Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Stier Miklós: A polgári ellenzéki sajtó,1932-36

vonulását eredményezték. A második Gömböskormány megalakulása, a kormánypárt „elsöprő diadala" az 1935-ös képviselőházi választásokon, valamint a jobboldali koalíciónak (a kormánypárt fővárosi frakciójának és a Wolff-pártnak akcióegysége) a fővárosi választásokon aratott „abszolút győzelme" következtében a miniszterelnök pozíciói megszilárdultak, megingathatatlannak látszottak. Gömbös hatalmának csúcsára jutott, s ekkor került sor a totális fasizmus bevezetésének nyílt meghirdetésére. 1935. május 24-én a Nemzeti Lovardában a fővárosi kormánypárt tömeggyűlésén Gömbös Gyula kijelentette: „Elhatároztuk, hogy az érdekképviseleti kérdést . . . már az idén letárgyaljuk. Ennek a kérdésnek a megoldása a szociáldemokrata munkásság kérdését is automatikusan rendezi. A mi elgondolásunk mentes az osztályuralomra való törekvéstől és minden osztálypolitikától. A mi osztálytörekvéseinket a teljes magyar nemzeti egységnek a gondolata hatja át, amelybe éppúgy belefér az előkelő kastélyban lakó magyar úrnak, mint a magyar munkásnak az érdeke, mert csak ilyen harmóniában, a társadalmi osztályok teljes egyetértésében, a sorsközösség gondolatának diadalában látjuk a magyar jövőt biztosítva." S az 1935 tavaszi győzelem után megindul a fasiszta jellegű tömegpárt kiépítésének második nagy hulláma. Marton Béla, a párt főtitkára a kormánypárt átszervezésére anyagiakat, szervezőapparátust, energiát nem kímélő, a magyar politikai élet történetében addig páratlannak számító hatalmas kísérletbe fog. A kormány sorra tervezi a nyílt fasizmus bevezetését célzó törvények meghozatalát. Megélénkülnek s megerősödnek a hitleri Németországhoz fűződő diplomáciai és gazdasági kapcsolatok. Kétségtelen, hogy 1935 tavaszán-nyarán a kormányzati hatalom (kormány, kormánypárt, parlament, fővárosi törvényhatóság, társadalmi szervezetek stb.) teljes megkaparintásával Gömbös és tábora, az úri középosztályi garnitúra „élharcosai" hatalmas lépéssel kerültek közelebb a totális diktatúra bevezetéséhez. 1935 második felében azonban, amikor Gömbös még hatalmának csúcsán van, amikor az időközi választások még egytől-egyig a NEP győzelmével végződnek, s a kormány helyzete bel- és külpolitikai téren egyaránt stabil, már felfedezhetők azok a mozzanatok, amelyek mindinkább felerősödve, végül a „parancsuralom" tervének feladásához vezettek. Kialakul a konzervatív és ellenzéki erők koalíciója A parlamenti és fővárosi törvényhatósági választások eredményei, majd Marton Béla nagyarányú országos pártszervező akciója, valamint a kormány törvényjavaslatai teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy a Gömbös által felkarolt és a politikai hatalomból mind nagyobb részt megkaparintó társadalmi rétegek hovatovább már magukra a hagyományos uralkodó osztályok politikai képviselőire is veszélyesekké válnak. 1935 második felében átrendeződtek a belpolitikai élet frontjai, s az év végére kialakult a konzervatív erők, az újonnan ellenzékivé vált pártok és csoportosulások, valamint a hagyományos oppozíció azon — nagyon tág értelemben vett — koalíciójának lehetősége, melyben ezek az erők nyíltan szembekerültek a kormánypolitikával, s megnehezítették, majd végül meg is akadályozták a Gömbös-csoport teljes hatalomátvételét. A totális állam kiépítésére tett gombosi kísérlettel szemben 1935 második felében minden korábbinál erőteljesebben lépett fel a liberális sajtó. A Bethlennel, Eckhardttal kiegészült ellenzéki tábor diktatúraellenes fellépéseit megint csak az Esti Kurir képviselte legnagyobb erővel. Azzal Vezdte, hogy augusztus 23-i számában két nagyobb cikkben is állást foglalt a Független Kisgazdapárt és Eckhardt Tibor új politikája mellett. 