Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Még egyszer a Közmunkatanácsról

Osgyani Csaba Állattartás — Pesten Nehéz lenne pontos statisztikát késziteni arról: hány állat él az ember környezetében Budapesten. Még a családtagszámba menő, hű társként kezelt kutyákat, macskákat, illetve papagájokat, teknősbékákat, aranyhörcsögöket, s ki tudja miféle csodabogarakat is képtelenség volna megszámlálni, hasonlóképpen a haszonállatokat: a baromfit, a lovakat, teheneket, sertéseket is. Valaha jelentős sertéstelepek, marhaistállók, baromfiudvarok, lóistállók voltak Budapesten. A nagyobb tenyészetek mellett többen egyénileg is tartottak állatokat. Ez persze már akkoriban is csak elenyésző segítséget jelentett a főváros élelmezésében: színfolt volt, amely ma már — a dolgok természetéből adódóan — megfakult. Változó számok Az állattartást a 2.11956. számú tanácsi rendelet szabályozta. A kerületi tanácsok feladatává vált annak eldöntése, hogy egyes helyeken korlátlan lehetőségek között, engedéllyel lehet vagy egyáltalán nem lehet állatot tartani. Eleinte vitatható, következetlen határozatokat is hoztak, amelyek nyomán hasonló esetekben is különféle döntések születtek. A haszonállatok mind feltartóztathatatlanul kiszorulnak a fővárosból. 1962-ben még 45 000 sertés, kétezernél is több szarvasmarha, 1700-nál több ló, 450 000 baromfi kapott ellátást Budapesten; 1966-ban 500000 baromfit tartottak, de csak 28 000 sertést, ezernél alig több szarvasmarhát, s nyolcszáznál is kevesebb lovat. A FŐSPED, a TÜSPED, a sörgyárak túladtak lovaikon, s jó ideje már gépkocsikkal szállítják áruikat. Lovakra lényegében már csak a sportokhoz, karhatalmi parádézásokhoz van szükség. A híres kőbányai hizlaldák jelentéktelenné zsugorodtak (ez némiképp a környék levegőjén is érződik); s a nagytétényi hizlalda is, amely valaha a vüág egyik legnagyobb hizlaldájának számított, Csigó László felvételei 13