Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - Budapest 6 vezetőjea város 25 évéről

avatásakor, a munkák elkészültekor már „csak" örvendező vendégként vettem részt az ünnepségen. Vagy itt van a Metró építése. 1959-ig mindössze fenntartási munkák folytak. 1960-61-ben indult meg erőteljesen az építkezés — de majd csak most látják hasznát a fővárosiak az azóta lendületesen végzett munkának. — Mégis, melyik jelentős létesítmény fűződik tanácselnöksége kezdetéhez? — A felszíni vízmű megépülte, százezer köbméternyi teljesítménnyel. Tudtommal azóta tovább emelkedett a vízmű kapacitása. S ami szívügyem volt — bár nem egyetlen kiemelkedő alkotásról van szó —, az a sortatarozás megkezdése. Pongrácz elvtárs idejében már helyrehozták az ellenforradalom okozta károkat, a Nagykörút, az Üllői út rohamos gyorsasággal újjáépült; mi pedig hozzáláttunk a mindaddig elhanyagolt útvonalak tatarozásához. Eltűntek a leszakadt redőnyök, a foltos épületek — s még az ostrom sok más öröksége — az exponált útvonalakról. A Wesselényi, a Majakovszkij, a Dob utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Tanács körút arculata teljesen megváltozott. Budán, emlékszem, elsőként a Retek utcában, a piac mellett kezdtünk hozzá a házak kozmetikázásához. Azután: elkészült a Lakatos úti lakótelep terve; terv hatvanezer új lakás felépítésére; felhúztunk egy hatalmas, tizennégy ezer köbméteres raktárépületet az Ecseri piacnál; és ami a város életének egészséges vérkeringéséhez elengedhetetlennek tűnt: megindult a közlekedés nagyarányú fejlesztése. — Megvallom, én, az örökösen zsúfolt közlekedés szenvedő alanya, nem igen emlékszem, mikor volt a városi közlekedésben viszonylag nyugalmas a helyzet... — Lám, milyen hajlamos az ember arra, hogy elfeledjen jelentős előre-lépéseket. Pedig az 1960-61-es években óriási fejlődést jelentett a csuklós autóbuszok, villamosok, trolibuszok megjelenése a pesti utakon! Akkor annyira megnövekedett a nagy befogadóképességű közlekedési eszközök forgalomba állítása, hogy azt hittük: sikerült jóidőre levennünk a városlakók válláról az egyik legsúlyosabb tehertételt. Mert persze a legfőbb gondon, a lakáshiányon, mi sem tudtunk gyors ütemben segíteni, mint ahogy máig és még jó darabig ez a mindenkori városvezetőség legégetőbb gondja. Dehát a közlekedéssel is hasonló a helyzet. Ami akkor megoldásnak tűnt, mára ismét kevés; de most megnyílik a földalatti, a Deák térig, majd a Déli pályaudvarig, s ez újabb előre-lépés. Nehogy azt higyje hát bárki is, hogy lehet egy percnyi nyugalom a városi vezetőtestület életében. Mégis, ez az egyik legnagyszerűbb munkakör: az ember állandóan, kézzelfoghatóan, napról napra érzékelheti az alkotómunka minden apróbb-nagyobb eredményét. — Nem szeretném esti pihenőóráit túlontúl megkurtítani. Ha még annyit elárulna, kikre, mely munkatársaira emlékezik vissza a legszívesebben? Elismerem, kérdésem nem volt a legszerencsésebb. Gondterhelten fontolgatja a választ. — Oly sok kiváló emberrel volt jó munkakapcsolatom, hogy nehéz lenne kiemelni közülük csak néhány nevet. Meg bántó lenne mindazokra, akik egy ilyen felsorolásból kimaradnának, a hely és az idő szűke miatt. Én másként fogalmaznék. Valahányszor meglátom a margitszigeti színes szökőkutat, eszembe jut az akkori Közmű Igazgatóság vezetője, Tapolczay elvtárs, a munkatársaival, akik társadalmi munkában lepték meg a várost ezzel a