Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Stier Miklós: A polgári ellenzéki sajtó,1932-36

Stier Miklós 0 polgári ellenzéki sajtó, 1932-36 Az 1929-es gazdasági világválság hatására Magyarországon is megdöbbentő erővel éleződtek ki a társadalom ellentmondásai s az uralkodó osztályok belső ellentétei. Megingott a bethleni konszolidáció idején kialakított kormányzati rendszer egysége, szilárdsága. Gróf Bethlen István miniszterelnöknek 1931 nyarán — tízéves tevékenység után — távoznia kellett a magyar politikai élet éléről. S alig egy év múlva, 1932 nyarán az új kabinet, gróf Károlyi Gyula kormánya is megbukott. Érdemes a korszak egyik szélsőjobboldali politikusának, Mecsér Andrásnak Kozma Miklóshoz, az MTI vezérigazgatójához írott leveléből idézni: „Megyünk gyors tempóban az örvény felé, ahol már csak a szociális kérdések dominálnak. A középpártok ilyenkor felmorzsolódnak, az egységes párt is. (A kormánypárt. A szerző megj.) A marxisták ellen a keresztényszocialista párt nem bunkó, túl szenteltvízszagú. Nálunk tehát Marx-ellenes életképes párt tömegekkel ma nincs. Hát mi lesz itt ?... Én úgy érzem, itt radikális operációk kellenek." A Gömbös-kormány megalakulása, programja, fogadtatása A szükségesnek látszó „radikális operációk" elvégzésére az uralkodó körök Gömbös Gyula személyét tartották a legalkalmasabbnak. Tőle várták azt a politikát, amely „elég erős kézzel, ha kell, brutálisan is, úr tud lenni a rendetlenségen" — mint Kozma Miklós írta Bajcsy^silinszky Endrének, a húszas évek Fajvédő P«tja akkor még jobboldali politikusának. Gömbös, a magyar fajvédők, a dzsentroid-katonatiszti rétegek e tipikus figurája az uralkodó osztályok azon csoportját képviselte, amely a rendszer megerősítését nyílt fasiszta diktatúra megvalósításától remélte. Azt tervezte, hogy totális rendszer bevezetésével, a középosztályra és részben a kispolgárságra támaszkodó fasiszta tömegmozgalom illetve párt szervezésével, a munkásmozgalom legális szervezeteinek megsemmisítésével, a magyar politikai életben valóban „új stílussal", a „második ezredév" jegyében meghirdetett „reformprogrammal", a tömegekre ható féktelen szociális és nacionalista demagógiával, „a lelkek koncentrációjával" s részben új külpolitikai orientációval megszilárdítja a kormányzati válságba hullott rendszert. Egyszersmind előtérbe helyezi az immár kormányprogrammá vált szélsőjobboldali politika fő bázisát képező dzsentri-dzsentroid államhivatalnoki, katonatiszti, középbirtokos rétegeket. Programja, a Nemzeti Munkaterv 95 pontjában azt ígérte, hogy minden társadalmi osztály, réteg vágyait kielégíti, sérelmeit orvosolja; ily módon a fasiszta diktatúra bevezetésére irányuló tervét bizonyos fokig sikerült lepleznie. A gazdasági válság mélypontján, abban a feszült politikai helyzetben, amikor a társadalom valamennyi osztálya, rétege, az uralkodó osztályok minden csoportja változást sürgetett, nem is maradt hatástalan e demagógia. A legújabbkori történetünkben addig példátlan méretű agitáció, az új propagandamódszerek bevezetése s a modern tömegkommunikációs eszközök nagyarányú alkalmazása (Gömbös volt az első magyar miniszterelnök, aki „rádióbeszédben fordult a nemzethez") — legalábbis átmenetileg — eredményesnek bizonyult széles rétegek megnyerésére. Az uralkodó osztályok különböző csoportjai — még ha nem mindenben elégítette is ki őket a gömbösi program, vagy ha nem mindenben értettek is egyet diktatorikusabb államrend bevezetésére irányuló terveivel, Gömbös „vezéri" ambícióival — arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem gyengítik bírálatukkal az új kormány helyzetét. Szintén elfogadták ezt a programot — még ha bizonyos fenntartásokat hangoztattak is — a különböző polgári ellenzéki pártok és politikai csoportok. Az ellenzéki pártok képviselői — a Szociáldemokrata Párt kivételével — az új kormány parlamenti bemutatkozásakor a programnyilatkozat számos pontjával egyetértésüket fejezték ki, lojalitást, tárgyilagos bírálatot ígértek. Követeléseiket javaslatok, jóindulatú észrevételek formájában juttatták kifejezésre. Állásfoglalásuk segítőkészséget vagy legalábbis tartózkodó álláspontot fejezett ki. Tény ugyanis, hogy a polgári ellenzék követeléseinek legnagyobb részét (választójogi reform, titkos választójog, bizonyos földreform, a bankok, kartellok hatalmának némi korlátozása, szociális reformok, a munkanélküliség megszüntetése stb.) szintén megtalálhatta a kormány „reformprogramjában." Gömbös — képviselőházi bemutatkozása után — így összegezhette az ellenzék álláspontját: „Megállapították - és ezt hálásan nyugtázom itt az ország színe előtt —, hogy amennyiben kormánypárti programom vagy munkatervem végrehajtásában azokhoz az elvekhez ragaszkodom, amelyeket itt hangoztatni bátor voltam, és amely elveknek nagy részét méltóztattak magukévá tenni, akkor a jóakaratú kritika mellett jóakaratú támogatásukra is számíthatok. Az