Budapest, 1970. (8. évfolyam)

12. szám december - Dr. Gellért László: Tizenkilences diákok

Dr Gellért László 19-es diákok -ezerkilencszáztizenkilenc után Amikor — 1919. augusztusában — az ellenforradalom felülkerekedett, s kezdetét vette a fehér terror, a megtorlás hullámai a baloldali középiskolásokat sem kímélték. A félelem atmoszférája töltötte meg a tantermeket, amelyek nemrég diákgyűlésektől voltak zajosak. Mi jellemezte az 1918 — 19-es tanév diákságát, és mi történt utódaikkal az ellenforradalmi korszakban? Véglegesnek tekintették-e a változásokat, vagy megkíséreltek tiltakozni, lázadni az új rend ellen ? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, amikor korabeli dokumentumok, levéltári anyagok, jegyzőkönyvek, visszaemlékezések, monográfiák, régi, megfakult újságok között tallóztunk. Diákok a forradalomban A század elején hazánkban a munkásifjúság mellett legfeljebb az egyetemisták, azoknak is csak kisebb hányada kapcsolódott be a politikai mozgalmakba. A Galilei kör már 1907-től maga köré gyűjtötte a haladó gondolkodású, a szocialista tanokkal rokonszenvező egyetemistákat. Középiskolásokról azonban nem, vagy csak alig tesz említést a krónika. A tisztes öregkort megért generáció, amely napjainkban többnyire értelmiségi, alkalmazotti, hivatalnoki pályájának végéhez ért, fél évszázaddal ezelőtt jogos reményekkel került az iskolapadba. A rangos főgimnázium, a kereskedelmi iskola — a nagyrészt jó módú szülők gyermekeinek valóban szép perspektívát ígért. Ám a háború szörnyű kiábrándulást hozott számukra. Nemcsak szüleik anyagi helyzete rendült meg és a gondtalan diákéletet váltotta fel a nélkülözés — elveszítették a jövőbe vetett hitüket is. A diákság haladó gondolkodású csoportja eleinte radikális, progresszív felfogású tanárok köré gyülekezett és szenvedélyesen kereste a kiút lehetőségeit. Ilyen tanár volt például a budapesti V. kerületi főgimnázium köztiszteletben álló professzora, Benedek Marcell. Az 50 év előtti középiskolások életútja, szakmai eredményei, némelyikük művészi hitvallása, emberi és politikai pályafutása a lehető legváltozatosabb. Egyesekből az ellenforradalmi rendszer idején a kurzus embere lett, prominens hivatalt vállalt. Mások az árral sodródtak, vagy — ahogy egykor énekelték — filiszterként éltek. Többen a nehéz időkben sem tagadták meg fiatalkori eszméiket. „A Mi Szavunk" című népszerű, igen jól szerkesztett diáklap egykori munkatársa, a belvárosi Községi Főreáliskola (jelenleg Eötvös József Gimnázium) egykori tanulója, Lóránt István történed monográfiáinak széles, nemzetközi olvasótábora van. A neves közíró a két világháború közön került Amerikába és jelenleg is ott él. Legismertebb, nagy feltűnést keltő könyve: „Hitler foglya voltam", 1939-ben Londonban jelent meg. Ismerünk veterán diákvezetőket: Bogdány Rózsit, Nesztel Balázst, Schór Ernőt, Vermes Bélát és másokat, akik az ellenforradalom hatalomra jutása után az emigrációt választották. A munkásmozgalom, az állami és társadalmi élet számos felszabadulás utáni vezetője az 1918 —19-es tanévben volt középiskolás diák. E történelmileg rövid idő alatt, amikor az iskolai tanítás állandó zavarral küzdött, és az osztálytermek levegője nyugtalansággal telítődött, a diákok sokat tanultak, szívük és értelmük az új eszmék felé fordult. A két forradalom hatalmas élményanyaga, az új iskola alapjait megteremtő Tanácsköztársaság korszaka maradandó nyomokat hagyott a tanulóifjúság lelkületében, hatással volt világnézetének, politikai szemléletének, gondolkodásmódjának alakulására. A „Toldi Reál" tanulójaként ebben az időben