Budapest, 1971. (9. évfolyam)
5. szám május - Sulyok Kataliv: A szociális gondoskodás újformája
FÓRUM 0 szociális gondoskodás új formája A fővárosban évről-évre nő az idős emberek száma. Mi lesz velük, ki látja el őket? Ez még ott is gond, ahol az öreg szülő rendezett körülmények között gyermekével, gyermeke családjával él. De ki törődik az egyedül élőkkel ? S azokkal, akik eltartási szerződést kötöttek, de eltartójukkal megromlott a kapcsolatuk ? Amíg jól bírják magukat, nincs baj. Ám ha erejük csökken, vagy egy betegség ágynak dönti őket. . .? A körzeti orvosok — akiket egy-egy jóérzésű szomszéd, vagy a házmester kihív — elszomorító képet festenek az egyedül élő idős betegekről. Néhány kerületben a Vöröskereszt szervezet és a nőtanács megpróbál segíteni. Aktívákat küldenek a magányosokhoz, akik legalább rájuk néznek, beszélgetnek velük, kiváltják a gyógyszert, ennivalót hoznak. De az egyedül élő öreg e látogatásokra nem számíthat, hiszen alkalomszerűek, nem rendszeresek. Más megoldás kellene tehát. Megnyugtató, rendszeres gondozás, fűtött szoba, meleg étel, társaság. Azaz szociális otthon. Csakhogy a főváros szociális otthoni férőhelyeinek száma az igényekhez képest nagyon kevés. A tanácsok szociálpolitikai csoportja a legjobb akarattal sem tud férőhelyet teremteni. Különösen nem: azonnal. Tehetetlen a körzeti orvos is. Tudja, hogy az idős embernek nincs szüksége kórházi ápolásra, tudja, hogy a kórházak zsúfoltak, de mégsem hagyhatja étlen-szomjan a hideg lakásban az idős embert. Tehát beutalja a kórházba. Ott eltölt két-három-öt hetet, s ha csak nem sikerül valamelyik „utókezelőbe" elhelyezni, a kórház hazaküldi. És gondja kezdődik élőiről. Szervezett gondozás A főváros III. kerületében 15 ezer idős ember él. A kerület összlakosságának 18,5 %-a! Érthető, hogy a kerületi tanács évek óta keresi-kutatja: hogyan lehetne megoldani az idős emberek gondját. Az Egészségügyi Minisztériumot is foglalkoztatja ez 3 probléma, s 1969 novemberében a III. kerületi tanács egészségügyi osztályát bízta meg egy kísérlet bevezetésével. A kísérlet lényege: a rászoruló öregeket a társadalom bevonásával az otthonukban ellátni. Négy szervező-gondozónői állást kapott a kerület. A szervezők feladata: felkutatni a gondozásra szorulókat, szervezni a gondozói gárdát és a munkájukat ellenőrizni. A szervezők állandó kapcsolatot tartanak fenn a körzeti orvosokkal; részben tőlük szereznek tudomást a gondozásra szorulókról. Állandó kapcsolatban állnak a tanács szociálpolitikai csoportjával, akik szintén segítenek a felderítésben. A harmadik információs forrás: maga a lakosság. A tanácstagokat tájékoztatták az új gondozási formáról, a tanácstagok pedig a lakosság segítségét kérték. Eszerint bárki, aki a harmadik kerületben magányos, gondozásra szoruló öregről tud, jelentheti a tanácson, vagy a körzeti orvosnak. És bárki, akinek ideje és kedve van, jelentkezhet gondozónak. Gondozottak és dolgozók Jelenleg 130 gondozottat, 84 egyéni gondozót és kilenc gondozó-kollektívát tartanak nyilván a kerületben. A kérdés önkéntelenül fölmerül: a tizenötezer öregből csak 130-at kell gondozni ? Nem kicsi ez a szám? Dr. Vidosfalvi Magda, a kerület egészségügyi osztályának főorvosa azonban megnyugtat. A jelenlegi gondozó-gárda ennyit el tud látni. S a 130-as szám nem azt jelenti, hogy mindig ugyanarról a százharminc emberről van szó. Mert az idős ember: időközben annyira megerősödött, hogy újra önellátó lett; eltartási szerződést kötött, és eltartói rendesen gondját viselik; családjával a kapcsolata helyreállt; elköltözött a gyermekeihez ; kórházba került; meghalt. — Hogyan szervezik a gondozói-gárdát ? — kérdezem az egyik szervező-gondozónőt. — Többféleképpen. Van, amikor felkeres valaki: hallotta, hogy van ilyen lehetőség, szívesen vállalna munkát. Előfordul, hogy a körzeti