Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - „Kényes” kérdések

A Duna bal partján minden átkelésre alkalmas helyen hídfőállást létesítettek. Nógrádverőcén újszerű, íves védőfalat építettek, mellyel az átkelésre alkalmas partrészt kerítették be, hogy lovastámadás ellen nagyobb védelmet nyújtson. Ugyanilyen hídfőállást létesítettek a második és harmadik sánc Dunához csatlakozása fölött Dunakeszin, Dunafalván és valószínűleg Vácott is, a Szentendrei szigeten levő Balhavárral szemben. (Lásd Archeológiai Értesítő 1969.) Acquincummal szemben a jobb parton, a Rákos-patak torkolatánál építették Transaquincumot. (Ruppa Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. 1868.) Megerősítették a jobb parton a meglevő castrumokat. Acquincumban a csapaterősítések részére további két kisebb castrumot létesítettek. Új castrumot építettek Visegrádon, Pilismaróton és Esztergom előtt a Hideglelőskeresztnél. Ezeken kívül Visegrád és Esztergom között 20 km-es távon 24 őrtornyot és kiserődöt építettek. (L. 1. ábra.) Mindebből látható, hogy a keletről és északról megindult népvándorlás ellen a római birodalom kellően felkészült. Jogos tehát a feltételezés, hogy a fővárost védő legfontosabb átkelőhelyen: a Pestirévnél is építettek lovas támadás ellen védő gyűrűs falat. Az is feltehető, hogy ezt építették meg legelőször, 322-ben; s a felfedezett íves fal ennek egy részlete. Dél felé a Gellérthegy alsó végétől a Duna nagy mértékben kiszélesedett, tehát ott átkelés ellen kellő védelmet nyújtott. Ezért valószínűsíthető, hogy a védőfal a Gönczi Pál utca vonalán jutott el a Dunához. Egyébként ennek az utcának az iránya indokolatlanul eltér a szomszédos utcák irányától, viszont megfelel a védőfal valószínű nyomvonalának. Észak felé az Arany János és a Vigyázó Ferenc utcák között képzelhető el a Dunához csatlakozása. A Duna-parthoz való kapcsolatnál feltehetően őrtorony állt. A keleti útnál — a Rákóczi útnál — kapuval kellett ellátni. Itt tehát két oldalról őrtornyoknak (védőváraknak) kellett állniok, és feltehető, hogy felvonóhíd védte a bejáratot. Kívülről valószínűleg árok vette körül, melybe a Duna vizét is bevezették. Alátámasztja ezt a feltevést az a tény is, hogy a Gönczy Pál utca végénél, a jelenlegi Vásárcsarnok és a Közgazdasági Egyetem alsó végénél korábban mesterségesen kialakított, úgynevezett malomtó volt, ahol a vízimalmokat teleltették. A védőfal az ekkor készített tó vizéből indulhatott ki; a tó feneke a legmélyebb Duna-fenékkel egyezhetett. Ily kialakítás esetén a legszárazabb időszakban is vízzel volt teli a tó és a védelmet biztosította. (Lásd a 2. ábrát) 6. A 379. évben a hunok által szorított népek áttörik a gondos előrelátással készült védőrendszert, s elözönlik Pannóniát. Egy ideig váltakozó szerencséjű harcok folynak; de végülis 409-ben a rómaiak szervezett uralma hivatalosan is megszűnik Pannóniában. Ezután a római létesítmények gondozatlanul maradnak. Amit nem romboltak le a különféle behatoló népek, azt tönkreteszi a gondatlanság s az idő vasfoga. A védőárkok a folyam kiöntései révén jórészt betömődnek. A felszín fölé emelkedő megmaradt falak köveit elbontják, és az új építkezéseknél felhasználják. Ilyen módon 500—600 év alatt a nyoma is eltűnik a védőfalnak. Csak az árok egyes részeinél marad meg bizonyos szintkülönbség; ezért 1300—1400 év múlva — amikor kisebb parcellákban magántulajdonba kerül a védőfal környezete — a Kazinczy és a Gönczy Pál utcánál még fennálló árkok akadályozása miatt a kialakuló utcák vonala követi a védőfal vonalát. A többi helyen feltehetően semmi nyom sem maradt a felszínen, ami az utcavonalak kialakulását befolyásolta volna. 7. A Rákóczi úton levő Szt. Rókus kápolna szentélyének falát 1711-ben részben egy korábban épült háromkarélyos kápolna falára építették. E védőfal létezésével magyarázatot nyerhetünk e korai építményre vonatkozóan is. A Rákóczi útnál kialakított kapuerődítményben és a keleti Duna-ág révénél szolgáló őrség ellátása bizonyára több markotányost, boltot, kocsmát vonzott a környékre, s állandó letelepedést indíthatott el. így létesülhetett a két kis lakótelep között fekvő temető, majd kápolna, illetve csontkamra (cella trichora). * A fent leírt falmaradvány adatait 1969. június 6-án írásban bejelentettem a Fővárosi Tanács V. B. Műemlékek Felügyelőségének. Tőlük 1969. június 16-i kelettel, 128, 111/1969. számmal az alábbi választ kaptam: „Megkaptuk levelét, melyben a VII. ker. Kazinczy u. 29. sz. épület előtti csatornabontásból előkerült falmaradványokról értesített. Helyszíni szemlénken bebizonyosodott, hogy valóban erős, tiszta kváderfalazásos maradványról van szó, mely aránylag hosszú darabon figyelhető a kibontott úttest alatt. Értesítettük a Budapesti Történeti Múzeumot; a kutatás és a feltárás ugyanis a Múzeum hatáskörébe tartozik. Köszönjük, hogy felhívta figyelmünket a leletre. Aláírás". * Addig is, míg megtudjuk a Történeti Múzeum vizsgálatának és feltárásának eredményét, a Fővárosi Műemlékek Felügyelőségének, valamint a Budapesti Történeti Múzeumnak nyomatékosan fel kellene hívniok az óbudai és a budavári épületbontási, alapozási és közműfektetési munkákban résztvevő vállalatok figyelmét arra, hogy munkásaikat oktassák ki: ha feliratos téglát, faragott követ, csövet vagy bármi régi tárgyat találnak, jelentsék be a Múzeumnak. Hiszen Aquincumban és Óbudán a 15 000 lakosú város épületeinek köveit, a római kormányzói palota, a magyar királynői palota, a Kurszán vár és négy középkori templom köveit építették be a lakóépületekbe. Vittay Győző 33 2. sz. ábra. Teljes vonallal jelölve a megtalált fal helye, vonalkázva a fal valószínűsíthető iranya a tornyokkal