máig eleven látványossággal... Eszembe jut a lágymányosi, hatalmas méretű társadalmi munka a vásárváros parkosítására; vagy a most Hanoi-ról elnevezett, akkor még névtelen park megteremtése, a XI. kerületiek áldozatkészségéből. És a Citadella megnyitása, ami szintén a XI. kerületiek érdeme volt. A XII. kerületi öreg temető helyén a park és a sportpálya: a társadalmi erők összefogásából jöhetett létre. A kerületi tanácsok pénze mindigkevés volt. De amirenem futotta a kasszából, arra tellett a kerületi vezetők találékonyságából és a lakosság kezemunkájából. A tervezésre mindig kiváló szakemberek álltak és állnak rendelkezésre. De miből lehet a terveket megvalósítani? Mindig ez volt, és gondolom, ma is ez a fő kérdés. Szerencsére, a főváros saját bevételei is egyre növekednek; s minél fejlettebb a konszolidáció, minél jobban érvényesülnek az új gazdasági szabályozók, annál többet tehet a város mindenkori vezetése, de az ország vezetése is a budapestiekért. Mától 2000-ig Már korábban is többször nyílt alkalmam arra, hogy Sarlós István elvtárshoz, a tanács vb-elnökéhez kérdéseket intézzek Budapest problémáival kapcsolatban. E beszélgetések során — jóllehet az Urbanisztikai Társaság elnöke — mindig eleve elhárította annak még a látszatát is, hogy ő az urbanisztika valamiféle szaktekintélye volna. Egyszer amikor szóvátettem ezt, így jellemezte saját helyzetét: „Egy vagyok a főváros lakosai közül, csak éppen jelenlegi kötelességeim, a város iránti szeretetem és érdeklődésem, s az áttekintés is, amihez beosztásom révén jutok, közelebb hoz Budapest ügyeihez, mint a város lakosainak átlagát". Olyan korai időben fogad, hogy az épületben rajta, a portásokon, fűtőkön és az ügyeletes tisztviselőn kívül jószerivel senki sincs még. Rögtön a kérdésekre térünk. — Elnök elvtárs mindig Budapesten élt. Megítélése szerint fővárosunk városképe mennyiben változott az elmúlt negyedszázad alatt? — Erre ezzel a mondattal is lehetne válaszolni: a romok helyén felépült egy modern metropolis. A mondat mögött azonban több húzódik meg. Úgy épült fel Budapest, hogy a középkori épületeink is új épületekké váltak. Műemlékeink is elpusztultak a háború alatt és az az épület, amelyik ma középkori formájában műemlék épületként létezik, tulajdonképpen a mi korunk terméke. A mi szakmunkásaink építették azokat és a munkát a mi tervezőink tervezték meg. Kevés volna azonban a városképi változások közül csak ezt megemlíteni. Hiszen a lakótelepek már befolyásolják a városkép alakulását, de jelentős szerepet játszanak az Újpesten, Kőbányán, Csepelen, Erzsébeten felépített új üzemek, a városközpontban épített irodaházak. Jelképpé vált az új Erzsébet-híd. Kiemelkedő építményei a fővárosnak a közlekedés gyorsítását szolgáló aluljárók, a Baross téri felüljáró, hozzájárult a városkép módosításához a Metró megépítése. Külföldi nagyvárosokhoz mérve, milyennek látja Budapestünket? — Valóban sok külföldi várost láttam, s mindegyiknél más és más városellátási problémákkal ismerkedtem meg. Mégis nehéz a különböző városok összehasonlítása. Hiszen különbözik a városok történelmi múltja, földrajzi fekvése, kulturális színvonala, lakosságának összetétele, foglalkozása. Alapvető különbségek vannak a társadalmi berendezésben is. Ezért a külföldön szerzett tapasztalatok nem mindig hasznosíthatók saját feladataink megoldásánál. A fővárost különben nem azért kell fejlesztenünk,