Budapest, 1970. (8. évfolyam)

12. szám december - Bajor Nagy Ernő: A Wekerle-telep

— Hát a vizet vezették be a lakásokba, mert addig csak az udvaron, meg a mosókonyhában volt csap. — Akkor csak javult a lakások színvonala itt is — kockáztatom meg. Az öregasszony szusszan kettőt, majd hideg tárgyilagossággal: — Megeszi ezt az ócska házat lassan a fene, vízzel is meg víz nélkül is. És ezzel befejezi a kurta tájékoztatást, áll tovább a sárga holdfényben és szomorú indulattal néz a telep felé. ... A Gutenberg körúton megyek s egyszercsak azt az alig tűrhető szagot érzem, amely a József Attila lakótelepen élőket kínozza az első perctől kezdve. — Az Állati Fehérje Üzem ? — kérdem egy arra járótól. — Téved! — közű fölénnyel. — Azt is érezzük gyakran, de ez a Fehérje Üzemmel izemben levő sertéstelep szaga. — Akkor kétszeres áldás van a telepieken — bólintok részvéttel. A teleplakó nem hatódik meg együttérzésemtől: — Három a magyar! Ezeken kívül idehozza a szél a Hungária Vegyiműveknek a levegőbe jutó kénes anyagait is. Ez áldás annyiban, hogy nálunk semmit sem kell permetezni. De átok, mert sok helyre annyi jut az ingyen fertőtlenítőből, hogy leégeti a leveleket. Rögtönzött lakóértekezlet ugyanannak a körútnak egyik emeletes házában. Az értekezlet összehívója jómagam vagyok. Színhely Tóth Béla nyugdíjas műszerész lakása. (A falon néhány jó kép és olyan rézöntvény, amilyet valaha a vékonypénzű, de otthonukat szépíteni igyekvő vasasok készítettek maguknak.) Jelen van továbbá a herkulesi testalkatú Kocsis József gépkocsivezető, valamint özv. Thököly Istvánná nyugdíjas. Vagyis mindhárom főbérlő az emeletről. — Ezt a szagot... — kezdem. — Nevezzük büdösségnek — így, nem éppen vígan a házigazda. — Ez az egyetlen rossz itt. (Éppen negyven éve lakik a telepen; Kocsisék huszonnyolc esztendeje költöztek ide; Thököly néni a József Attilán kapott volna összkomfortos lakást öt éve — ő a „legfiatalabb" lakó, mert a földszintiek fél százada élnek már e falak között. Szóval Thökölyné elcserélte az új összkomfortot erre a régi félkomfortra.) A komfortról átsiklik a szó a telepi vízgondokra. Amióta a telepen megszaporodtak a fürdőszobák (minden második lakásban kialakították már), amióta sok a kocsi és a kocsikat slaggal tisztítják; amióta annyian locsolják gumitömlőből a kertet — nyáron állandósult az emeleti lakásokban a vízhiány. — Azok a kertek — dünnyögöm tettetett szemrehányással. — Számomra a kert többet ér, mint a lakás — emeli föl ujját figyelmeztetően Tóth Béla. — Olyan szőlőlugast alakítottam ki, hogy két mázsa szőlőt szedek le róla. És annyira jó ott, hogy nem lehet olyan műsor a tévében, amelyikhez feljöjjek a lakásba. — Mennyi lakbért fizet ? Ő, majdnem szégyellősen: — Harminckilenc forintot a kétszoba, konyha, előszoba, kamra, fürdőszobás lakásért. A kertemet nem adnám oda, hogyha ennyit ígérne érte valaki. Kiderül: a fürdőszobát már Tóthék alakíttatták ki az idők folyamán. Bejárjuk a másik két lakást is: mindhárom lakó áldozott már arra, hogy komfortosítsa otthonát. Kocsisék kék csempés, kék kádas, kék mosdókagylós fürdőszobája olyan, amilyet reklámfilmeken látunk. — Mennyibe került? — Huszonháromezerbe — dicsekszi is, nyögiis a nem éppen mammut fizetésű bérlő. (Nem ritka dolog a telepen, hogy valaki akár 70—80 ezer forintot is költ lakása modernizálására.) — Hiányzik még valami ? — nézek szét a jóbeosztású, a szó hagyományos értelmében otthonos lakásokban. — A gáz — mondják mindhárman. A