Budapest, 1970. (8. évfolyam)

12. szám december - Bajor Nagy Ernő: A Wekerle-telep

kora és Vakáció című regényein kívül számottevő írói alkotásról, amelyben a Wekerle akárcsak szóba is került volna. Szerencsémre gyermekkorom és diákéveim néhány esztendejét Kispesten éltem. Most, hogy a kéziratpapír fölé hajlok, csak behunyom a szememet és memóriám ide vetíti a harminc év előtti Kispest és azon belül a Wekerle néhány szereplőjének figuráját s a település élete egy-két mozzanatának dia-képét. Látom' Molnár ddktort, a polgármestert, aki feltűnően hasonlított Vass Józsefre, az öngyilkossá lett pap miniszterre. Taigiszer, a gazdag pék áll lisztporos kötényében a boltja előtt. Hlőttem van a bolha mozinak is titulált Korzó, ahol Tom Mix filmjein esett önkívületbe a napraforgómagot rágcsáló suhancsereg. A Flóra mozit sem felejthetem, ahol 1932/33-ban Deák Lőrinc kitűnő színapja), Rátkai — Újvári, Szabó II., Nemes, Déri, Serényi. Wekerlén élő rokonaim hétköznap W. S. C, vasárnap Kispest szurkolók voltak. Talán valamiféle munkásdacból is, mert a Kispest szegénycsapat volt. Emlékszem olyan profi játékosára, aki heti 5 pengőért rúgta a bőrt és a meccsre gyalog jött át Erzsébetről, mert az átszállójegy 24 fillér volt, annyiért pedig néha már egy kongóhasú görögdinnyét kapott az ember. És látom Winkler plébános urat húsvétkor a feltámadási körmenetben. És Nyers bácsit, aki gyakran föltűnt a szépnevű Kenyérmező utca környékén, ahol egy rajban lakott jó néhány régi szervezett munkás. A telepen valahogy szervezettebben ment minden, mint a kispesti fertályon. Már az első világháború előtt társaskörük, zenekaruk, sakk-körük, könyvtáruk alakult. telep, felépült továbbá ezer KISZ-lakás. Mi meg maradunk. Az emberek szemében a Wekerle rendbentartása is úgy tűnik, mintha a kerület egyhetedére menne mindaz, amit egész Kispestre fordíthatnánk. Venne részt néhány tanácstagi beszámolón, rögtön érzékelné, milyen politikai nyomás nehezül ránk emiatt..." Este a telep peremén állok egy olyan ház előtt, amelyik még a klasszikus Kispesthez tartozik, néhány lépésre viszont már a telep házai sárgállnak a holdfényben. Nézem a számtáblát: Mészáros Lőrinc utca 44. Idős néni ácsorog a kapuban, asztmásan szuszogva válaszol kérdéseimre. — Hol jobb lakni, itt vagy a Wekerlén ? Rámnéz gyanakodva. — Hogy lehet ilyet kérdezni ? Tessék csak ránézni a szemközti házra. Ránézek. A házhoz legalább harminc éve társulata vendégszerepelt, a többi közölt olyan művészekkel, mint a szubrettet játszó Mészáros Ági, a táncoskomikus Szabó Ernő, vagy a már akkor is érdekes karakterű Kőmives Sándor... A telep mozija filmszínház volt a szemünkben. Grund nem igen akadt, mégis fölnevelődött ott mindig annyi focizó fiatal, hogy az amatőrlabdarúgás első-második vonalában szerepelhetett klubjuk, a W. S. C. (Volt ezenkívül még két labdarúgó egyesületük.) Bezzeg a kispesti rész üres telkem olyan sihederek kergették a rongylabdát, mint a későbbi Bozsik és Puskás. A Wekerléről tehát gyalog baktatott mindig a szurkolósereg a Sárkány utcai KAC pályára. Akkor még híre-hamva sem volt füves játéktérnek, sőt, lelátó sem fogadta a nézőt, mert a régi fatribün egy emlékezetes Kispest-Attila meccsen leégett. Mikor volt ez ? Az évszámra nem emlékszem, viszont emlékszem a lelátóégés utáni Kispestre: Vági — Szemere, Rozgonyi — Havas, Purczeld (Puskás édes-Ha a mai mértékkel kezdjük vizsgálgatni az akkori társasélet vagy könyvtári munka tartalmát, bizonyosan sok elmarasztalni valót találunk benne. Hiszen a telepet a rezsim igyekezett kézben tartani s erre jó eszköznek kínálkoztak a különféle művelődési egyesületek. . . És ahol semmi se volt ? Ahová Jókai sem jutott el ? Ahol a nézetek cseréjének társadalmi keretei sem alakultak ki ? Eddig még csak egyszerű volt a telepről beszélnem. De amint bejelentem hivatalos helyeken, hogy a mai Wekerléről szeretnék írni, ilyen észrevételeket hallok: „Mi jó lesz ebből? Majdnem egy emberöltő óta csak hallgatni igyekszünk a telepről". A kerület egyik vezetője kimondja nyersen: „A lakosság elsősorban arra vár választ, hogy mi lesz Kispest egészével. Körülöltünk valamennyi kerület fejlődik. Kőbányán új központ épül. Erzsébet órárólórára változik. Lőrincen ott a Lakatos úti nem nyúlt kőműves. Üzlethelyiségének redőnye félig leszakadt, félig a rozsda ette el. — Hányan laknak a maguk házában? — terelem vissza a beszélgetést eredeti vágányára. — Hát huszonketten. Annyi a lakás. A huszonkettőből szemmel láthatóan jó néhány az alagsori. Informátorom a Kuka edényre mutat: — Ezeket néha napokig nem viszik el. Bezzeg a telepen... Aztán a villanyoszlop alatti törmelékkupacra hívja föl a figyelmemet. — Egy jó hónapja itt porlik. Ha bemegy az ember a házkezelőségre, azt mondják, nincs munkás az elszállítására. (Ennél a mondatnál megkísért, hogy rákérdezzek: és ha olyan tűrhetetlen, miért nem takarítják el „házilag" félóra munkával — de leteszek arról, hogy zavarba hozzam a beteg nénikét.) — Honnan ez a törmelék ? — kérdem. 12