Budapest, 1970. (8. évfolyam)
12. szám december - Ságvári Agnes: A Fővárosi Közmunkák Tanácsa centenáriumára
ségkívül jobban kitett, városokra széttagolt önkormányzat a fővárosi pénzalap fölött rendelkező Közmunkatanácsnak ellent mondani? A századfordulóra létrehozott Sugár-út, a Nagy-körút szabályos gyűrűje, a városkép mindenkori kiindulópontja. Az Operaház, a Parlament, a Halászbástya, Erzsébet-híd, Gizella tér, Eskü tér, s a többi, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa égisze és irányítása alatt létesült objektum meghatározó pontjaivá lettek a modern város képének. Természetes, hogy a nagyvonalú tervek és megbízások kiváló építészműszaki gárdának — Ybl Miklós, Steindl Imre, Reitter Ferenc, Hausmann Alajos — adtak lehetőséget tehetségük kibontakoztatására. A hatalmasok árnyékában, vagy azok ellenére működő fogalmazói karban is számottevő személyiségek foglaltak helyet. Ha jól meggondoljuk, a millenniumi ünnepségek alkalmából megnyílt Reitter Ferenc (Marastoni József kőrajza) í'j-j-m ffi&aBH y. 4 & Földalatti Vasút, a Ferenc József híd és a Hősök tere kevésbé az ünnepségre érkező császári és királyi felség, vagy az ezredéves országlását ünneplő arisztokrácia, sokkal inkább az alkotók emlékét örökítették meg. Kétségtelen, hogy a 70-es, 90-es években a feladatok meghaladták volna a városi törvényhatóságok látókörét, hatáskörét és erejét. Bár az újjászületésben, pontosabban a főváros megszületésében az érdem a konzervatív Közmunkatanácsot illeti meg, lehetetlen mégis e testületnek osztálykorlátait, sőt, osztályelvakultságát fel nem ismerni. Kisajátítási és telekpolitikája, építkezési szabályzatai súlyosan sértették a kisemberek érdekeit. Ne feledjük, hogy a nagy városépítés ára más városok elsatnyulása volt. Köztudott az is, hogy bár egyes területeken eredményesen működtek együtt, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa nem kedvezett a városi önkormányzat fejlődésének. Nem csoda, hogy a Közmunkatanács az érdekeit felismerő kisemberek, valamint gazdasági és politikai érdekvédelmi intézményeik támadásának célpontjába került. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom a dolgozók követelésének adott hangot, amikor a VII. sz. törvénnyel megszüntette a Közmunkatanácsot. A Horthy-korszak annyiban folytatója volt a Monarchiának, amennyiben új módon maga is nagytőkés érdekeket képviselt. Szakított azonban az uralmát berendező monarchiabeli burzsoázia nagyvonalúságával. A 20-as—30-as évek Közmunkatanácsa már nem alapított, hanem panamázott. A századelőn, a Közmunkatanács élén európai látókörű arisztokrácia állt, amely osztálykorlátai mellett önmagának emléket állítva, hajlandó volt Budapestért anyagi áldozatokat is hozni. A 20-as években az „őrségváltás", a „bűnös város" auto-20