tette meg irodalmi és közéleti pályafutásának első lépéseit Németh László. Az egykori 19-es diák múltat idéző sorait talán kevesen ismerik, hiszen a szerző „Mit köszönhetek a Toldi Reálnak" című írása az alma mater 1964 —65-ös évkönyvében jelent meg. Megindító az író vallomása az iskola önképzőkörének hatásáról, s nem kevésbé az 1919. május i-én rendezett ünnepségről, amelynek szónoka éppen ő volt. A haladó diákok Adynak hódoltak, és a költőfejedelem szellemi buzdítása Németh Lászlót is magához vonzotta — olvassuk a visszaemlékezésben. Illyés Gyula „Koratavasz" c. könyvét szentelte a forradalmak lázas, lelkesítő napjainak, amelyeket szintúgy diákként élt át. A történelmi idők hiteles krónikásaként tőle kapunk szemléltető választ arra az izgalmas kérdésre, hogy a forradalom hatása miként jelentkezett az iskolában. Az ő szavai illusztrálják talán a legjobban a diákság gyors reagálását az események hírére, amikor rövid órák leforgása alatt nemcsak az utcán, az üléstermekben dőltek el sorsfordító dolgok, hanem a lelkekben is. „Tudományos filmen láttam egyszer egy virágágyást: a láthatatlanul lebocsájtott sugarak hatására egy perc leforgása alatt tágult meg a kehely, hajlottak szét a szirmok. Ilyen virágágyások voltunk mi is." Ezek a sorok 1941-ben láttak napvilágot. A magasztos érzést, amelyet félévszázad távlatából a kortársak egyik legismertebbike elevenít meg, nem a megszépítő messzeség avatja ilyenné. Az egykori diákok egyszerű, pátosz nélküli szavakkal ugyanezt mondják el, mert ők is — hozzá hasonlóan — nemcsak tanúi, hanem az események részesei voltak. És ebben van a titok nyitja. Az 50 év előtti diákság nem kívülállóként szemlélte a változásokat: a Monarchia megdöntését, a köztársaság, majd a Tanácsköztársaság kikiáltását, a küzdelmet, amelyet a fiatal munkásállam az intervenciósok ellen folytatott — hanem többnyire szereplőkként. A diák-követelések tehát elválaszthatatlanul kapcsolódtak az ország sorsához, a társadalmi átalakulás ügyéhez. Az őszirózsás forradalom győzelme lehetőséget adott a kultuszkormányzat által engedélyezett, bár igen szerény diákszervezkedésre. Majd létrejöhetett maga a szocialista diákmozgalom. A március 21-ét követő 133 nap viszont a társadalmi átalakulással együtt megteremtette az új iskola alapjait. Az egykori diákok visszaemlékezéseikben elmondják, hogy napok-hetek alatt felnőtté váltak — legalábbis annak érezték magukat —, és a nehézségek, a bajok láttán sem hitték, hogy a vakációt követő új tanév a reményekkel teljes forradalmi korszak végét jelzi. „A jó szenvedést nyer, a rossz aranyat" Az ellenforradalom hatalomrajutása után a VKM vezetői nem titkolták aggodalmukat, hogy az előző hónapok hatása maradandó nyomokat hagyott a tanulóifjúság lelkületében. A jobboldali újságok bosszút követeltek; ezek hangvételét átvették a diáklapok. Annál elgondolkoztatóbb a cenzúra által engedélyezett „Ifjúság" című diákújság 1919. október 20-i első számában egy F. L. aláírással megjelent költemény mondanivalója: A nemes pusztul, a hamis marad A jó szenvedést nyer, a rossz aranyat. . ." „így van" — a szerző ezt a címet adta idézett versének. A kurzus az oly sokat emlegetett rendcsináláson az iskolai nevelés gyökeres átalakítását értette, amelynek első lépése az intézményes megtorlás volt. A baloldali tanárokat és diákokat minden iskolában a külön erre a célra alakult öt tagú fegyelmi ítélőszék elé állították. A közvélemény előtt ma is többé-kevésbé ismert a haladó érzelmű pedagógusok meghurcoltatása; majd a konszolidáció éveiben keserves kanosszajárásuk a tanári pályán való bármilyen sze-38