orvos kérdezi meg a rendelőjében épp receptet írató, magát még jól bíró férfit, nőt, volna-e kedve segíteni. . . ? Vagy nekem szól a körzeti orvos, hogy, mondjuk a Virág utcában Varga néni gyengélkedik, gondozó kellene mellé. Felkeresem Varga nénit és megkérdem tőle, hogy ismerősei, szomszédai, rokonai közt van-e olyan ember, akit szívesen látna gondozójául. Rendszerint megnevezi, hogy kit. Azt én felkeresem, s ha vállalja, megbeszéljük, mit kell tennie, és ezért milyen tiszteletdíjat kap. Ha ő nem vállalná, akkor a régi gondozó-gárdánkhoz fordulok. Gondozó — elvben — mindenki lehet. A gyakorlatban azonban e munkára fiatalok nemigen vállalkoznak. Ez bizonyos fokig érthető is: kevés az idejük. Ezért a gondozók elsősorban az idősebb korosztályból kerülnek ki. Korösszetételük: 60. életévüket még nem töltötték be harmincan, 60 és 69 év közötti negyven gondozó, tizennégy pedig elmúlt 70 éves. Nem egyszer előfordul, hogy a gondozó idősebb a gondozottjánál. Sokszor ők maguk is magányosak... A gondozás pszichés hatása náluk sokat jelent; a fiatalnak már nem mondható gondozó nap mint nap látja, érzi, rá, a munkájára valakinek szüksége van. Ez fokozza önbizalmát, életkedvét. A gondozó mindent elvégez, amire gondozottjának szüksége van. Kitakarít, begyújt (ha kell, behordja a tüzelőt, fát vág, szenet hozat a Tüker-telepről) kimos, kivasal, bevásárol, mégfőzi az ebédet. Ha gondozottja mozgásképtelen, akkor meg is fürdeti, ágyat húz. Havonta átlag 10—14 alkalommal (de mindig a szükség szerint) keresi fel. Egy-egy látogatás átlagos időtartama valamivel kevesebb, mint 5 óra. — Az idős ember nem bizalmatlan egy idegennel szemben ? — kérdezem a szervezőgondozónőt. — Mi is gyakran felkeressük őket. Még egyikük sem panaszkodott, nem gyanúsítgatott senkit. Csak örömmel, megelégedetten beszélnek gondozójukról. Ebben talán az is közrejátszik, hogy tudják, gondozójuk ezért a munkáért tiszteletdíjat kap. Azaz: nem érzik magukat kiszolgáltatva ... Kollektívák A szervezett gondozási munkába bekapcsolódott a Gázgyár vöröskeresztes-alapszervezete és öt szocialista brigádja; a Textilfestőgyár tömegszervezetei; a Bányászati Kutatóintézet. És a legfiatalabbak: a Raktár utcai Általános Iskola Zrínyi Ilona úttörőcsapata. A kollektívák és a szocialista brigádok egy-egy kampányfeladatot látnak el: ősszel felvágják a télire való fát, tavasszal kifestik az idős ember lakását, megjavítják háza tetejét, az ereszt, a kerítést, felássák a kertet, veteményeznek. A nők elvégzik az őszi-tavaszi nagytakarítást, a nagymosást. Az úttörők bevásárolnak: naponta, kétnaponként megveszik a kenyeret, tejet, elmennek a gyógyszerért, elviszik az előfizetéses ebédet, újságot vesznek, lottót, könyvtárból könyvet kölcsönöznek, felolvasnak. Tapasztalatok Annakidején az Egészségügyi (Minisztérium a III. kerületi és a Veszprém megyei tanácsot bízta meg a kísérlettel. A III. kerületiek a közelmúltban felkeresték a veszprémieket. A kölcsönös tapasztalatok alapján megállapították: az öregekről való gondoskodás e formája bevált. Elsősorban azért, mert a lakosságra támaszkodik; a társadalmat vonja be egy olyan probléma megoldásába, amit az állam egyedül nem oldhat meg. Emellett, ami szintén jelentős: a szociális gondozásnak ez roppant olcsó formája. Mert az egyéni gondozóknak juttatott tiszteletdíj maximálisan havi 500 forint. Ez pedig azt jelenti, hogy az egy gondozottra jutó havi kiadás mindössze 95 forint! A III. kerületi szociális gondozás híre túljutott a kerület határain. A főváros különböző kerületeiből keresik fel őket, és jönnek az országos tömegszervezetek képviselői is. Érdeklődnek, tanulmányozzák munkájukat. Az Egészségügyi Minisztérium a kísérlettel két évre bízta meg a harmadik kerületet. S bár a két év még nem telt le, máris nyilvánvaló: ez a jövő útja. Sulyok Katalin 31