tehát, amit el akartam érni, hogy a lelkek koncentrációja meglegyen, immáron megvan." A polgári ellenzéki pártok illetve politikai csoportok fentiekben jelzett álláspontját tükrözi lényegében a fővárosi liberális sajtó is. Az Esti Kurir például, Rassay Károly Nemzeti Szabadelvű Pártjának sajtóorgánuma, az általa képviselt liberális polgári, kispolgári rétegek szócsöve — jóllehet számos gúnyos vezércikkben támadta a kormánypárt agrárius képviselőit — az új miniszterelnök kinevezése után 1933 nyaráig lojalitást, toleráns magatartást tanúsított. Boros László, az Esti Kurir felelős szerkesztője 1933. évi újévi vezércikkében Gömbös feltételezhető jószándékáról és jóhiszeműségéről ír; noha rámutat vezéri hajlamaira, a személyével előtérbe kerülő diktatórikus törekvések felerősödésének veszélyére. A lap általában helytelenítette a Gömbös személye közül csoportosuló fajvédők, a TESZ (Társadalmi Egyesületek Szövetsége) vezetőinek fokozottabb térhódítását, a nemzeti munkatervet is dilettáns kísérletezésnek minősítette; mégis, bizonyos várakozással tekintett az új kormány működése elé, mintegy türelmi időt adva Gömbös Gyulának a válság által amúgy is katasztrofálisan sújtott ország gazdasági, társadalmi, politikai feszültségeinek feloldására. Az alapjában lojális hangvételt maga Rassay az ország nehéz bel- és külpolitikai helyzetének szem előtt tartásával indokolta; valószínű azonban, hogy a liberális ellenzék azért is tartózkodott az erélyesebb fellépéstől, mert félt attól, hogy Gömbös ez esetben keményebb, durvább módszereket alkalmazna. E lojális hangvétel azonban nem tartott sokáig a pesti liberális sajtóban. Polgári demokratizmus és liberalizmus A liberális polgári ellenzék ugyanis, a magyar történet újkori alakulásának sajátosságai következtében, a két világháború közötti társadalmipolitikai berendezkedésben mindig is a szélsőjobboldali diktaturás kísérletek elleni küzdelem potenciális ereje volt. Ez az ellenzék a hazai — egyébként nem túlságosan erős — progressziónak, a demokratikus politikai ideológiának egyik letéteményese, még ha következetlenül, ellentmondásosan s hallatlanul összetett jelenségek és hatások eredményeként képviselte is, vagy váltotta politikai gyakorlatra a demokrácia eszméjét. Egyaránt küzdött a szélsőbal- és a szélsőjobboldali radikalizmus ellen, minden olyan parancsuralmi forma ellen, amely a polgárságot mind egzisztenciálisan, mind életvitelében veszélyeztette. Gömbös egyre világosabban körvonalazódó kísérleteit már 1933-tól nyíltan elutasítják. Az Újság — főként Vázsonyi János Nemzeti Demokrata Pártjának orgánuma — így fogalmaz: ,,. . . idegenkedünk az egypártrendszertől, idegenkedünk az olyan szabad polgári akaratnyilvánítástól, mely nem kérdésre felel, hanem vezényletre engedelmeskedik." Az Esti Kurir 1933. évi nyári számai is arról tanúskodnak, hogy a lojalitás ideje lejárt. Vezércikkek, glosszák és riportok sorozata tárja fel a lojalitással való szakítás legfőbb motívumait. Élesen támadja a belpolitikában nyíltan jelentkező „diktaturás" törekvéseket, melyek egyik első állomását a hitleri Gleichschaltunggal — mint írják — „feltűnő rokonságot mutató" kísérletben, a kormánypárt fasiszta jellegű tömegpárttá való átszervezésében látja. Legalább ilyen hevesen reagál a külpolitikában mutatkozó „veszélyes" jelenségekre is, mindenekelőtt Gömbösnek Hitlernél tett látogatására, e látogatás várható végzetes következményére: Magyarország egyértelmű németorientációs, fasiszta külpolitikájára. Az Esti Kurir hallatlanul frissen reagált a politikai élet szinte minden mozzanatára. Különös erővel állította fókuszába azokat az eseményeket vagy jelenségeket, amelyek a diktatórikus tendenciák erősödését mutatták. 1933 nyarától mintegy a demokratikus polgári pártok követendő politikájának elvi igényű összefogására is hivatottnak tekintve magát, megfogalmazza e pártok feladatát. Elvi és gyakorlati politikai álláspontját természetesen kispolgári-polgári olvasóközönsége érdekeinek és politikai-tudati színvonalának megfelelően formálja meg. Koncepciója bevallottan és hangsúlyozottan polgári. Kísérteties erővel jeleníti meg a polgárság ábrándját egy olyan politikáról, amely a „középen" áll. A fasizmus elleni harc helyett a fő feladatot „a jobb- és baloldali szélsőségek elleni" olyan küzdelemben határozza meg, amelyben ezek a pártok „sem balra, sem jobbra egy lépést se tegyenek, mert különben maguk állnak olyan irányzatok szolgálatába, amelyeknek végső célja a demokrácia és a polgári rend alapján álló állam elpusztítása. Az a polgárság, amely magát világnézeti jelszavaktól vezettetve valamely szélsőség szolgálatába engedi állítani, akarvaakaratlanul önmaga sírásója lesz." Bizonyos átmeneti kompromisszumok után, 1935 tavaszára az uralkodó osztályokon belül zajló küzdelmek a Gömbös-tábor átmeneti győzelmét, a bethleni konzervatív kormányzati rendszer politikai híveinek háttérbe szorulását, vissza-34