Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Fülöp János: Egy pesti munkásdinasztia

kel, s a pest—nagykanizsa— trieszti, amely a tengerrel, a nagyvilág piacaival kötötte össze a várost. S 1864-ben rekordtermés volt a Tiszántúlon, viszont katasztrofálisan gyenge Európa-, sőt világszerte! A gabonakereskedelemre „ráállt" pesti üzletemberek haszna csillagászati számokkal lett mérhető, s pénzüket elsősorban az ekkor születő nagymalomiparba ruházták be: alig néhány év alatt tizenkét gőzmalom létesült egyéni vagy részvénytársasági alapon. Egy malomgépésznek tehát nem volt nehéz elhelyezkednie ... Práth János egy Lord Sámuel nevű fűrésztelep-tulajdonos vadonatúj gőzmalmába került, amely a Felső Dunasoron állott, a mai Csanádi utca környékén. Lakást az akkor már Váci útnak nevezett gát 86. számú telkén, az ún. Hausmann-házban talált. Harminc éven át lakott ott feleségével, családjával. Közben a környék képe teljesen megváltozott körülötte: az érkezésükkor még tanyaszerűen, ritkásan beépült vidék rohamosan külvárossá terebélyesedett, méghozzá gyanús, rosszhírű negyeddé. Az Engel szőlőbirtokos földjei után Engel'sfeldnek, Angyalföldnek való elnevezés mind keserűbb gúnynévnek hatott. A Lord-malmot 1867-ben, 114 500 aranyforintért munkásostul-mindenestül megvásárolta egy részvénytársaság, amelynek igazgatói közt szeszgyárostól vasúti igazgatón át csontlisztüzemtulajdonosig mindenféle tőkés akadt. A malmot „Victoria" névre keresztelték, s hatalmasan felfejlesztették. Mindez a munkások, közelebbről Práth János életében kevés változást hozott, a kereset alig javult. Az életviszonyok azonban gyorsan romlottak. 1873 mégis emlékezetes éve lett a Práth-családnak. Egyrészt ebben az évben vezették be — s éppen a Victoria-malomban — a Ganz-gyárak műszaki vezetőjének, Mechwart Andrásnak a malomipart forradalmasító találmányát: a malomköveket pótló öntöttvas-hengerek alkalmazását (amelyek sokkal alaposabb munkát végeztek, jobban daráltak, s összehasonlíthatatlanul olcsóbbak voltak a köveknél). A termelékenység ugrásszerű növekedésének hasznából a munkásoknak is jutottak morzsák. Másrészt — s ez Práthék számára mindennél többet jelentett — ekkor köszöntött be először lakásukba a rég várt gyermekáldás: fiú született, akit a németes Karl-Ludwig mintájára Károly-Lajosnak kereszteltettek, s akit később három lány, majd még egy fiú követett. Valamennyien munkások lettek, mert Práth János el sem tudta képzelni, hogy mások is lehetnének. Erre kényszerítették őt a társadalmi viszonyok, amelyek — ritka kivételektől eltekintve — lehetetlenné tették a dolgozó osztályok fiainak a felemelkedést; de ezt sugallta saját érdeke is, hiszen hajlott korára csakis gyermekeiben, azok segítségében bízhatott. Becsülete, lelkiismerete, szakmájának szeretete parancsára beleoltotta gyermekeibe a munka megbecsülését, a pontosságot és igényességet is. * A legidősebb Práth-fiúból esztergályos szakmunkás lett, méghozzá a legjobbak közül való. ő már tősgyökeres angyalföldinek mondhatta magát: itt született, a Váci út 2i-ben levő ún. „veres iskolában" tanult meg írni-olvasni, szakmáját pedig a Láng-gépgyárban sajátította el. Jófejű, jóképű legény serdült belőle, természetébe azonban elég sok makacsság szorult. Ez először akkor mutatkozott meg, amikor párt választott: szülei ugyanis ellenezték a házasságát, a