1935. szeptember 13-án közli Eckhardt Tibor Tiszalökön elmondott beszédét, melynek tán legkeményebb mondata ez volt: „Gömbös Gyulát meg akarjuk és meg is fogjuk buktatni." Novemberben Bethlen csurgói beszédét idézi a lap, aki azért támadta a miniszterelnököt, mert „a szabad meggyőződéséhez ragaszkodó nemzetből szolgalelkű nemzetet akar csinálni." A liberálisok diktatúraellenes hangja 1935 őszén mind határozottabbá és élesebbé vált. Támadták a kormánypártot mindenekelőtt a választójogi reform elsikkasztása, majd a hitbizományi tervek s az olasz-abesszín háborúval kapcsolatos külpolitikája miatt is. Szembefordultak továbbá a gazdaadósságok rendezését szabályozó kormányrendelettel, hangsúlyozva, hogy az csak az úri kis- és középbirtokok, a dzsentri birtokososztály érdekeit szolgálja. A liberális sajtó propagálta az ellenzék tekintélyes tényezőinek szorosabb együttműködését, ellenzéki egységfront létrehozását a nyílt fasizálódással szemben. A korszak legális politikai pártjai között a Szociáldemokrata Párt sajtója után a liberális Esti Kurir volt az a napilap, amely a legvilágosabban jelölte meg 1935 őszén a Gömbös-kormány törekvéseinek lényegét. A kormány tervei „egy leplezett. vagy nem is leplezett párttotalitásos állami berendezkedés meghonosítására irányulnak, amely nemcsak a parlamentarizmus szellemét sérti, hanem a magyar alkotmányosságot is." Rassay elemzése pedig — bár idejétmúlt, szinte XIX. századi liberális naivitás jellemzi, hiszen „a gazdasági életben a napról-napra jobban terjeszkedő beavatkozás politikájával szemben a gazdasági élet szabadságának lehető visszaállítását" követeli — határozottan mutat rá a Gömbös-korszak nyílt fasiszta államberendezkedést meghonosítani óhajtó törekvéseire. E szempontból riasztó tünetnek tartja a diktatórikus törekvések felszínre kerülését, az érdekképviseleti reformterveket, de „legaggasztóbbnak azt a meg nem szűnő törekvést, amely hitlerista és fasiszta szellemben azonosítja az államot a párttal." Kétségtelen, hogy csak az SZDP sajtója, a Népszava, és folyóirata, a Szocializmus, elemezte alaposabban a gombosi fasizmus-törekvések jellegét. Nyíltan hirdették, hogy „a reformkorszakról szóló legendának vége van . . ." Rámutattak arra: a Gömbös-kormány a nyílt fasizmus uralomra juttatásával próbálkozott, hogy a gazdasági válság után tarthatatlanná vált bethleni rendszert likvidálva, magát az ellenforradalmi rendszert megmentse, mintegy „második kiadásban" az „erős kéz" eszközével tartósítsa. A Népszava és a Szocializmus hasábjai leleplezték a Gömböskormányzat egyik igen lényeges vonását: „voltaképpen csak egyet produkált, ami történelmileg újszerű: a tömegeket olyan nagystílű és bőkezű ígéretekkel tudta elnémítani, amire a történelemben még alig volt példa ... az ígéretek területén valóban nagyot alkotott a Gömbös-kormány." Ezek az írások rámutattak a magyarországi fasiszta törekvések ismérveire is, amelyek „a totális állam hirdetésében, az egypártrendszer felé való törekvésben, a szakszervezetek fasizálásában, állami kényszer-szervezetek létesítésének hirdetésében jutnak kifejezésre." 1935 második felében — mint ez a legújabb kutatásokból kiderült — hallgatólagos egységfront jött létre a KMP és az SZDP között. Ennek köszönhető talán, hogy a szociáldemokrata párt napilapjában, a Népszavában egyértelmű, radikális cikkek is megjelennek a fasizmus elleni programszerű harc szükségéről: „Bel- és külpolitikai vonatkozásban egyaránt a fasizmus az ellenség. A fasizmus a legnagyobb, a legveszedelmesebb ellenség. A fasizmus ellen kell felsorakozni, a fasizmus ellen kell minden célravezető eszközzel harcolni, a fasizmust kell legyőzni." Túlságosan is vázlatos ismertetésünk lezárásaként mintegy összefoglalóan hangsúlyozzuk, hogy a liberális polgári pártok politikusai s a szociáldemokrata párt vezetői a rendelkezésükre álló nyilvános fórumokon felhívták a közvélemény figyelmét Gömbös kísérlete esetleges megvalósulásának hallatlan veszélyeire. A legális politikai élet elszigetelt porondján ugyan, de védték a polgári demokrácia hagyományait, a liberalizmus intézményeit: a politikai szabadversenyt és a parlamentarizmust. ALAKSZA AMBRUS Az ember megtorpan Az ember megtorpan, reszket a térde és verdes a szíve, varjak ülnek az oszlopon, ágon, jöttük a télnek a híre. Az ég komor ólom tető, jegesen, hűdötten ráül a tájra, vén autóbuszom nagybeteg: kékült tagokkal mászik a Várba. Meghalt sok palota, jel sem mutatja, hogy egyike rossz ház, másika szent rom . . . . . . törékeny üvegként csendül a csönd .. . fázik a csend meg a Mátyás templom. Állott itt vérpad, karcsú minaret, mecset és éjente holdszinű dzsámi, volt vendég Evlija Cselebi, Kossuth rab s a Tábor utcában élt Kosztolányi. A bölcs utazót műve megóvja. Kossuth a nemzet eszménye, hőse, költőnk a rím, a halál s a játék egyidejűségének volt viselőse: Virág Benedek lábanyomát kutatta remegve ő, kinek csillaga őszi és életműve örök. Most háza helyét egy mohavert, kísértetküszöb sem őrzi. 35