Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Vértesy Miklós: Lottózás a múlt században

Utcai mozgó lutri Angliában (XVIII. sz.) Múlt századi lottógyűjtőde A szerencsejátékok története a messzi múltba nyúlik vissza. Mindig voltak sokan, akik körülményeik folytán nem remélhették, hogy meggazdagodnak vagy hogy valamilyen költségesebb kívánságukat kielégíthetik. Sorsukon kockázással, kártyázással, szerencsevedrekkel és nem utolsósorban lottózással próbáltak javítani. A lottó szó holland eredetű (lot = örökség, rész). Onnan került át a XVII. században az olasz és francia nyelvbe; nálunk használták szláv változatát is, a lutrit. Mai formája — 5 szám kihúzása 90 közül — egy politikai játékból fejlődött ki. A genovai köztársaságban ugyanis a kormányzó nagytanács tagjai közé évente 90 jelölt közül sorshúzással választottak 5-öt. A polgárok nagy érdeklődéssel várták mindig az eredményt, és fogadásokat kötöttek, hogy kik lesznek az új tanácstagok. A köztársaság észrevette a fogadásokban rejlő kitűnő üzletet, állami monopóliummá tette, lebonyolítását 1620-tól saját kezébe vette, a jelöltek nevét i-től 90-ig terjedő számokkal helyettesítette, és az évenkénti fogadások helyett minden hónapban rendezett egy sorsolást. A lottónak elnevezett számsorsolás hamar népszerű lett. Először az olasz államokban honosodott meg, azután spanyol, német és francia földön, majd 1751-től Ausztriában is. Nálunk 1763-ban Budán és Pozsonyban rendezték az első húzásokat, de a kiegyezésig aránylag kevesen játszottak: a közönség bojkottálta az osztrák fináncok kezelésében levő lutrit. 1867 után három főlottó hivatalban sorsoltak: Budán, Kassán és Temesvárott. A budai volt a legkedveltebb. Rövidesen minden nagyobb helyen nyitottak lottógyűjtődét, a népesebb városokban többet is. 1880-ban már 1739 ilyen befizetőhely működött. A befizetett összegről, a megtett számokról s arról, hogy milyen fogadásformában játszott a betevő, elismervényt adtak: reskontót. Ennek bemutatója kapta a nyereményt. (Ilyen reskontó ellopása keserítette meg Móricz Zsigmond regényében Nyilas Misi életét.) A lutrin — a maitól eltérően — régen különféle nyerési lehetőségek adódtak. A betevők megtehettek eg}' számot, és ha a kihúzott öt szám közt ez szerepelt, akkor nyertek. Ezt extráidnak nevezték. Fogadhattak azonban két vag}' három szám megnevezésével, s nyereményt akkor kaptak, ha mindkettőt, illetve mind a hármat kihúzták (ambo, terno). Külföldön négy vagy öt számot is meg lehetett tenni (kvaterno, kvinterno). Ausztria—Magyarországon ilyen tétet nem fogadtak el. Egy számot úgy is meg lehetett fogadni, hogy meghatározzák: hanyadiknak húzzák ki a szerencsekerékből; ezt hívták rw/nak. A nyeremény minden forma után más és más volt. Extrátóra a betét 14-szeresét, rufra 67-szeresét, ambóra 240-szeresét és ternóra 48oo-szorosát fizették ki. A nyeremény lényegesen elmaradt a matematikai valószínűség mögött, az extratónál ennek 78 %-a volt, a ternónál pedig csak a 40%-ot érte el. A nagy számok törvénye értelmében így a játék rendezősége mindig szép jövedelemhez jutott. Hazánkban 1867 és 1897 között a befizetett összegnek kb. 55 %-át kapták vissza a fogadók nyeremény gyanánt, de 36