetével a tanulmány külön foglalkozik. Az iparnak adott ivóvíz mennyiségét nem szabad tovább növelni, mert az mindenképpen a lakosságot sújtaná. (Érdekes például, hogy a legnagyobb vízhiány idején az ipar 25 százalékos vízmegtakarítása megoldja a város gondjait.) Az elképzelések szerint az iparnak egyéb módon kell a termelés szempontjából létfontosságú elem birtokába jutnia. Hogy ez mennyire fontos, arra néhány adat: 1 tonna alumínium előállításához 500 köbméter, 1 tonna papír gyártásához 150 köbméter víz kell. A magyar ipar évente 24 millió tonna szene*, 7 millió tonna vasércet és — 2 milliárd (!) tonna vizet használ fel. Az elkövetkezendő másfél évtizedben tovább kell fejleszteni az ipari vízellátó rendszereket, új technológiák bevezetésén (kevésbé vízigényes módokon) kell gondolkodni és a korszerű vízforgatás korszerű rendszerét kell bevezetni. A gondokon némileg segít, hogy az ipar decentralizálása folytán sok üzem vidékre kerül. Az ipar vidékre áramlása némileg tehermentesíti a főváros vízműveit. A várható fogyasztás — a tervezet szerint — 1985-ben valamivel meghaladja majd az 1 millió köbmétert; csúcsidőszakban ez 1 millió 450 ezer köbméteres fogyasztást jelent. (A jelenleg érvényben levő „vízrekord": 1970. július 14-én 893 ezer 114 köbméter.) A víztermelést természetesen növelni kell. Jelenleg a főváros kútjainak, vízműveinek 78,1 százaléka a város határától északra helyezkedik el, 12,3 százaléka pedig délen — elsősorban a Csepel-szigeten — található. Az elkövetkezendő időszakban elsősorban a város déli részén kutatnak majd új vízlelőhelyek után. Ez évben napi 20—25 ezer köbméter teljesítményű vízműtelep építését kezdik el Csepelen, később pedig a Szigetszentmiklós alatti partszakaszt tárják föl. A tervek szerint 1985-ben az összes vízmennyiség 18,9 százaléka származik a déli telepekről. A főváros víztornya A Csepel-szigeti vízműhálózat segíti majd a Pest környéki községek ellátását is.