Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - Bertalan János - dr. Rédl Károly: A húszéves Nagy-Budapest

A város szolgálatában Hingli István, csoportvezető gépész Ami vizet a Vízművek megtisztítanak és beszippantanak a város hálózatába, azt a Csatornázási Műveknek szennyvízként el kell szállítani. Sőt, az eső és a hó miatt még többet. A Csatornázási Művek angyalföldi szivattyútelepén, a Duna közelében dolgozik — pontosabban, ott teljesít szolgálatot — Hingli István. Harminckét éve. — 1937-ben jöttem a vállalathoz, mint géplakatos — emlékezik. — Akkor itt még mocsár volt, a szivattyútelepet a következő évben kezdték építem, s 1942-ben helyezték üzembe. Közben letettem a szükséges vizsgákat és itt már gépészként dolgoztam. Most csoportvezető gépész vagyok. Már a napi munkáról beszélne, de a háborús időkről faggatom. — 1944 elején behívtak katonának; addig ki tudott állni értem az üzem; így a felszabadulást megelőző harcokat nem itt éltem át. Amikor visszajöttem a frontról, folytattam, amit civilként abbahagytam. Az épületet nem érte telitalálat, a gépek is működtek — ha kaptunk áramot. Amikor nem volt áram, a Dunába engedtük a szennyvizet. A gépek megbízhatóságáról beszél. A zsiliprendszert mutatja, a megtisztított vizet, ami most eltűnik egy betonteknő aljában, mert alacsony a Duna vízállása. — És ha magas? Ha árvíz van? — Homokzsákkal eltorlaszoljuk, körülbástyázzuk a kifolyót, különben elöntene bennünket. Hétméteres vízállásnál már meg kell tennünk az óvintézkedést. Áradásnál nehezen szabadítjuk meg a várost a szennyvíztől. Halkan zúgnak a szivattyúmotorok. — Honnan jön a szennyvíz ? — Újpest, Rákospalota, Zugló, a Nyugati pályaudvar környéke, a Váci út tartozik hozzánk. — Ha leállna a szivattyú? — Az nem fordulhat elő. Ha mégis, ott a tartalék motor. Egy percre sem állhatunk le, a szenny elöntené a várost. Viharban, esőzéskor pedig fokozottabban helyt kell állni. Éberség, folytonos készenlét, ez kell nálunk. A gépeket is mi javítjuk. Arra nem várhatunk, hogy egy külső cég majd megjavítja a hibát. Két szocialista brigád van a telepen, az egyiknek Hingli István a vezetője. Az emberek Pest megyei kis falvakból járnak dolgozni. Gondjuk, problémájuk van bőven. Mégis, összekovácsolódtak azokban a tizenkét órás műszakokban, amikor nélkülözhetetlen munkájukat végezték. Összeszámolni is nehéz lenne, hány tizenkét órás műszakot dolgozott végig harminckét évi szolgálata alatt Hingli István... S. L. Kelen Béla, lapszerkesztő Kelen Béla az Esti Hírlap főszerkesztője. Napi munkája az újságkészítés, a tájékoztatás, az emberekkel, a közügyekkel — és a kéziratokkal való törődés. Igen, most ez a dolga, ám van egyfajta tevékenység, melyet Kelen Béla 25 éve, sőt, még régebben, szünet nélkül folytat: pártmunkás. 1945 óta — huszonöt éve már — tagja a Budapesti Pártbizottságnak (kis megszakítással a végrehajtó bizottságnak is). Volt V. kerületi, majd XIII. kerületi párttitkár, budapesti MADISZ-titkár, párttitkár a Csepeli Vas- és Fémművekben, MSZBT-titkár, a budapesti pártbizottság titkára. A főszerkesztői szobában ülünk, háta mögött a Nagykörút és a Rákóczi út sarkának forgalma, de gesztusai, mimikája olyan plasztikus, hogy bőrkabátban, vedlett füles-sapkában látom álldogálni egy vaskondér előtt, egy szétlőtt üzlethelyiségben. Mert azokat az időket idézi fel. — Az első munkánk az volt, hogy levest osztottunk. Természetesen babot. Állt a sor, mellettem a feleségem, nagy merőkanállal. Egy csajka, egy löttyintés, egy tányér, egy löttyintés, egy lábas, egy löttyintés. Fiatal lány jött, fülig bebugyolálva, kezében nagy edény: „Adjanak egy kicsivel többet". „Nem lehet — mondta a feleségem — mindenki egyformán éhes". „Nem magamnak viszem — így a lány —, Fehér Lipótnak. A matematikusnak. Nálunk van az ostrom óta." Kivettem az asszony kezéből a kanalat, megmerítettem a paszulyban és hozzálöttyintettem. „Fehér Lipótnak? Az más". Azt hiszem, a felszabadult Magyarországon ez volt az első tudományos pótlék. A fordulatokhoz, a politikai döntésekhez, huszonöt év örömeihez és kudarcaihoz személyes élmények fűzik: történetek, indulatok és hangulatok. Egy ország negyedszázados vívódása, előbbrejutása, egyetlen életbe sűrítve. Mégis: friss, lendületes, fiatal. „A torkom visz majd sírba" — mondja, mikor beszélgetésünk félórája alatt a harmadik telefonkérés érkezik: tartson előadást — és harmadszor is vállalja. Ezzel az állandó készenléttel jár a politikai frontkatona-lét! Ez egyszersmind a szellemi és fizikai frisseség titka is. — Lassan a visszatekintés, a dolgok elrendezésénekkorába érek — mondja Kelen Béla. — S eltűnődöm: nem forgácsoltam-e el az erőmet és az időmet? Sok egykori barátom, ismerősöm az enyémnél kézzelfoghatóbb, személyhez kötöttebb teljesítményt nyújtott. De ha körülnézek, azt kell mondanom, nem dolgoztam — nem dolgoztunk mi, kommunisták — hiába. Van ugyan sok hiba, gond, orvosolni való, de: az emberek gerince kiegyenesedett. Ez szerintem a fő. Láttam a magam fiatalságának munkásságát, a legöntudatosabbak kivételével meggyötörten, lehajtott fejjel jártak. Fölegyenesedtek. És ez számomra megér egy életet. K. A. Klement Károly, építési osztályvezető Klement Károly hetijegyzékes munkafelügyelőként kezdett dolgozni a polgármesteri hivatal kettes számú ügyosztályán, 1939 február elsején. Palléroskodott, zsebében építészmérnöki diplomával. Most a VIII. kerületi Tanács Építési Osztályának vezetője. Akták, beadványok ezrei közt, kopott íróasztal mögött ül. Az asztal nagyon régi. 34