leány, Leinwander Róza „szerelemgyerek" volt, házasságon kívül nevelkedett. Károly-Lajos elköltözött szüleitől. Mikor megbékéltek, ismét összekerült a család — de már a Tizenháromházban. Ez a nevezetes, négy utcahatárolta bérház-komplexum abban az időben négy-négy és félezer embernek adott otthont. Csak a Zsilip utcai oldalon, ahol Práthék laktak — a 6. számú házban —, 58 lakás volt, valamennyi csupán szoba-konyhás, a szoba nagysága négyszer négy és fél méteres, ebben kellett meglenni három, négy — esetleg hét-nyolc — gyermekkel, esetleg még albérlőkkel is, akiknek filléreire nagy szükség volt a családi költségvetésnél. Práthék is nehezen éltek. Károly-Lajos ritka jó szakember volt, munkaadói a fizetéssel is megbecsülték — de tizenhat gyermeknek kellett enni adnia! Jódarabig a Nicholson Gépgyárban dolgozott, ám a századforduló idején, a munkásmozgalom fellendülése éveiben, összezördült a főnökséggel. Szenvedélyesen politizált. Apja még a régi, a polgári közírók által oly sokszor megdicsért „magyar munkás" típusához tartozott, aki „tiszteli" azt, aki neki „kenyeret ad", akin nem fog a „lázítás", nem bolygatja a rendet, aki elfogadja a goromba törvényt: „Maul halten und weiterdienen". Károly-Lajost azonban más kor nevelte, látóköre szélesedett, céljai megvilágosultak, cimborák helyett elvtársakat keresett. Gondolkodását különösen Jancsik Ferenc hatása befolyásolta. Práthék egy lakásba szorultak Jancsikékkai, még laza rokoni kapcsolatba is kerültek: Jancsik fiának Práth Károly-Lajos, a harmadszülött Práth Karcsinak pedig Jancsik lett a keresztapja. A két jóbarát már a századforduló első évtizedében együtt harcolt — ez a harc valóságos értelmet kapott 1912. május 23-án, a „vérvörös csütörtök" napján . .. Jancsik hamarosan ismert szakszervezeti vezető lett. Az első világháborúban orosz fogságba esett, hamarosan kapcsolatot talált az orosz forradalmárokkal; az őszirózsás forradalom napjaiban tért haza, a KMP egyik szervezője, a Tanácsköztársaság idején Budapest városparancsnokságának vezetője, a Vörös őrség parancsnoka volt. Az összeomlás után két-három évvel pedig — az ismert „fogolycsere" révén — a Szovjetunióba került. Károly-Lajos megingathatatlanul hitt abban, amit egy közelükben lakó tanárember, Babits Mihály, annak idején így fogalmazott meg: „.. .Jöjjön az elhazugult életre halálos igazság, lesben az utcákon álljon a kósza halál: Minden mindegy már! zúgjon fel a tengerek alja! hányódjon fel a genny! jöjjön a forradalom!" A „boldog békeidőkről" hallva, hajlamosak vagyunk rá, hogy azt afféle saját zsírjában fulladozó, tespedt korszaknak tekintsük — holott ezekben az évtizedekben izmosodott, nőtt nagyra a társadalmi változások vetése, amely aztán 1918—1919-ben hozott először termést. Való igaz, hogy a forradalmak csak forradalmi helyzetekben robbanhatnak ki, érlelődésük azonban a felszín alatt évek, évtizedek során folyik, hol apró, alig regisztrálható, hol látványosabb, zajosabb, mélyebbre ható anyagi és tudati változások képében. Figyelmünk — az előbbiek rovására — inkább az utóbbiakra korlátozódik, holott a magyar munkásmozgalom története is arra figyelmeztet: a társadalmi folyamatok mindegyike összetett, változékony arculatú, s többnyire nem formája szabja meg jelentőségét. * Az ifjú Práth Lajos az első világháború nyomorúságos évei-Műhely-részlet (MTI fotóarchívum) 6