vezeték kapacitásán múlik, hogy ma még csak minden negyedik-ötödik lakásban van gáz. Ez sorozatos sértődések és mendemondák forrása. Hallottam olyat is, hogy egyidőben csak azt kapcsolták rá a hálózatra, akinek „Krisztus a barátja". Ez annál inkább elgondolkodtató, mert a Wekerlén lakók között viszályból csak a világvárosi átlag töredéke fordul elő. Azok is inkább olyanok, hogy valaki garázst eszkábál össze a kocsijának s emiatt valakinek csökken a kertterülete. Vagy azon tűznek össze, hogy az egyik lugasban a Metro koncertje forog a lemezjátszón, a másikban egy külföldi beat együttes tomboló dinamikával, a harmadikban pedig az öregek nem hallják a saját negyvenszáz-ultijukat. Elég öregecske a telep. Becslések szerint már minden negyedik főbérlő nyugdíjas. — Innen évente legfeljebb tíz-tizenöt lakó megy el minőségi lakáscserével — mondják a házkezelőségen. — Azok közül is kettőhárom megbánja és vissza szeretne jönni. És hogy a hely fogvatartó erejét példázzák, többen hivatkoznak arra: ma is ott él Zsofinyecz Mihály volt miniszter, pedig az mehetett volna a legfölkapottabb helyekre; ragaszkodik a telephez Nyers néni; ott lakik Dóra János képviselő; és hogy valaki a nagy „adut kivágja", recsegő torokhangon leszögezi: — Mindennél többet mond, hogy ma is itt lakik Puskás Öcsi apósa, meg Rothermel, az egyik legjobb magyar kapuvédő. Igen, ezt a telepet bő fél évszázad alatt „belakták". Sokféle szociológiai kutatást végeznek manapság az új lakótelepeken. Nem ártana egyszer tudományosan szemügyre venni a fővárosi telepeknek ezt az ősét: mivel babonázza-láncolja magához lakóit, amikor lakásainak többsége meg sem közelíti azt a kényelmet, amit mondjuk egy új óbudai házgyári lakás kínál. S a telepen kívül élő kispestiek panaszai az egyenlőtlen elbánás miatt? Illetékesek szerint a Wekerlére még kétezerben is szükség lesz. Addigra a kispesti bérlakások zömét — többségük eleve rozogára épült — nyilván korszerűbb objektumok váltják föl. Á tatarozási költségek viszont aránytalanul kedvezőbbek a telepen. Itt egy hatlakásos épület fölújítása 30-40 ezer forinttal olcsóbb, mint odakinn, mert a wekerlei típusházakon egyszerűbb a sortatarozás. Az sem ritka eset, hogy három-négy lakó összefog és a házkezelőségtől kapott anyaggal részben maga hozza rendbe az épületet. Éden volna ez ? A homoktégla épületek nyáron melegek, télen hidegek. Ezrével találunk még fürdőszoba nélküli lakást is. Se nyilvános fürdő, se kórház, se.. . és sorolhatnám a «/««eket. Mi adja e településnek azt a kohéziót, melyre többször is utaltam ? Azt hiszem, részben felel a kérdésre az a parányi párbeszéd, mely a Petőfi téren babakocsit toló kismama és köztem pereg le a kora délutáni verőfényben. — Mióta él itt? — Huszonhárom éve — állítja meg az áramvonalas kocsit. — Főbérlő ? — Nem. Nyugdíjas szüleimmel lakunk egy kétszobás lakásban. — Meddig ? Mintha nem értené a kérdést. — Hogy-hogy meddig ? Mindig itt akarok élni. — Nem gyűjtenek a férjével szövetkezeti lakásra ? — Autóra gyűjtünk. — Itt elpirul. — Egyelőre még négy kerék ára sincs együtt. Egyébként, ha a telepen épülne szövetkezeti, akkor talán gyűjtenénk rá. — Miért ragaszkodnak ennyire a Wekerléhez ? — Férjem is, én is itt éltünk mindig. Ez a szülőföldünk. E szó, szülőföldünk, úgy röppent föl a mondat végén, mint egy széptollú madár. Valaha azt szokták ilyen érzelmességgel kimondani, havaiakinek a „híres város" volt a szülővárosa, vagy a barokk szelíd pompájával ékes Eger. 13