Budapest, 1970. (8. évfolyam)
2. szám február - Budapest 6 vezetőjea város 25 évéről
az intézkedéssel... Végleg eltöröltük viszont a főváros pénzügyi gazdálkodásának legfeudálisabb maradványait, a hús- és fogyasztási adókat. Akkoriban még volt vám a főváros határain. Úgy gondoltuk, amikor minden falat élelemnek örülnünk kell, ami bejön, minek a vám. Vas Zoltán az utóbbi években mint történelmi életrajzok szerzője vívott ki magának megérdemelt népszerűséget. Vajon mikor olvassuk tőle a megpróbáltatásai fölé kerekedő negyvenötös-negyvenhatos Budapest történetét? Kiáltvány Budapestért A gondok milyen vihara tépte évekig ezt a várost! Aki ma húszéves és természetesnek találja, hogy egy év alatt esetleg városrésznyi lakótelep épül fel, az nem tudja elképzelni, hogy milyen országos buzgalom és nemzeti erőfeszítés kellett a felrobbantott Duna-hidak átmeneti helyettesítését szolgáló Kossuth-híd fölépítéséhez. Nem túlzott a Függeüenségi Front kiáltványa, amikor 1945 e le ~ jén még ilyen szavakkal fordult a magyar társadalomhoz: „... Budapest népe végtelen szükséget szenved. Nélkülözünk, romok között élünk, kenyér és világítás nélkül, kitört ablakú házakban. Tegnap háború, ma éhség és betegségek ritkítják sorainkat. Asszonyaink és gyermekeink éheznek, munkahelyükön dőlnek ki a férfiak: ez maradt ránk örökül a fasiszta gyilkosoktól, akik elvitték gépeinket, elrabolták élelmiszer tartalékainkat, szétrombolták házainkat ... Magyar hazafiak! Magyar dolgozók! Mentsétek meg Budapestet! Budapest nélkül nincs Magyarország, fővárosunk az ország szíve és ereje! Ki ad ekét és boronát a parasztnak, ha az éhező budapesti munkások kezéből kihull a szerszám?..." Zamercev tábornoknak, Budapest egykori városparancsnokának emlékirataiban olvasom, hogy a Szovjetunió 1945 március és áprilishónapjaiban 15 000 tonna kenyeret, 3000 tonna húst, 2000 tonna cukrot adott Magyarországnak s ennek 80 százaléka Budapestre jutott. így kerülhette el városunk az éhhalált. Kezdetben a puszta létezés biztosítása volt a legfőbb gond. Érthető, hogy a városfejlesztés krónikásai az első évekből csak üyen — mai szemmel mérve szerény — tényekről adhattak számot: 1947-ben egyebek között fölépítették az Engels téri távolsági autóbusz pályaudvart, fölavatták az Úttörő-stadiont, 1948-ban megnyitották az Úttörővárost Csillebércen; átadták rendeltetésének az első (XXI. kerületi) korszerű szakorvosi rendelőintézetet, megkezdődött a Népstadion építése és így tovább. Ezt megelőzően az újjáépítés mitológiai méretű munkáját a magyar munkás a hősregékben is páratlan önzetlenséggel végezte el. Kevéske olajat, burgonyát, kenyeret, miegymást és a stabilizáció előtt főként a minden szíwerésnyi időben kevesebbet érő adópengőt kapta emberfeletti munkájáért. Ide írom emlékeztetőül, hogy 1946. augusztus i-én, a jó forint megszületése napján 1 forint 400 000 000 000 000 000 000000000000 inflációs pengőnek felelt meg. Harmincévesen a város élén A vüágsajtó „magyar csodáról" írt akkoriban, ha újjáépítésünk eredményeit kommentálta. Bognár József polgármestersége erre az időszakra esett. Soha hozzá hasonlóan fiatal polgármestere nem volt Budapestnek. Más nagyvárosnak se igen. Amikor 1947 során Moszkvában összejött 90 világváros polgármestere, ott is ő volt a legifjabb, s az érdekességekre vadászó fotóriporterek őt fényképezték le a találkozó 82 esztendős doyenjával. — Milyen volt a negyvenes évek végén Budapest? — ötlöm ki a konvencionális kérdést. A válasz friss és jókedvű: — Budapest akkor tele volt alkotó erővel. Túl az infláció megpróbáltatásain, szinte gyönyörködött abban, hogy mire képes. Emlékszem az akkori Bécsre is. Az osztrák főváros a mi városunkhoz képest hosszú ideig szürke, rosszkedvű, tespedt metropolis volt. — Ez a föllendülés a továbbiakban ülúziók forrásává... Belevág: — Túl optimisták voltunk és túl gyors eredményeket vártunk a későbbiekben is. Magyarán: sokat tévedtünk. — Mi befolyásolta elsősorban a városvezetés cselekvéseit? — Akkor még mindig a szükséghelyzet diktált nekünk. Hogy egyebet ne mondjak, negyvenhat és negyvennyolc között épült újjá a Margit-híd, negyvennyolcban és negyvenküencben a Lánchíd, negyvennyolcban kezdődött a Déli összekötő vasúti híd újjáépítése, negyvenküencben kezdték az Árpád-híd munkálatait... És a közművek akkori állapota, az élelmezés addig áthúzódó problémái szabták meg tennivalóinkat. Arról az időszakról beszélve, meg kell említenem, hogy megszületett a főváros első hároméves terve s az már városrendezési koncepciót tartalmazott. — Minek tulajdonítja, hogy akkoriban kevesebb panaszt hallottunk az építéssel kapcsolatban, mint manapság? Kis gondolkodás után: — Egyszer már megépített dolgokat kellett újjáépíteni. Bognár József polgármestersége a magyar belpolitika viharos szakaszán ívelt át. Akkoriban nem számított szenzációnak, ha tüntető csoportok a polgármester ajtajáig vonultak és ott, szemtől-szembe, a szenvedélyektől feszült légkörben kellett a város első emberének indokolnia egyegy döntését, vagy valamüyen áhított intézkedés elmaradását. Nem volt kényelmesebb a helyzet a közgyűlésben sem. Politikai tűzkeresztség volt ez. Azóta a városvezetéstől elég távoli tájakra vezetett Bcgrár József közéleti pályája. Hét évet töltött különböző minisztériumok élén. ötvenhéttől egyetemen tanított. Sokat foglalkozott a gazdaságüag gyengén fejlett országok problémáival. Gazdasági tanácsadóként segítette afrikai országoknak a független államiság útján tett első tétova lépéseit, tagja az országgyűlésnek, és ... — ... És — mondja — máig örülök annak, hogy Budapest polgármestereként közgazdasági problémákkal találkoztam. Életutam úgy indult annak idején, hogy irodalomtanár leszek. A felszabadulás a közügyek szolgálatába szólított. Polgármesterként láttam először költségvetést és hasonlókat, ezek terelték érdeklődésemet a közgazdaság felé. Ám se a közszolgálat, se a piac kérdéseinek tudományos vizsgálata nem semlegesíthette az irodalom iránti érdeklődését, sőt, alkotókészségét sem. Mert mi mással magyarázhatnék esetét egy belga könyvkiadóval? A közelmúltban Bognár József— szinte véletlenül — előszót írt egy Belgiumban megjelenendő irodalmi antológiához. A kiadó mitsem tudva az előszó szerzőjének politikai státuszáról és közgazdasági tevékenységéről, levélben ajánlatot tett: írja meg a XX. századi magyar irodalom történetét. Munkás a polgármester Az ötvenes évek végén egy holland kereskedő ült mellettem valamelyik operai díszelőadáson.
