Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - Budapest 6 vezetőjea város 25 évéről

BUDAPEST 6 vezetője 25 évéről Fővárosunk felszabadulásának negyedszázados fordulóján helyénvaló, hogy megszólaltassuk azokat, akiket e huszonöt év alatt a bizalom Budapest élére állított. Az itt következő beszélgetések természetesen nem adhatnak átfogó képet az elmúlt negyedszázad Budapest-történetéről. Mindössze azt a célt szeretnék megközelíteni, hogy érzékeltessék: miként látják a főváros egykori vezetői azt a várost, amelyiknek annak idején élére kerültek, s milyennek látja a mai tanácselnök a mai és holnapi Budapestet. Dr. Csorba Jánossal, Vas Zoltánnal, Bognár Józseffel, Pongrácz Kálmánnal és Sarlós Istvánnal Bajor Nagy Ernő, Veres Józseffel Kövendi Judit készített riportot. Romvárosunk polgármestere Hetvenhárom éves, vakítóan ősz, lovastiszt termetű ügyvéd a körúton. Dr. Csorba Jánosról napjainkra sokan elfeledték, hogy ő volt a rombadőlt Budapest polgármestere. A magyar főváros históriájában ő az egyetlen, aki vidékiként került e világváros első munkahelyére. Ahogyan ez végbement, arról bátran írhatnánk egy kalandregényt. Csorba János dr. mint Makó ellenzéki képviselője és a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett ellenállási szervezkedés résztvevője 1944. március 19-étől illegalitásban élt. Budapest ostroma idején az egyik Múzeum utcai bérházban lelt álnéven menedékre. Radó csendőrszázados pribekjei egymásután fogták le, gyötörték meg az ellenállás vezérkarának tagjait, a makói ügyvéd idegen környezetben, ágyúzástól rengő városban arra várt feleletet sorsától: vajon a Nemzeti Számonkérőszék nyomozói bukkannak rá előbbb, vagy megéri a szabadulást. — Január tizenhatodikán elcsendesült a csatazaj — emlékezik a nevezetes napra. — Nem bírtam ki, hogy meg ne nézzem: mi van az utcán. Óvatosan kimentem a ház elé, hát éppen akkor jöttek arra az első szovjet járőrök ... Másnap már megjelentek a falakon a kommunista párt első plakátjai. Tudtam, az új világban munka vár rám, megkerestem hát az akkori Tisza Kálmán téri MKP székházat, amely a város politikai életének első központja volt. Útközben már népes csoportokat látott, amint azok Budapest szovjet városparancsnokának 1. számú parancsát olvasták. A falragasz történelmi érdekességű szövege ez volt: 1. Minden polgári hatóság folytassa kötelességének teljesítését. 2. A kereskedelmi vállalatok és ipari üzemek tulajdonosai folytassák eddigi tevékenységüket. Az áruk, élelmiszerek stb. ára ugyanaz marad, ami a szovjet csapatok bejövetele előtt volt. Szeszesitalok árusítását a további rendelkezésig megtiltom. 3. Minden segítséget meg kell adni a helyi szerveknek és a polgári lakosságnak ahhoz, hogy biztosítsa az iskolák, kórházak, rendelőintézetek, a kulturális és közhivatalok, a vállalatok normális munkáját. 4. A templomokban és imaházakban zavartalanul folyhatnak az istentiszteletek. 5. A helyi lakosság adja le a katonai parancsnoknak a birtokában levő fegyvert, lőszert, hadianyagokat, hadifelszereléseket és rádiókészülékeket. 6. A raktárak és a raktárhelyiségek a bennük levő minden vagyontárggyal, amelyek eddig a német és a magyar katonai szervek tulajdonában voltak, a szovjet parancsnokság tulajdonába mennek át. 7. Utcai kijárást helyi idő szerint 5.00 órától 21.00 óráig engedélyezek. 8. Éjszaka a légvédelmi elsötétítés kötelező. — A pártházban — folytatja Csorba János — nagy aktivitást találtam. Vas Zoltán barátian fogadott és már néhány mondat után kifejtette azt a véleményét, hogy nekem kéne a főváros polgármesterének lennem. Én azt mondtam neki, vidéki ember vagyok, nem nekem való az a munkakör. Másnap már Bechtler Péterrel, a Szociáldemokrata Párt megbízottjával együtt erősítgették ugyanazt. Aztán január tizenkilencedikén megalakult a Budapesti Nemzeti Bizottság és annak tagjai ott rögtön polgármesterré választottak. Bechtler Péterrel és Lestyán Sándor újságíróval hamarosan elindultunk a városházára. Emlékszem, a Rákóczi úton mentünk végig, a Guttmann saroknál — a jelenlegi Verseny áruháznál — fordultunk be a Dohány utcába. Néhány lépés után elénk tárult a városháza épülete. Lobogva égett. Elfutotta szememet a könny: egy órája lettem hazám fővárosának polgármestere, egy romváros élére kerültem s látnom kell, mint ég le jövendő munkahelyem. A kis csoport a Vízművek szék-